Elballagtak a Nagy Mózes Főgimnázium végzős diákjai

2025. június 10., kedd, Közélet

Pénteken Kézdivásárhelyen ünnepélyesen búcsúztatták el a végzős diákokat a 345 éves múlttal rendelkező Nagy Mózes Főgimnáziumban. Négy tizenkettedik osztály, összesen 105 diák vett búcsút az alma mater falaitól, amely sokak számára meghatározó közösségi és tanulmányi életszakaszt jelentett.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A ballagási ünnepség hagyományos rend szerint zajlott: a végzősök először szentmisén vettek részt, majd megtartották az utolsó osztályfőnöki órájukat, végül az iskola udvarán került sor a hivatalos búcsúztatásra. Az eseményt megtisztelte jelenlétével több meghívott vendég is: Beder Imre lelkipásztor, Szilveszter Szabolcs alpolgármester, T. Szabó Levente irodalomtörténész, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója, egykori diák.

A lelkipásztori gondolatokat Beder Imre fogalmazta meg, aki a „nyitott ajtókról” beszélt. Hangsúlyozta, hogy ezek az ajtók új lehetőségeket és kihívásokat jelentenek, amelyekhez bátorságra és bizalomra van szükség. Útravalóul a Jelenések könyvéből idézett igeversek nyomán azt kívánta a végzősöknek, hogy ne torpanjanak meg a választott útjuk kezdetén, mert az előttük álló ajtókat senki sem zárhatja be, ha hittel és kitartással haladnak előre.

Bejan András iskolaigazgató ünnepi beszédében az intézmény 345 éves történetét emelte ki, melyben minden végzős évfolyam külön fejezetet képvisel. A most búcsúzó évfolyamot sokszínű, barátságokra és közös élményekre épülő közösségként jellemezte. A tanulmányi évek lezárását mérföldkőként értelmezve, a diákokat a továbblépés fontosságára emlékeztette: „Nem az számít, hogy honnan jössz, hanem az, hogy hová tartasz.” Az igazgató emellett hangsúlyozta az élethosszig tartó tanulás jelentőségét, a kérdezés és a nyitottság bátorságát. „A tanulás nem ér véget az iskolával, sőt – most kezdődik igazán” – mondta. Búcsúzásként kiemelte az emberség, a szeretet és az elkötelezettség értékét mint az élet tartós, megbízható iránytűit.

A ballagási ünnepség műsorát az iskola diákjai és tanárai színesítették. Énekes és hangszeres előadások hangzottak el, felléptek a 9–11. évfolyam tanulói is, a programot tánccsoport és zenekar is gazdagította. A XII. osztályosok saját műsorral is készültek, amelyben verssel és énekkel búcsúztak. Az évfolyam nevében Barabás Panna és Molnár Panna mondott búcsúbeszédet.

A tanári kar előadásában felcsendült Dánielfy Gergely Mondhatsz még egy szót című dala, ugyanakkor sor került a zászló ünnepélyes átadására, ezzel jelképesen is továbbörökítve az iskola szellemiségét és hagyományait az utánuk következő nemzedékek számára.

A legkiválóbb teljesítményt nyújtó diákokat Nagy Judit aligazgató és az osztályfőnökök díjazták. Az ünnepség zárásaként az iskola himnuszát énekelték el közösen, ezzel szimbolikusan is lezárva a végzősök iskolai pályafutását.

A Nagy Mózes Főgimnázium idei ballagása méltó lezárása volt nemcsak a 2021–2025 közötti tanulmányi időszaknak, hanem az iskola jubileumi évének is. A rendezvény egyszerre szólt az értékek megőrzéséről, a közösség erejéről és a jövőbe vetett bizalomról.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2025-06-10: Közélet - Váry O. Péter:

Jókai-emléknap Illyefalván

A Jókai-emlékévben a romantika legnagyobb magyar írójára sajátságos módon emlékeztek Háromszéken: sajátságosan, hiszen Jókai Mór és Háromszék kapcsolata is sajátságos volt. A pénteken és szombaton zajlott ünnepségek az immár politikusként idelátogató Jókait, illetve azt az 1881. júniusi korteskörutat elevenítették fel, amelynek legfontosabb momentuma az írónak Sepsiszentgyörgy városa által adományozott díszpolgári cím volt.
2025-06-10: Közélet - Bodor János:

Ballagás a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumban

Szombaton ünnepélyes keretek között búcsúztatták a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum négy végzős osztályának nyolcvankét diákját. Az iskola udvarán megtartott kicsengetési ünnepségen szülők, testvérek, barátok, rokonok, tanárok, volt és jelenlegi diákok, valamint meghívottak és a történelmi egyházak képviselői vettek részt.