KAST-D – ezt a nevet viseli az olaszteleki Daniel-kastélyban első alkalommal szervezett, múlt csütörtökön véget ért alkotótábor. Miközben dióhéjban elmondta, mi áll művészete központjában, mi foglalkoztatja őt a hat erdélyi és öt anyaországi képzőművész a kastélycsűrben zömmel a helyszínen készült alkotásokból berendezett kiállítás megnyitóján, arról is szólt, miként érezte magát Erdővidéken. Mindenki szerette Olaszteleket, az összegyűlt társaságot élmények sokasága érte a faluban, a Vargyas-szorosban, a sepsiszentgyörgyi művésztársak műhelyeiben tett látogatásukkor, és nem vitás, szeretnének mihamarabb visszatérni. Talán nem túlzás kijelenteni: Olaszteleken a képzőművészet is meggyökerezett.
Művészek a kastélyban
Az alkotótábor el volt képzelve, meg volt álmodva, de nem éppen így, ily módon. Utóbb derült ki, épp így lett jó! – mondotta beszélgetésünk elején Daczó Enikő sepsiszentgyörgyi képzőművész, a művésztelep kurátora.
Kezdetben úgy volt, hogy egy kínálkozó alkalmat kihasználva pályázni fognak a tábor költségeinek fedezése érdekében. De mivel Daczó Enikőnek közben alkalma adódott, hogy egy művészeti rezidensprogram keretében egy teljes hónapot Kínában töltsön, rövid távon annak kellett mindent alárendelnie. A pályázat nyújtotta anyagi támogatás tehát elesett, de azért úgy gondolta, még tesz egy próbát, és telefonon felhívta Rácz Lillát. „Nyíltan elmondtam Lillának, hogy nem lesz pénzünk, s bár tisztában vagyok azzal, hogy tíz ember elszállásolása és ellátása egy teljes héten át sokba kerül, de mit szólna ahhoz, ha a vendéglátás fejében mi az ott készült alkotásokból ajánlanánk fel ellenértékként. És bár csak nagyon felületesen ismertük egymást, mégis azt mondta, hogy próbáljuk meg. Nem tudok eléggé hálás lenni, hogy ennyire nyitott volt és befogadtak” – nyilatkozta Daczó Enikő.
A kastély az elmúlt bő évtizedben már többször látott vendégül művészeket. Mint Rácz Lilla kastélytulajdonos felidézte, első alkalommal iráni, magyar és erdélyi művészek részvételével zajlott, a Nature Art Projecttel közösen létrehozott Living Castle – Living Spacest (2015) fogadták be, majd 2019-ben a Partiumi Keresztény Egyetem, a Mongolian New Century Art Foundation és az ulánbátori Zanabazar Képzőművészeti Múzeum társszervezésében zajló mongol–erdélyi művészeti csereprogram következett, amikor két héten keresztül tizenhat mongol és európai művész dolgozott együtt. Legutóbb, 2022-ben a Dél-Koreában és Romániában zajló Seomjingang Experimental Art Festival, a KOPAS (Korean Performance Art Spirit) és az EKÉP Társaság által szervezett Ekép Nemzetközi Művészeti Rezidencia projekt keretében tizenhat dél-koreai és hét európai művész dolgozott tizenkét napon át Olaszteleken. Most is szívesen váltak az alkotótábor társszervezőivé. „Nem első alkalommal szervezünk alkotótábort Olaszteleken: kezdetektől fogva célunk volt, hogy a kastélyt a turisztikai rendeltetés mellett a kulturális körforgásba is bevonjuk. Azt szeretnénk, hogy a kastély háza táján egészséges kulturális pezsgés legyen. Ápoljuk és tovább építjük az ilyennemű kapcsolatainkat, hiszen általuk a kastély kulturális értéke is gazdagodik a helyszínen maradt műalkotások révén” – mondotta Rácz Lilla.
