„Évtizedes visszaélések, megalázás, érzelmi manipuláció. Hangos sikerek, vastaps, díjak. A Fazakas Misi vezette sepsiszentgyörgyi diáktársulat, az Osonó és a drámatagozat kettős öröksége” – ezekkel a mondatokkal kezdődik Kulcsár Árpád Osonó: bolyongás egy erdélyi dráma színfalai mögött című terjedelmes írása, amely több korábbi osonós, drámaosztályos diák visszaemlékezéseit tartalmazza. Az írásból agresszív, sokszor kegyetlen játékokat, megalázó, a résztvevőket fizikailag és érzelmileg is kizsigerelő gyakorlatokat, próbákat ismerhetünk meg, névtelen mesélők és Fazakas Misi Kulcsárnak adott válaszaiból egy ijesztő, sötét kép kerekedik ki, amely a sokat dicsért és rendkívül elismert Osonó hátterében állt a cikk szerint, és amely később a rendkívül népszerű drámaosztálynak, illetve drámakörnek is sajátja volt. Szó van fizikailag és érzelmileg hosszú távon sérült fiatalokról, szexuális és lelki bántalmazásról, hatalommal való visszaélésről, és megjelennek Fazakas válaszai is. Némely 10–15–20 évvel ezelőtti gyakorlatról elismeri, hogy túlzóak, olykor veszélyesek voltak, éppen ezért nem is folytatta, másokat szükségesnek vélt edzésként, a fegyelem és önfegyelem gyakorlásának eszközeiként a színpadi kiteljesedéshez, a katarzis eléréséhez. A kiskorúakkal folytatott szexuális viszonyt egyértelműen tagadja, azt, hogy 2023-ban végleg távozott Sepsiszentgyörgyről, mással magyarázza: hét éve Budapestre költözött, Magyarországra is kiterjesztette a drámapedagógiai műhely sok fiatal és felnőttek által is igényelt foglalkozásait, a drámaosztály vezetését pedig azért adta fel, mert „a 23 év alatt elfáradt”.

A cikk megjelenését követően Fazakas Misi Facebook-oldalán tette közzé tiltakozását az őt ért „súlyos és sok esetben megalapozatlan vádakkal” kapcsolatban. „Több mint két évtizeden át dolgoztam pedagógusként és színházi alkotóként. Munkám középpontjában mindig a tehetség kibontakoztatása, az önismeret fejlesztése és egy támogató közösség létrehozása állt. Hiszem, hogy az Osonó elért eredményei és az általa képviselt értékek önmagukért beszélnek, ahogy számtalan fiatal életére gyakorolt pozitív hatása is” – írja. Úgy véli, a cikk állításainak nagy része általános és homályos: hiányoznak a konkrét nevek, helyszínek és időpontok, a szerző pedig elfogult, állítja, és összehangolt kampányt vél a cikk megjelenése mögött. 

„Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a színházi munka és a színházi nevelés – különösen fiatalokkal – természetéből fakadóan intenzív érzelmi tereket és konfliktusokat is felszínre hozhat. Módszereim időnként provokatívak vagy szokatlanok lehettek, de ezek minden esetben a művészi és pedagógiai fejlődést, a határok feszegetését és a személyes kibontakozást szolgálták – soha nem a szándékos megalázást vagy bántást” – fogalmaz. 

Akik látták egykor az Osonó valamelyik előadását, emlékezhetnek, fontos, fiatalokat, de felnőtteket is érintő kérdésekkel foglalkozott megrendítő, rendkívül hatásos, felkavaró módon. Kevesen tudhatták, mi áll a hátterében. Fazakas Misi tanítványai közül nagyon sokan hálásak a mellette nyert tapasztalatokért, a tőle tanultakért, mások keserű emlékekkel, sőt, komoly traumákkal maradtak – ez derül ki az Átlátszó riportjából, és az, hogy bizony vannak olyan határok, melyek a művészi kiteljesedés jegyében sem tűnhetnek el, és olyanok, melyeket egy felnőttnek, egy tanárnak soha nem szabadna átlépnie.