Az immár vízzel elárasztott parajdi sóbánya múltja évszázados, geológiai értéke páratlan, ipari jelentősége mellett kultúrtörténeti emlék is egyben – olvasható egy budapesti robotikai és bányavállalat tanulmányában. „A bánya története egészen 1271-ig nyúlik vissza – írják –, amikor is első alkalommal említették írásban a sókitermelést ezen a területen. A következő évszázadokban, különösen a 18. és 19. században, a kitermelés folyamatosan zajlott, hagyományos módszerekkel, az akkori technológiai lehetőségekhez igazodva.” Ugyanakkor egy elgondolkodtató folyamatsort is bemutatnak: a parajdi sóbányához hasonló bánya működött a kárpátaljai Aknaszlatinán is, amely néhány évtizede már, hogy a múlté. Folytatjuk a geológusok e témával kapcsolatos – Parajd elsüllyesztése – állításainak ismertetését.
Sóbánya a múltból
A parajdi sótelep Európa egyik legnagyobbja – írja közösségi oldalán a budapesti Unexmin GeoRobotics cég, amely vízalatti robotikai megoldásokat kínáló vállalat, elárasztott területek felmérésével foglalkozik. A parajdi sótömzs átmérője 1,2 × 1,4 kilométer, 2700 méteres mélységig húzódik, „rétegeiben hófehér és sötétszürke sósávok gyűrődnek össze – magyarázzák –, csodálatos formákat hozva létre a falakon; geológiai értéke páratlan, ipari jelentősége mellett kultúrtörténeti emlék is egyben”.
A parajdi előzményeket érintette bejegyzésében Timár Gábor geofizikus, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Geofizikai és Űrtudományi Tanszék vezetője is, bemutatva egy 1941-es katonai térképet, amikor a második bécsi döntést követően a terület Magyarországhoz tartozott. A falu déli részén található a Só háta nevű domb, bő kilométer átmérőjű kiemelkedés, amely egy föld alatti sótömzs felszíne. „A só a felszínig ér, nem véletlen tehát – magyarázza –, hogy kitermelését igen korán megkezdték: már az Árpád-kori Magyarországon is alapvető fontosságú bányatermék volt. Az 1760-as évek óta a sótömzs belsejében is bányajáratok létesültek, kialakításuk folyamatos volt, az utolsó az 1990-es években kialakított Telegdy-bányarész volt. Ezek a bányarészek különböző szinteken helyezkedtek el, a mélybe lehúzódó „emeleteket” alkotva. Összesen hét szintet nyitottak, és elég komoly mélységig. A bejárat, ahol a faluból busszal lehetett bemenni a bányába, kb. 505 m tengerszint feletti magasságban van, a Korond-patak elárasztási pontja kb. 495 méteren. Ehhez képest a bánya legalsó szintjének alja a tengerszint felett 226 méter, tehát a bejárattól kb. 280 méter mélységig tart az ember vájta járat. A nagyközönség elsősorban a turisztikai és egészségügyi céllal hasznosított felső szinteket ismeri (itt kalandpark, kápolna, a látogatóközpont és szanatórium működött), miközben az alsó szinteken az utolsó időkig folyamatos ipari célú kitermelés folyt” – részletezte Timár Gábor geofizikus.
Egy 1941-es katonai térképrészlet, Parajd déli részén látható a „Só háta” (a mai Sóhát) nevű domb. Mint Timár Gábor kiemeli, a bánya számára folyamatos veszélyforrást jelentett a Korond-patak (az 1941-es térképen Alsósófalva mellett „Nagyvíz” néven szerepel), ez ugyanis átfolyik a sótömb déli peremén. A só és a víz találkozásánál folyamatos oldódás van, így annak mindig fennáll a veszélye, hogy a felszíni víz utat talál a sóba és betör a bányavágatokba. Kép: Facebook / Kard
Erdélyi előzmények
Wanek Ferenc kolozsvári geológus, nyugalmazott egyetemi tanár lapunk megkeresésére a parajdi bányakatasztrófa okairól szólva közölte, évtizedek óta tudtak arról, hogy a régi, felhagyott bányatér engedett az oldalnyomásnak, a felszínközelben repedések jelentek meg a sóban. Ő maga diákként a hetvenes évek elején járt ott, s mint felidézi, „már akkor tudtak erről, mutatták az oldalnyomás hatásait”. A lengyelországi Wieliczka sóbánya esetében (mely a bányaművelés módját tekintve nagyon hasonlít Parajdhoz) is tud vízbetörésről és visszaállításról. Azt is megjegyezte, Erdélyben több helyen a bányába betörő víz vetett véget a sóbányászatnak, példaként említve Szék, Kolozs településeket vagy Vízakna berogyott bányáinak sóstavait. Hogy például Rónaszék bányája még nem omlott be – magyarázta –, az annak köszönhető, hogy nem a völgytalp alatt volt a bánya. Kicsit eltérő a marosújvári betörés esete, ott a szondákkal végzett „irányított”, oldásos sókitermelés volt a fő ok, tette hozzá. Úgy vélekedett, Parajdot időben meg lehetett volna menteni, de most, adatok hiányában, nehéz jósolgatni. Attól függ, mennyit és hol oldott ki a víz, és milyen gyorsan sikerül a vizet kiszivattyúzni a bányából. A szivattyúzással pedig az a gond, folytatta, hogy az a folyóvizekben fog környezeti katasztrófát okozni, ha meg sótlanítani akarják a vizet, az az időben okozhat jelentős késést. Az okos döntésekhez szükséges adatok megszerzésére néhány geológus jó ötletekkel állt elő, csak ismerve a hazai gépezetet, amíg azt eldöntenék, hogy az helyénvaló, tendereztetnék, valakiket megbíznának a felmérésekkel, s azt megfelelően el is végeznék (nem ismételve meg azokat a szakmai hibákat, amelyek az autópálya-építés során történtek), addigra „eső után köpenyeg” lenne – közölte lapunkkal Wanek Ferenc.