Az olaszteleki kastély nem először fogad be alkotóművészeket
Jó alkotók, jó emberek
A Rácz Lillával kötött egyezség része volt, hogy Daczó Enikő vállalja a művésztársak meghívását. Mielőtt Kínába utazott volna, március végén nagyon régi ismerőse, Romvári Márton kezdeményezésére a Balatonfüreden létrejövő alkotói közösségben, a Kultúrvágányban tölthetett egy hetet. Erdélyből négyen mentek, közülük hárman – ő, Albert Levente és Sárosi Mátyás – háromszékiek voltak. Felmerült, hogy a székelyföldi tábor az anyaországi társaként szülessen meg, de végül az ötletet elvetették – ez legyen egyedi, legyen Kast-D. A meghívásokat viszont ketten végezték, de külön-külön invitálták azokat, akiket ebbe a táborba illőnek gondoltak: Becskei Andort, Gulyás Andrea Katalint, Szirmai Nórát, Székely Beátát, Vargha Mihályt, Szabó Anna Máriát, Kis Endrét, Pál Pétert és Albert Leventét vonták be a munkába. Ez így volt, a társaság jó volt, nagyon egymásra találtak szakmailag és emberileg is, de sokkal egészségesebb lenne, ha a jövőben csak egyvalaki vállalná a feladatot és a felelősséget – szögezte le Daczó Enikő.
Teremtő ereje van a helynek
Olasztelek és a Daniel-kastély fantasztikus, alkotásra termett hely. Minden adott hozzá: elegendő a tér, adott a különös hangulatot árasztó csűr, a nagy kert, a teraszrész és jóformán karnyújtásnyira megtalálható megannyi felhasználható alapanyag. Ahol ennyi tér és anyag van, ott óhatatlanul is felmerül, az elkövetkező években nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a természetművészetre. Fából, kőből és akár fémből is szobrokkal és installációkkal lehetne gazdagítani a kastély környékét. „Amikor Rácz Attila körbevitt a terepen és elmondta, jóformán minden látható anyagot és eszközt használhatunk, nagyon megörvendtem. Olyan helyeket, olyan lehetőségeket láttam, amelyek egy művésznek nagy szabadságot adnak. Nemcsak a hely fantasztikus – kastély, falu, gazdálkodók, kézművesek, Vargyas-szoros, tehenek és juhok –, hanem az ellátás is” – áradozott Daczó Enikő.
A helynek nemcsak teremtő, hanem összhangot árasztó ereje is van. Esténként vetítésekkel tarkított kis előadásokkal mutatták meg egymásnak, miként látják környezetüket, milyen a lelkületük, életet és világot láttattó művészetük. A háromszékiek még inkább megnyíltak: élve a lehetőséggel, sepsiszentgyörgyi műhelyeikbe is átvezették a messziről érkezett vendégeiket.
Daczó Enikő, Rácz Lilla és Rácz Attila
Itthon vannak
A kiállításmegnyitón a Rácz házaspár két tagja, Attila és Lilla arról beszélt, hogy mióta megnyitotta kapuit, a kastélyszálló falai közt már többször vertek tanyát művészek. Az ország több sarkából érkezőkön kívül jártak ott mongolok, irániak és koreaiak, s mindannyiukat szívesen fogadták. Hát hogyne fogadták volna tárt karokkal: jelenlétük számukra is élmény, tapasztalás és tanulás. Viszont külön hely van a szívükben ennek a legutóbbinak, amelyikben székelyek és magyarok teremtettek szépet és értékeset – mondották.
Hálás volt Daczó Enikő is. Mint rövid felszólalásában fogalmazott, Olaszteleken olyan fogadtatásban részesültek, ami eszményi körülményeket teremtett az alkotáshoz, s jövőben szívesen tesznek eleget a visszahívásnak.
Hasonlóan nyilatkoztak a részt vevő művészek is. Miközben életútjukról és az évek óta remek kiállítótérnek bizonyuló csűr falára kifüggesztett képeikről vagy a terében és azon kívül helyet kapó szobraikról szóltak, elmondták azt is, az olaszteleki környezet milyen remek inspirációt jelentett számukra. Vissza fognak térni – ígérték egyöntetűen.
