Ma és szombaton rendezik a SepsiRUN első kiadását Sepsiszentgyörgyön, ahová nyolc versenyszámban nevezhettek a mozogni vágyók. A kétnapos, nagyszabású eseményen több mint ezer személy áll rajthoz, a szervezők pedig arra törekednek, hogy népszerűsítsék az aktív és egészséges életmódot. A futófesztivállal párhuzamosan ma sor kerül a Mozgás Éjszakájára, amelyen a gyerekek és a felnőttek a megyeszékhely különböző helyszínein több sportágat kipróbálhatnak ingyen. A sportrendezvények miatt útlezárásokra kell számítani a város különböző részein.
Bagoly Melinda, a SepsiRUN egyik szervezője elmondta, nagyon boldogok, hogy az előzetes elképzelésekhez képest jóval többen jelentkeztek a futófesztiválra. Januárban 600 személyre számítottak, azonban meglepetésükre 1017 mozogni vágyó iratkozott a rendezvény első kiadására, ugyanakkor kiemelte, rendkívül népszerű a két városi útvonal, az 5 és 10 kilométer. Örülnek, hogy sokan éltek a lehetőséggel, és bekapcsolódtak A kanapétól a futóversenyig programba, amely során három hónapig ingyenes edzéstervet kaptak, ezáltal felkészülhettek a kiválasztott versenyre.
Az 5 és 10 kilométeren kívül szintén ma lesz a Nordic Walking, amely Bagoly Melinda szerint nem is verseny, hanem távteljesítés. A környéken először rendeznek hasonló próbatételt, amelyre közel 100 személy nevezett, többnyire olyanok, akik még nem hódolnak a futásnak, viszont a mozgást választották, így Vass Júlia vezetésével és a Change Center Életmód Központ közreműködésével szervezett körülmények között gyalogolnak hat kilométert az Olt partján.
A Kids Run futóversenyt a Fitness Tribe Egyesület segítségével szervezik meg: több mint 250 gyerek jelentkezett, akik négy korosztályban állnak rajthoz. A kisebbek egy, a nagyobbak két kilométert teljesítenek az Erzsébet parkban kialakított pályán. Emellett izgalmas újdonságnak ígérkezik a Vertical Night Run, amelyre a Pacé-dombon kerül sor az Alpin Sport Egyesület felügyelete alatt. A résztvevők a régi sífelvonó alatt futnak fel, majd az erdőben kialakított útvonalon térnek vissza a kiindulási ponthoz. Egy kör másfél kilométer, ezt pedig négyszer teszi meg a több mint hatvan jelentkező, akiknek összesen közel 500 méter szintkülönbséggel is meg kell küzdeniük.
Bagoly Melinda hozzátette, szombaton rendezik a 20 és 30 kilométeres terepfutást, amelyre több mint 200 személy nevezett. A lelkes mozogni vágyók jól kigondolt és kijelölt útvonalon futhatnak Sugásfürdő felé, ráadásul 5 kilométerenként frissítőpont áll a rendelkezésükre. Kijelentette, nagyon sokan érkeznek más városokból, ezáltal színesebb és színvonalasabb megmérettetésekre számítanak. Van olyan futó, aki azzal a szándékkal teszi próbára magát a SepsiRUN első kiadásán, hogy egyéni legjobb idővel zárja a viadalt.
A szervezők szeretnék meghonosítani a környéken a tájfutást, ezért a kolozsvári Watch Out Tájfutó Klub együttműködésével az érdeklődők lazább keretek között kipróbálhatják ezt a sportágat, amellyel kapcsolatban remélik, hogy jövőre már többen jelentkeznek. Bagoly Melinda kihangsúlyozta, a város főterén igyekeznek fesztiválhangulatot teremteni, lesz chillzone és gyereksarok, valamint több rehabilitációs központ is képviselteti magát. Végül beszámolt arról is, hogy vendégül látnak több hivatásos futót, akik amellett, hogy emelik a színvonalat, a futófesztivál hírnevét is elviszik más településekre.
A SepsiRUN futófesztivállal párhuzamosan zajlik a Mozgás Éjszakája, Sepsiszentgyörgy első külhoni városként kapcsolódik be a Magyarországon évek óta sikeresen zajló kezdeményezésbe, amelynek célja az aktív életmód és a közösségi sport népszerűsítése. Az esemény ma 19.30-tól kezdődik és szombat hajnali 2-ig kínál változatos, ingyenesen kipróbálható programokat a város különböző helyszínein. A résztvevők több sportágban megcsillogtathatják tudásukat, a falmászás, kosárlabda, gördeszka, asztalitenisz mellett teremlabdarúgás, floorball, kerékpározás, zumba, aerobik, senior tánc és néptánc vár az érdeklődőkre. Regisztrálni a www.mozgasejszakaja.hu weboldalon lehet vagy ma a helyszínen.