Idén 15. alkalommal szervezték meg az országos szintű Bölcs diákok vetélkedőt, ami egy közel teljes tanévet felölelő négyfordulós multidiszciplináris csapatverseny, évről évre különböző témakörök mentén. Az idei verseny témája a Szabadság volt.
A diákok a szabadság keresésének és megtalálásának általános lehetőségeit és egyéni megéléseit tanulmányozták különböző történelmi korok keretei között, mint amilyenek a diktatúrák (jobboldali és baloldali), valamint a demokráciák. A verseny célja a diákokkal megismertetni ezen történelmi korszakok sajátosságait interaktív, szórakoztató feladatok segítségével. Ahány forduló, annyi elolvasandó regény, írói életmű, megtanulásra váró fogalom, történelmikorszak-ismeret, valamint a természettudományok és a matematika területeit bejáró kreatív, kísérletezést, kézügyességet igénylő feladatsor. A két online forduló után következett a Kolozsváron megtartott országos forduló, amely egy feladatsor megoldását jelentette, majd a televíziós vetélkedő. A bejelentkezett 126 csapatból az országos fordulóra tíz, a televíziós vetélkedőre öt csapat került.
A Székely Mikó Kollégium Vasmagyar nevű csapata lett a televíziós forduló győztese. A csapatot alkotó négy tizenegyedikes diák: Kovács Máté, Pál Regő, Szép Áron és Téglás Kristóf – a felkészülés alatt igazi összeforrt közösséggé vált. Megszervezték a munkát, mindenki azon a területen vállalta a felkészülést, amelyben a legerősebb, de ismereteit megosztotta a csapat többi tagjával. Ezzel a módszerrel sikerült átfogni és közös tudássá emelni a kiterjedt tananyagot. Nemcsak intellektuális, hanem lelki, erkölcsi gyarapodást is hozott ez a verseny a fiúk számára. Új kihívásoknak kellett megfelelniük, beavatódtak szokatlan helyzetekbe: önkénteskedtek óvodában, jótékonykodtak, kenyeret dagasztottak és sütöttek hagyományos módon, más csapat tagjainak szerepébe helyezkedtek bele, csapatviseletet terveztek és viteleztek ki, forgatókönyvet írtak, jelenetet rendeztek és adtak elő. Egy életre szóló élmény marad ez a győzelem számukra.
A jutalom is számottevő: egyhetes élménytábor az első tíz csapat számára Szovátán, valamint az első három csapatnak felkészítő tanáraikkal együtt egy háromnapos brüsszeli utazás.
Tókos Ibolya magyartanár, a Vasmagyar csapat felkészítője