Jelentős összeggel, több mint ötmillió lejjel támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium a kézdivásárhelyi gázhálózat bővítését. A pénz korántsem elég, a városnak további milliókat kell előteremtenie, hogy a munkálatok végére pontot tehessenek.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere Bukarestben aláírta azt a támogatási szerződést, amely révén a céhes város további 5,3 millió lej finanszírozást kap a gázhálózat bővítésének folytatására. „Cseke Attila miniszter úrnak köszönhető, hogy ezt a pénzt megkaptuk és nagy segítséget jelent számunkra. Ebből a pénzből többek között meg tudjuk építeni az oroszfalvi határban a nyomáscsökkentő állomást, azonban további pénzre van szükség, hogy a gázhálózatot be tudjuk üzemelni. A gázhálózat meglévő, föld alatti 33 kilométerét még 1300 méterrel kell bővíteni, azután meg kell vásárolnunk a gázórákat. Ez elég nagy tétel és a romániai rendszer fonáksága, hogy ugyan nekünk kell megvásárolnunk, de használatba kell adjuk a szolgáltatónak, amely majd lassacskán visszafizeti nekünk ezt a meghitelezett kiadást” – magyarázta.
Bokor Tibor úgy számol, a minisztériumi támogatáson kívül még további hétmillió lejre van szükség, hogy a munkálat végére pontot tudjanak tenni. Költségcsökkentés szempontjából azt is megpróbálta elérni, hogy a mintegy 1200 okosórát ne egyszerre, hanem az igénylések függvényében vásárolják meg, de a pályázati kiírás merev keretrendszere ezt nem tette lehetővé.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.