A szivattyúzás kapcsán Timár Gábor rögzítette: szivattyúzni fentről lefelé kell, tehát először a turisztikai és gyógyászati szintek mentesíthetők. „És ez még nem jelenti azt – magyarázta –, hogy látogathatók is: itt bányamérnökök súlyos és veszélyes munkával töltött hónapjai kellenek majd, hogy kimondják: az állékonyság megfelelő-e, és ha nem, akkor lehet/érdemes-e dúcolni, vagy sem. A víz eltüntetése ugyanis ismét beavatkozás egy épp most kialakuló egyensúlyi (?) helyzetbe, ami a most kioldódó só mellett vízzel telve esetleg még állékony, az víz nélkül azonban lehet, hogy beszakad”.
A parajdi bányakatasztrófa ikonikus fényképe: könnyeivel küszködő bányász a vízzel elárasztott bánya bejárata előtt. Fotó: Facebook / RazvanPascu.ro
Aknaszlatina példája
Mi történik, ha egy sóbánya nem kap időben figyelmet? – teszik fel a kérdést a korábban már említett Unexmin GeoRobotics szakemberei, s a válaszukat „Aknaszlatina tragikus példája, Parajd vészjósló jelei” kapcsán fogalmazzák meg, illetve kiemelik, hogy ma már a technológia is szerepet játszik a megelőzésben és a károk felmérésében. „A só nemcsak érték, hanem kockázat is lehet”, írják, hozzátéve, vállalatuk víz alatti robotjai betekintést nyújtanak a mélyben zajló folyamatokba, illetve abba, hogyan lehetne elkerülni a küszöbön álló katasztrófát. Honlapjukon (unexmin-georobotics.com) egy cikk is olvasható ezzel kapcsolatosan, a Só és összeomlás – Aknaszlatina és Parajd sorsa összefonódik? című írásban egyebek mellett azt részletezik, hogyan omlott be 2010 után egy egész városrész Aknaszlatinán („az egykori városközpontot teljesen elnyelte a sóbánya, a korábbi utcák, terek és épületek helyén mára már csak egy tó tátong, a lakosságot teljes egészében kitelepítették az övezetből”). E kérdéskörről közösségi oldalukon, tömörített formában is beszámolnak.
Az Unexmin GeoRobotics Kft. víz alatti robotjai – írják – nem mindennapi küldetésen vettek részt 2021-ben Ukrajnában: „Aknaszlatina elárasztott sóbányájában több, kihívásokkal teli merülést hajtottunk végre, hogy feltérképezzük a több száz méter mélyen fekvő, víz alá került tárnákat és aknákat. A robotok egészen 500 méteres mélységig jutottak, ahol omlásokat, beszakadásokat és veszélyesen instabil szerkezeteket dokumentáltunk – sok esetben olyan helyeken, ahova emberi búvár már nem juthatna el biztonságosan”.
Bányató Aknaszlatina egykori városközpontjában. Fotó: Facebook / Unexmin Georobotics
„Most, amikor a parajdi sóbánya környékén súlyos felszíni mozgásokról, repedésekről és talajsüllyedésről érkeznek hírek – hangsúlyozzák –, érdemes párhuzamot vonni a két eset között”. Aknaszlatina ugyanis szerintük egyben figyelmeztető jövőképet is jelent, a kárpátaljai (ukrajnai) településen a „vízbetörés évtizedekkel ezelőtt kezdődött, de a kontroll hiánya miatt a folyamat fokozatosan elszabadult. A sóbányák természetes instabilitása, a só vízben való gyors oldódása és a beomlások láncreakciója drámai hatással voltak a környezetre. Egyes felszíni területeken az épületeket szó szerint elnyelte a föld, a környék katasztrófa sújtotta övezetté vált”. „Az omlások ma is folytatódnak, igaz, sokkal kisebb léptékben, de a veszély még mindig jelen van. A jelenlegi állapot szerint Aknaszlatina egyfajta figyelmeztető övezet: a sóbányászat utóhatásainak szomorú mementója”.
Véleményük szerint Parajdon az utóbbi hetekben jelentkező felszíni mozgások – talajrepedések, süllyedések – azt jelzik, „komolyan kell vennünk a figyelmeztető jeleket, a múlt példái, mint Aknaszlatina, azt üzenik: ha nem mérjük fel pontosan, mi történik a mélyben, akkor idővel a természet fogja átvenni az irányítást”. „A vízbetöréses, elárasztott bányák már nem jelentenek akadályt a kutatás számára. A robotok képesek feltérképezni a veszélyzónákat, megfigyelni a só oldódásának ütemét, és korai figyelmeztetést adni a kockázatos területekről”.
Összefogás és előrelátás kell, hangsúlyozzák a szakemberek, hozzátéve, hogy Aknaszlatina tragédiája nem csupán ukrán ügy, hanem régiós tanulság. „Most, hogy Parajdon hasonló jelek mutatkoznak, ideje komolyan venni a föld alatti világ figyelmeztetéseit. A megelőzés kulcsa a pontos feltérképezés, és ebben a robotika már nem a jövő, hanem a jelen” – állítják, hiszen látni kell, hogy mi történik a föld alatt, a vízzel elárasztott bányajáratokban. „A technológia ma már nem akadály. Nem luxus – összegeznek cikkükben –, hanem elengedhetetlen eszköz a megelőzéshez, a kármentesítéshez és a hosszú távú fenntarthatósághoz. A döntés a mi kezünkben van: felismerjük a lehetőséget vagy követjük Aknaszlatina sorsát”.
