Megannyi megnyilvánulással vagyunk jelen mindennapjainkban, amikor kapcsolódunk környezetünkhöz vagy fogadjuk körülményeinket. Van, hogy kötelességből, szükségszerűségből teszünk dolgokat, illetve van olyan is, hogy kedvtelésből vagy szórakozásból.
Családi, baráti vagy munkahelyi kapcsolatokban is fellelhetjük a különféle viszonyulást, illetve cselekedeteink, gondolati és érzésvilágunk is lehet negatív vagy pozitív töltetű. Az egyén magatartása, hozzáállása több külső és belső tényező összességétől függ. A külső tényezők lehetnek kötelezően elvégzendő feladatok, vagy elvárás, nyomás formájában is érezhetők. A belső tényezők ellenkező irányból indulnak ki, gondolataink, érzelmeink, tudásunk, tapasztalataink összességét jelentik.
Életünk folyamán mindig vannak olyan körülmények, melyekre nincs ráhatásunk, ezért ezeket befolyásolni sem tudjuk. Ez lehet valamilyen történés, egy élethelyzet vagy egy másik ember. Innen adódik a legkézenfekvőbb magatartási forma: vagyis ha nem tudunk változtatni rajta, akkor el kell fogadjuk.
Az elfogadás nem beletörődést vagy egyetértést jelent, hanem azt, hogy megváltoztatjuk a viszonyulásunkat. Így ahelyett, hogy akár erőszakkal, rosszindulattal vagy ellenállással és támadással fejezzük ki nemtetszésünket valamivel/valakivel kapcsolatban, vizsgáljuk meg a helyzetet. Mert minden ember és történés okkal van jelen az életünkben, ami leckét/tanítást hordoz. Minden tapasztalat gazdagabbá tesz, és ha nem ragaszkodunk görcsösen nézőpontunkhoz, akkor mindenben fellelhetjük a fejlődési lehetőséget. Ugyanis akárhányszor önreflexiót tartunk, mélyítjük önismeretünket, ami által közelebb kerülünk önmagunkhoz, megértést, szeretetet érezhetünk önmagunk iránt.
Ha pedig magunkban megtaláltuk és fenntartjuk a belső békét, akkor már nem érezzük szükségét, hogy bárki vagy bármi ellen negatív hozzáállással forduljunk. Akkor szívből jövő gondolataink, érzéseink és tetteink által békét és megértést sugározunk ki magunkból. Így a másik emberben is felfedezhetjük az esendőt, és nem a gyengéit, hiányosságait rójuk fel, hanem megerősítjük képességeiben, erősségeiben. Ilyen hozzáállással majd nem kell harcot vívni, hogy kinek van igaza, hanem megengedjük, hogy mindenki saját magáért vállalja a felelősséget, hiszen minden tettünknek következménye van. Ezért inkább válasszuk azt, hogy szívből élünk.
Keresztes Erika bizalmi tanácsadó