A magyar labdarúgó-válogatott kedden felkészülési mérkőzésen 2–1-re nyert Azerbajdzsán vendégeként. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata sikerével megszakította ötmeccses nyeretlenségi sorozatát és zsinórban három vereség után újra diadalmaskodott. A nemzeti együttes legközelebb világbajnoki selejtezőket játszik, szeptember 6-án Írországban lép pályára, három nappal később pedig Portugália alakulatát fogadja.
Ezúttal összejött a magyar csapatnak, amit Marco Rossi és a játékosok is reméltek: már az 5. percben vezetést szereztek, Loic Nego beadásából Varga Barnabás közelről a hálóba bólintott. A házigazdák hamar egyenlítettek, egy szögletet követően Renat Dadasov továbbított a kapuba, azonban kézzel is besegített magának, amit a játékvezető nem vett észre. A folytatásban ugyan a vendégek futballoztak fölényben, viszont az újabb lehetőségig a 25. percig kellett várni, ekkor Willi Orbán fejelt pontatlanul. A mérkőzés kissé leült, mégis újra előnybe került a magyar válogatott, Varga ezúttal előkészítőként jeleskedett, a befejező pedig Szoboszlai Dominik volt. Nem sokkal később csak kevésen múlt, hogy az első találat forgatókönyve megismétlődjön, ellenben a kísérlet mellé szállt. A második félidőben nyomasztó fölénybe került a magyar együttes, magabiztosan őrizte előnyét, és több helyzetet kialakított, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Az azeri alakulat a hajrára rákapcsolt, a csereként beállt Szappanos Péter a 81. percben nagyot védett, sőt, a ráadásban egy sarokrúgás után a hazai gárda kapusának közeli próbálkozását hárította bravúrral, megmentve ezzel a győzelmet.
Eredmény: Azerbajdzsán–Magyarország 1–2 (gólszerzők: Renat Dadasov 8., illetve Varga Barnabás 5., Szoboszlai Dominik 33.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.