A fiatalként szintén síző és versenyző édesapa volt az, aki megismertette Majával a sízést, és aprócska gyermek, alig hároméves volt, amikor első ízben, a Madarasi Hargitán lécre állította lányát. Közben versenyekre is elvitte, és Maja állítja: ez, illetve édesapja tapasztalata nagyon sokat segített a későbbiekben.

Mosolyogva idézte fel, telente rengeteget sízett az egész család Sugásfürdőn, a versenyzéssel pedig már kiskorában megismerkedett. Hétéves volt, amikor szülei beíratták a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Clubhoz az éppen megalakult síszakosztályba, ahol edzője, Bocz Attila segítette és szakmailag egyengette útját, majd a fejlődés érdekében két éve a Brassói Coronához igazolt. Mivel az ország legtöbb felnőtt versenyzője a Corona égisze alatt sízik, a sepsiszentgyörgyi sportoló úgy érzi, ezáltal megadatott a lehetőség, hogy a nála jobbaktól tanuljon.

Az évek során Maja megszerette a sízést, s az, hogy versenyszerűen űzi ezt a sportot, „igazából mindig olyasmi volt, ami meghatározott, fontos része volt az életemnek” – mondta. Bár elismerte, adódnak olyan pillanatok is, amikor „elege van az embernek, fázik és nem kívánja az egészet”, általában várja az edzéseket, azt, hogy sízhessen, „mert jólesik, imádom csinálni”. „Megfogott a környezet, a hegyek, a hó közelsége, nagyon szeretem a telet. Ha sízhetek, úgy érzem, feltöltődöm, és ki is kapcsol, mert amikor ott vagyok, kizárólag a sízésre koncentrálok, akkor csak az van. Fárasztó, de egyben szellemileg és lelkileg feltölt” – fogalmazott. 

A legjobbak között

Első országos versenyén 11 évesen állt rajthoz, addig csak helyi, megyei viadalokon vett részt. Ez tulajdonképpen előkészítő korosztálynak számít, itthon ugyanis 12–16 év a serdülők korcsoportja – magyarázta. Utóbbiba kerülvén kezdett nemzetközi versenyekre járni, s máig jól emlékszik arra, hogy első ilyen megmérettetésén, Olaszországban – ahová a későbbiekben több alkalommal is visszajártak – egy kemény mezőnyben indult, „bedobtak a mélyvízbe” – vélekedett.

Mint elmondta, az alpesi síben 16 év után már felnőttnek számítanak a sportolók. „Ez azt jelenti, hogy mindannyian együtt versenyzünk, bár van olyan megmérettetés, ahol külön kategóriákba osztanak. Bekerülünk egy pontozásos rendszerbe, minden versenyen egy pontszámot kapunk a teljesítményünk függvényében, és minden szezonban a két legjobb eredmény átlaga alapján rangsorolnak, ez alapján készítik el a startlistát is” – magyarázta Maja, aki a 21 év alatti lányok korosztályában az ország legjobbjai közé tartozik.

,,Belőled bajnok lesz, ezért szeretnék veled egy képet” – Barabás Ernő pályaműködtető társaságában a legelső versenyen Sugásfürdőn. Fotó: családi archívum

Felkészülés a távolban

Tájainkon mostanában ritkán kecsegtettek bőséges havazással a telek, egyre kevesebb a lehetőség, hogy a sízők itthon eddzenek, így leggyakrabban külföldre utaznak. Jól érzékelteti a helyzetet, hogy a legutóbbi szezonban Maja mindössze egyetlen napot sízhetett itthon. Az előző idényben főként Olaszországban tréningezett, leginkább a válogatottal.

Nagy hangsúlyt fektetnek a fizikai felkészülésre, „azon mindig kell dolgozni” – emelte ki –, nyáron gleccsereken vagy fedett pályákon gyakorolnak. Utóbbiak kapcsán a nyári, litvániai edzőtáborról mesélt, amelyet fedett pályán tartottak. „Úgy kell elképzelni, mint egy nagy hűtőszekrényt. A pályát úgy kezelik, hogy betonkeménységű jég fedi, és ez igen fontos, mert az edzések kora reggeltől késő estig tartanak, rengetegen járnak oda felkészülni, ezért a pálya minőségét szavatolni kell. Jobban szeretek természetes körülmények között gyakorolni, de úgy gondolom, mindenhol kell edzeni, mert soha nem tudni, hogy egy adott versenyen milyen pályával szembesülünk. Februárban részt vettem Grúziában, a Bakurianiban rendezett téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Ott a műlesiklás előtti éjszaka végig havazott, és a verseny reggelén is, friss hó volt, gödrösödött a pálya, ez megnehezítette a dolgunkat – tehát minden eshetőségre fel kell készülni. A fedett pályás edzések azért jók, mert mindig azonosak a körülmények, így tudunk javítani a technikánkon, figyelni rá. Viszont nem lehet ez a fő felkészülési terep, ez csak kiegészítés” – magyarázta. Ősszel Ausztriá­ban gelccseren síztek, de Észak-Olaszországban is megfordultak, gyakoroltak az alapos felkészülés jegyében. 

