Barót borvíztengeren fekszik

Erre a legjobb bizonyíték a Baróttól déli irányban lemélyített egykori kutatóakna, amelyben a kor szintjén létező modern szivattyúkkal sem sikerült uralni a borvíztartalmú réteg hatalmas hozamát, s így a munkálatot be kellett szüntetni. Akkor még nem indult be A Borvíz útja-program (a Phare 2004–2006 Gazdasági-Szociális Kohézió Programjának nagy volumenű regionális infrastruktúra-fejlesztési pályázata), a város strandfürdőjét a bányaakna langyosnak minősített borvizével működtetni lehetett volna – vetődött fel a kérdés. Az említett akna térségében eső medencerész alatt 100-tól 300 m mélységben, három borvíztartalmú homokréteg sorakozott. Amikor ezeket külön-külön megnyitották, mind artézi jelleggel működtek. A szivattyúk segítségével kiemelt borvíz mennyisége napi 250–300 köbméter között ingadozott.

Ilyen hatalmas mennyiségű savanyúvíz-tartalékok vannak, hasonló mélyen, avagy kissé közelebb a felszínhez, Felsőrákos keleti, majd pedig Vargyas határának délkeleti része alatt. A Baróti-medence szempontjából nem lehetett figyelmen kívül hagyni azonban a térségben egykor működő mélyművelésű szénbányászatnak a borvíztelepekre gyakorolt negatív hatását. A Vargyas-felsőrákosi mélyművelésű bányákban elvégezték a széntelepek felett elhelyezkedő borvízrétegek természetes, máskor pedig mesterséges lecsapolását. Ezekkel a munkálatokkal párhuzamosan több hidrogeológiai furatból évtizedeken keresztül természetes módon, időnként mesterségesen folyt a borvíz, azzal a céllal, hogy csökkenteni lehessen a közelebb lévő ásványvíz nyomását, ami nemcsak azért jelentett veszélyt a bányászat számára, mert vizessé tette a kitermelés alatt álló szenet, hanem bányabiztonsági okoknál fogva is, hiszen a borvízből felszabaduló szén-dioxid, nehezebb lévén a levegőnél, a mélységi járatok alsóbb részében felhalmozódott, s mivel fojtógázról van szó, így veszélyeztette a bányamunkások életét.

Az elmondottak alapján érthető hát, hogy a mélyből természetes módon felfelé törő vizek nyomása csökkent, a vízszint alább szállt, és az évszázadokig működő kisebb és ismert borvízforrások lassan eltűntek. Olasztelek határában, ahol a Nyilaki- és a Nemzeti-forrás vizét használták a régiek (vegyelemzését Csajághy Gábor végezte el 1943-ban), mindkét forrás eltűnt, s csak a még működő kutatófuratokból eredő vizet használták a környékbeliek. A mélyművelésű szénbányák bezárása után, amint várható volt, a mélységi borvíztelepek nyomása, szintje, lassan ugyan, de visszaállt, és néhány furatban újra „visszajött” a borvíz. Jó példák erre a Bolond- és Szökő-borvíznek nevezett furatok, amelyek újból működnek. Az általunk bolondnak nevezett borvíz egy idő óta már nem is bolond – tudtuk meg Olaszteleken, mert folyamatosan folyik a csőből. Bolondnak azért nevezte a köznyelv, mert régebb időszakosan működött: hol igen, hol pedig nem. 

Benedek Huszár-János

Korányi Frigyes Olaszteleken

Az erdővidéki borvizek múltjával és jelenével kapcsolatosan tűnt fel számunkra, hogy néhány borvízforrás vegyelemzését a jeles magyar orvostudós, Korányi Frigyes végezte Olaszteleken (1828–1913). Korányi belgyógyász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a magyar orvostudomány korai meghatározó alakja, a budapesti Korányi Kórház névadója, a gyógyfürdők fejlesztésének szorgalmazója volt – az nem volt érthető számunkra, hogy a Budapesten tevékenykedő orvosnak milyen köze lehetett Olasztelekhez és Felsőrákos Mária-forrásaihoz?

Családtörténeti kutatások során derült ki, hogy lányát, Korányi Malvint az olaszteleki br. Daniel Gábor (1854–1919) politikus, jogász és országgyűlési képviselő vette feleségül 1880-ban. Az após Korányi Frigyesnek tehát több ízben volt alkalma Erdővidékre, főleg Olasztelekre látogatni. Ekkor gyűjtött mintát több ismert borvízforrásból, így a felsőrákosi Mária-forrásból is, amit majd önszorgalomból, a vidékhez való kötődése folytán, Budapesten „vegybontatott”.

