Erdőn-mezőn most már célzottan gombászhatunk. Vagyis minden ehető gombát már nem szedünk le, csak szemelgetünk az ízletesebb fajokból, a fiatalabb, szebb kalaposokból. Simán elmegyünk például a pár hete még annyira áhított mezei szegfűgomba, pikkelyes pöfeteg vagy kerti rétgomba mellett. A messziről virító mezei csiperke után már nem másszuk meg a fárasztó oldalt. Hiába integet erdőszélen a rozsdásszárú fülőke, nem állunk meg, mert tudjuk, hogy kissé odébb vár ránk a nyári vargánya, a piruló galóca (borsgomba néven ismertebb), a kékhátú, a nagy őzláb vagy miért ne, az ébredező róka- és keserűgomba.

Ilyenkor a városi gombafigyelő is a bőség zavarával küszködik. Ha tehetné, meglátogatná a település minden általa felfedezett jobb gombatartó zugát, zöld szigetét, de erre általában se ideje, se energiája. Pedig az ilyen időszakok adják az igazán ritka, értékes gombákat, amelyek egy évtized vagy még hosszabb idő után bukkannak elő. Júniusnak köszönhetem többek közt a védendő cinóbervörös csészegomba vagy a sáfránysárga nedűgomba datálását is.

Több mint száz városi fajt idáig csak egyetlen alkalommal sikerült megfigyelnem. Ez is alátámasztja, hogy egy adott terület gombavilágának felmérése egyértelműen időigényes feladat, amit talán még egy emberöltő sem tud igazán lefedni.

Ha a város utcáit nyitott szemmel járjuk, ebben a hónapban több olyan apró vagy kis termetű fajba botolhatunk, amely még itt is, az emberek közt is, tömegesen terem. Kulináris értékük elhanyagolható vagy egyáltalán nincs, azonban üde, olykor terjedelmes foltjaik megállásra késztetik a mindig kíváncsi természetbarátot. Június folyamán három ilyen, magányt kerülő, Sepsiszentgyörgyön gyakori gombát mutatok be.

Farkas János