Kihozni a legjobbat önmagunkból

Eddigi pályafutása során a sepsiszentgyörgyi sportoló két utánpótlás-világbajnokságon indult – tavaly Franciaországban, idén pedig Olaszországban – a 16–21 évesek korosztályában, és maradandó élményt jelent számára az is, hogy ott lehetett és rajthoz állhatott Bakurianiban egy olyan rangos eseményen, ahol európai nemzetek képviseltették magukat, és amely tulajdonképpen az olimpiai mozgalomhoz tartozik. Megjegyezte, ennek a rangos sporteseménynek legközelebb Románia lesz a házigazdája, így a záróünnepség végén ők vették át az Európai Olimpiai Bizottság zászlaját. „A rendezésben Sepsiszentgyörgy is részt vesz majd, ezért is fontos volt, hogy egyedüli háromszékiként a csapat tagja lehettem. Óriás-műlesiklásban 40. helyen zártam, míg csapatban a 16. helyezést értük el” – részletezte.

Maja szerint ezek igen komoly megmérettetések, nehéz versenyek, nagy nyomás nehezedik a sportolókra. Példaként említette: a tavalyi világbajnokságon óriás-műlesiklásban elért eredményével – 56. lett –  nem volt elégedett, az első futamban technikai problémákkal is szembesült, bár a következő már jobban sikerült. „Nem jó lelkiismerettel jöttem haza, tudom, hogy sok maradt bennem. Tudom, hogy mire vagyok képes, ki akarom hozni magamból a maximumot, főleg, ha ez nemzetközi mezőnyben történik” – vallotta. 

Az idei olaszországi világbajnokság szintén nehéz megmérettetésnek bizonyult, óriás-műlesiklásban például az eddiginél népesebb mezőny állt rajthoz, műlesiklásban 104-en indultak, ő a 42. lett. Nehezítette a sportolók dolgát, hogy az egész napos meleg miatt tönkrement a pálya, így a verseny igen megerőltető volt. A futamok kapcsán Maja rámutatott, a sportolóknak viszonylag rövid idejük van teljesíteni – egy verseny összesen bő másfél percnyi idő, gyakorlatilag futamonként mintegy 50 másodperc –, így bármilyen kis hiba „nagyon sokba kerül”. 

A szerző felvétele

Távol az iskolától

A versenyek, edzések miatt a felkészülés időszakában Maja igen sokat utazott és utazik, olyankor nem tud részt venni órákon, illetve az iskolai munkában. Ennek ellenére mindig igyekezett lépést tartani a tananyaggal, bepótolni a hiányzó leckéket, ismereteket. Nem rejtette véka alá: az, hogy adott ponton mindkét fronton teljesíteni kell, kétszeres nyomást jelent. Az utolsó tanév egyben különleges és nehéz is számára: végzős diák, érettségizik. 

„Az idei szezonban november közepén elmentem az iskolából és március közepén tértem vissza, csak karácsonykor és újévkor voltam itthon. Nagyrészt külföldön tartózkodtam versenyeken meg edzéseken, és ősszel is kimaradtam edzőtáborok miatt. Ha hosszabb időre kiesek, nagyon nehéz pótolni a tanultakat, behozni a lemaradást. Ha van egy-két hetem arra, hogy felvegyem a ritmust, akkor nincs gond. Most próbálok sokat tanulni, mert érettségizni is kell, csak erre koncentrálok, és úgy érzem, jól állok, nem hiszem, hogy ebből probléma lesz” – mondta Maja.

Megjegyezte, osztálytársai mindig igyekeztek támogatni, segíteni őt, és megértőek, akárcsak osztályfőnöke. Ami a továbbtanulást illeti, még nem sikerült döntenie a kérdésben, azonban feltett szándéka, hogy amennyiben lehet, folytatja a versenyzést. „Az, hogy sízni fogok, saját döntésem volt. A szüleim látták, hogy szeretem, így segítettek, amiben tudtak. De mindketten azt tanácsolták, csak addig csináljam, addig foglalkozzam ezzel, amíg élvezem és szeretem” – hangsúlyozta.

Alázat, kitartás, kemény munka

Halk szava, szerénysége ellenére Bíró Maja határozott, magabiztos lány. „Szenvedély” – válaszolta némi gondolkodás után, amikor arra kértem, próbálja egyetlen szóban megfogalmazni, mit jelent neki a sízés. Szépségét számára az adja, hogy rengeteget utazik, sok szép helyen megfordul sportolás közben, hogy csapatban és a természetben lehet. Úgy érzi, a sízés „nagyon sokat tud adni”, miközben „a kemény munkára, kudarcra és sikerekre, alázatra tanít, tiszteletre a csapat és a hegyek iránt” – mondta. Elismerte, büszkeséggel tölti el, hogy dolgozott és kitartott az évek során, „mert bizony nagyon sokszor volt nehéz” – szögezte le.