Cséki Péter közbirtokossági elnök

Érdekesen alakult az ásványvizek helyzete a vargyasi kisrégióban is. A Feketés nevű határrészen jó borvizet szolgáltatott hosszú évszázadokon keresztül a Likaskő-forrás. Hatalmas mésztufa kúpja tisztes kora mellett tanúskodik, halom formájában emelkedik ki a síkságból. Vize ritkán megjelenik, de alacsony szintje miatt nem tud a kúp szádáig (pereméig) emelkedni, s mint ilyen, csak borvíztörténeti emlékként jöhet számításba. Medencéjét 1860-ban Rauber Nándor, az olaszteleki kastély tulajdonosa és dr. Simonffy Sámuel, Bem tábori orvosa kitakaríttatták, és „benne római kori régi pénzeket találtak”. Nem új keletű szokás az, hogy aki nagyon hisz a vizek gyógyító erejében, pénzérmét dob a fürdőmedencékbe.

Simonffy Sámuel nevét viseli Barót város egyik egészségügyi és szociális alapítványa. Legendás orvosnak tartották, aki „még a villámcsapás sújtotta embert is meg tudta gyógyítani, s Barót környéke 32 faluja lóháton járó orvosdoktora volt”. Porai a baróti temetőben nyugszanak.

Bagolyvár és a régi forrás

Törésvonalak mentén

Barót, az egykori bányásztelepülés tulajdonképpen hatalmas ásványvíztartalékon fekszik. Itt van földrajzi és földtani értelemben véve is a medence központja. Az egykori település környékén, a mélyművelésű bányaipar kezdete előtt, a Barót vize árterületén feltörő természetes borvízforrások jelezték a mélyben fekvő kincset. A mélyben vizet áteresztő (permeábilis), de ugyanakkor raktározó rétegekben, nyomás alatt savanyúvizek rejtőzködnek, amelyek a nagy mélység és az igen vastag, teljesen záró márgarétegek miatt csak egy-egy törésvonal mentén juthatnak a felszínre. Ilyen volt a ma már feledésbe menő, teljesen eltűnt Takó- és Gáti-borvíz. Volt még a város határában szén után kutató furat (9690 sz.) is, a jelenlegi kórházzal szembeni területen, ahonnan tömegesen hordta a borvizet a település és a környék, négy évtizeddel ezelőtt artézi módon folyt belőle még a borvíz, majd az ismert okok miatt megszűnt működni.

Barót, Köpec és a bányatelep is magáénak tartja a Bükkfej alatti Papferedőt. Erdő szélén, festői környezetben helyezkedik el, s a múlt században vizével egy néhány négyzetméter vízfelületű hideg fürdőmedencét tápláltak. Ez az idők folyamán elhanyagolódott és elromosodott. Felújítása, ahányszor terítékre került, annyiszor dőlt dugába.

Tiborc várhegye

Aszfaltozás, városünnep

Bakszeg után felrázza az érkezőt a baróti főút. A régiek szerint Babszeg volt e hely neve, ott termelték a helyiek a paszulyt. „Szeptember végére már készen is lesz az aszfaltos főút” – jelezte Benedek-Huszár János, a város polgármestere –, ezzel egy időben alakul az a nagyobb léptékű szennyvízhálózat is, amely a Baróthoz tartozó Bodos, majd Bibarcfalva és a város vizeit vezeti le a végponton levő, nagy űrtartalmú ülepítő medencébe.

Örömmel vettük tudomásul, hogy a város önkormányzatának jutott a tulajdonába az egykori Barót-köpeci bányavállalat történelmi értékű emléktáblákkal megjelölt székháza – egykori munkahelyem –, mi több, azt is megtudtuk, hogy a városvezetés ebben az évben is szándékszik megszervezni a Baróti Napokat (egyfajta Barót Festet), aminek időpontja június 21. 

Bibarcfalva, templom

A vasminiszter emléke

Bibarcfalva, az erdővidéki borvizek klasszikus lelőhelye és a kultúrtörténeti értékek színhelye. A borvízismerők arra esküsznek, hogy „ennél jobb ízű borvíz a világon sincsen.” Földtani szempontból is érdekes helyen fekszik. A Barót-patak két nagy, geológiai szempontból különböző területének választóvonalát képezi: északon végződik a Dél-Hargita vulkanikus vonulata, a déli oldalon pedig megjelenik az üledékes kőzetekből kialakult Baróti-hegység. A bibarcfalvi temető mögött látni lehet a vulkanikus lávából keletkezett andezitsziklákat, a déli oldalon pedig, a Várbükk nevű hegytetőn, Tiborc-vára egykori romjai kárpáti homokkőmasszívumon nyugszanak.

A hely kereskedelmi forgalomban lévő palackozott vize és üdítőitalai országos szinten ismertek. A kiszélesedő Baróti-medence mélyében itt már jelen vannak a borvizet jól tároló és leszigetelő márgarétegek. Az itt lemélyített fúrások hozama lehetővé tette az ipari méretű palackozást. Itt volt Erdővidék legrégebben palackozott természetes borvízforrása, a Tirkó-hegy lábánál a ma már nem működő Borhegyi-forrás. 1871-ben már a helybeli erdő-közbirtokosság tulajdona volt.

Elmondhatjuk, hogy Bibarcfalván azóta is kisebb megszakításokkal palackozzák az ásványvizet. Közbirtokossági okmány bizonyítja, hogy a Borhegyi-borvíz 1880-ban már forgalomban volt, szekerekkel szállították az ágostonfalvi vasútállomásra, a palackok eljutottak Brassóba és Bukarestbe is. 1906-ban bronzéremmel tüntették ki a trieszti kiállításon. Palackozását 1949-ben beszüntették, időközben már beindult a falu szívében egy új töltőállomás, amelynek kútját Baross Gábor (1848–1892), korának vasútépítő közlekedésügyi minisztere tiszteletére Baross-forrásnak nevezték el.

t. Fancsal Zsolt Gerő

A forrás tulajdonosa budapesti volt, bérlője a baróti Incze Gyula. Budapesten abban az időben a borszéki víz után a bibarcfalvi Baross-forrás vize volt a legkeresettebb. A millennium esztendejében a termelés elérte az évi 400 ezer palackot. 1918 után négynyelvű, Borviz de Baross címkékkel jutott el az Ókirályság területére. Az államosítás után már új kutat készítettek, vizét Május 1.-forrás néven palackozták. Ez a részleg ma nem működik, a furatok hozamát a falu és a környék lakossága használja.

A múlt század hetvenes éveinek elején a falu alsó felében lemélyített hidrogeológiai fúrásokkal palackozásra alkalmas vizet tártak fel. Ennek kiaknázására épült meg az akkor napi 125 ezer liter kapacitásra tervezett, nemrég uniós normáknak megfelelő hűsítős részleggel bővült a korszerű üzem. Itt magas kalcium- és magnéziumtartalmú, mai nyelven „buborékos” és „buborékmentes” asztali ásványvizet, ásványvízzel készült üdítőitalokat palackoznak az F7 és az F9 fúrt kutakból különböző űrtartalmú műanyag palackokba, amelyek az Aqua Invest Rt. nevű kereskedelmi társaság termékeiként kerülnek kereskedelmi forgalomba.

A bibarcfalvi típusú ásványvíz fúrt kutakból artézi módon vagy szivattyúzás segítségével kerül a felszínre, a legkülönbözőbb mélységben található andezitagglomerátumokból álló rétegekből. Az említett 9 sz. fúrásból magas magnéziumtartalmú ásványvizet palackoznak Magnézia címkével – tudtuk meg Szász Árpád felügyelő hidro­geológustól az Ásványvizek Országos Társasága (SNAM) alkalmazottjától. A felszín közelében elhelyezkedő ásványvíztartalmú rétegekből természetes források is táplálkoztak. Ilyen volt a ma már nem működő Borhegyi-forrás, a Birtalan György forrása és Veres András udvari kútja.

Szász Árpád

Évek óta zárva tartja kapuit a Bibarcfalvi borvizes fürdő, amelyet időlegesen az egykori megyei fürdővállalat, később a Köpeci Bányavállalat, utóbb pedig magánszemély működtetett. Jelenleg épületeivel együtt a baróti városi tanács tulajdonában van. Felújítása, korszerűsítése csak távlati tervek formájában szerepel – tudtuk meg az önkormányzatnál. Itt különálló borvízkútból táplálták a 13 káddal működő meleg fürdőt, két fúrt kút látta el langyos ásványvízzel a jókora szabadtéri strandot.

Bibarcfalva borvizeihez egy rímekbe foglalt rege is kapcsolódik, amelyet szerzője, Prázsmári István (1858–1905) baróti kő- és versfaragó mester „néprege” név alatt közölt saját, ma könyvritkaságnak számító verseskötetében (Erdővidéki vadvirágok, Barót, 1905). A „néprege” címe Biborcz. Az elbeszélő költeményben arról van szó, hogy a falu feletti Várhegyen tündérvár állott. A vár urát Biborcznak hívták. Nagy volt a hatalma, ő uralta az egész Erdővidéket. Mogorvaságát az is tetézte, hogy sehol sem kapott magának feleséget. A Szent Anna-tó feletti hegyen állott a tündérlányok vára, ahol kiválasztotta magának a legszebb tündérlányt. Faila volt a neve. „Feleséged leszek, Biborcz – felelte a lány –, fakassz olyan vizet, amelyben ha megfürdök, ifjúnak maradok! Egy ivóvízforrás a másik kívánságom! Valameddig iszom, víg kedélyem legyen, s a kaszás halál soha el ne vigyen!” „Itt az egyik forrás!” – kiáltott fel Biborcz, lábával a földre toppantott, ahol bő vizű forrás fakadt fel. „Ebben megfürödhetsz!” Aranyból való varázsvesszőjével a földre suhintott: gyöngyöző, friss borvízforrás buggyant ki. „Ebből meg ihatsz!” Volt másnap tündérlakodalom Biborcz várában. Az életet és egészséget nyújtó forrásokat pedig messzi földről azóta is felkeresik a gyógyulásra vágyók. A két forrás neve Biborcz és Faila, innen vette nevét később Bibarcfalva.

Prázsmári a Baross-forrásról is verset írt. Álljon itt az ő emlékére annak két szakasza: A Baross-forrás „Nincs párja a Baross-víznek! / Keresheted bárhol… / Azért engedte át nevét / Neki Baross Gábor. / Nincs párja a Baross-víznek / Széles e világon! / Ki azt issza: boldog az itt, / S lesz a másvilágon…!”

a Május 1.-forrásnál

Álmokat szőnek Bibarcfalván

Nem másokat neveztünk álomszövőknek, mint a helybeli erdő-közbirtokosság három tagját. Elnök képviselőjükkel, Cséki Péterrel személyesen osztottuk meg elképzeléseiket. Újraalakult és bejegyzett a birtokosság – mondta –, felújított székházuk van. „Álmaink egyike volt, hogy törvényesen szerezzük vissza a Bagolyvár néven ismert volt közbirtokossági épületet, melynek földszintjén palackozni kezdte a birtokosság 1888-ban a Borhegyi-borvizet az épület melletti sokszögű csorgóházban levő akkor működő Borhegyi-forrásból. Mivel ez a forrás megyénk egyik legrégebbi borvize volt, az egészből egyfajta ipartörténeti borvízmúzeumot szeretnénk varázsolni, ahol mindent fellelhet az érdeklődő, ami a borvízzel kapcsolatos. Tudjuk, hogy ez pénzfüggő elképzelés, de ez már a miénk, visszakaptuk Barót város tulajdonából, telekkönyveztettük. Időközben felvetődött az ötlet, hogy ezzel együtt jó volna visszaszerezni tulajdonunkba a többi borvizes-vagyont is, a Május 1. (volt Baross-kutat) területtel együtt, s miért ne, a tönkrement borvizes strandot is területével és ingóságaival. Egyszóval vissza szeretnénk adni Bibarcfalva régi, maradék és kihasználatlan borvizes képét, ami csak kiegészítené a település borvízpalackozó iparához kapcsolódó ipartörténeti tekintélyt.

Borbáth síremlék

Látogatásunk idején teljes gőzzel dolgozott az alpinistacsapat a bibarcfalvi műemlék református templom teljes felújításán. A munkálat vége felé közeledünk – jelezte Fancsal Zsolt Gerő, az ötszázharminc egyháztag parókus lelkipásztora.

Ki ne tudná a vidéken, hogy közel félszáz esztendővel ezelőtt tárták fel a Szent László legendakör falfestményének egy részletét. Mint ilyen, az érdekes erdővidéki templomok egyike, ahol megcsodálható ez a 15. századi remekmű. Kisesebbik harangja „műkincsértékű székely harang”, Kiss János sepsiszentgyörgyi harangmíves mester munkája 1797-ből. Emléke áll itt a Makk és Váradi vezette 1854 Habsburg-ellenes mozgalomnak, a bibarcfalvi temetőben felújították Borbáth László ’48-as huszár százados síremlékét.