A tehetség nemcsak egyéni boldogulás, hanem közösségi kincs, amelyet gondozni kell – hangsúlyozta Kiss Imre megyei főtanfelügyelő pénteken a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartott Székelyföldi Tehetségnap és a Nemzeti Művelődési Intézet által idén indított TehetségPaletta-program válogatójának megnyitóján. A tehetségnap részeként átadták a Csutak Vilmos-díjat, amelyet ebben az esztendőben Váncsa Zsuzsanna helyi zenetanárnak és Bustya János református lelkész-tanárnak ítélt oda a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács.
Nagyjaink mindig valahonnan indultak, de tanárok, mecénások nélkül aligha tudták volna kiteljesíteni, megmutatni, kamatoztatni tehetségüket – mondta köszöntőjében Vargha Mihály házigazda múzeumigazgató. A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SZTT) tizenegy esztendővel ezelőtt társadalmi összefogásból jött létre azzal a céllal, hogy segítse a tehetségeket, tehetségígéreteket abban, kapjanak lehetőséget szülőföldjükön kibontakoztatni tehetségüket – ismertette Bereczki Kinga, a SZTT elnöke. A megyei főtanfelügyelő szerint minden gyermekben, fiatalban rejtőzik valami különleges, ami felfedezésre vár, ellenben a felismerés nem elég, ha nem kap időben figyelmet, támogatást, lehetőséget, könnyen elvész. Ebben felelősség hárul a felnőttekre, szülőkre, pedagógusokra, döntéshozókra, az oroszlánrészt vállaló anyaországi és helyi civil szervezetekre – mondotta.
A pénteki rendezvény első részében közreműködött a Szilágyi Zsolt Herbert vezette Vox Humana kamarakórus, valamint a helyi Plugor Sándor Művészeti Líceum három fuvolistája, Császár Katalin tanárnő, Jakab Zsófia és Fábián Leila diák, zárómozzanatként átadták a két Csutak Vilmos-díjat. A nyugalmazott Váncsa Zsuzsanna zenetanár pedagógusi, karnagyi pályafutását méltató Ferenczi Júlia óvónő kiemelte, tanítványaként sokat köszönhet egykori tanárának, de a díj szól a kétszáz tagú diákkórus vezetőjének, a száztagú Szakszervezeti Tanügyi Női Kar karnagyának, a Vox Humana kamarakórus alapító tagjának, annak a pedagógusnak, aki nemzedékekkel szerettette meg a zongorát és a kóruséneklést.
Diákjainak nemcsak tudást adott át Bustya János lelkész-tanár, hanem maradandó értékeket is, ugyanakkor irányt mutatott, inspirációt és példamutatást kaptak tőle a diákok – mondta Szász István Gergely zaláni lelkipásztor, a kitüntetett egykori tanítványa. 1993–2002 között Bustya János a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium igazgatója volt, majd a Pedagógiai Intézet vezetőjeként nemcsak a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumért harcolt, hanem az egész erdélyi felekezeti oktatásért, pedagógusokért, és részt vett a 2016-ban újrainduló lelkésztovábbképzésben is, külföldi továbbképzéseket szervezett a felekezeti oktatásban tanítóknak, óvónőknek, tanároknak, iskolalelkészeknek – ismertette a méltató.
A Csutak Vilmos-díjjal olyan személyiségek munkásságát értékeli az SZTT, akik munkájukkal, emberi tartásukkal hatással vannak a diákok előhaladására, életcéljukra. A díj oklevélből, Hosszú Zoltán képzőművész éremplakettjéből és pénzjutalomból áll (utóbbit idén a Nexon Kft. biztosította).
A TehetségPaletta válogatójának felvezetőjeként mondta a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) ügyvezető igazgatója, hogy a tehetség nem ismer határokat, ahogy az összetartozás sem. A magyarság összetartó ereje mélyen gyökerezik történelmünkben, kultúránkban és közös identitásunkban, és ez az egység nemcsak a múlt bátor tetteit és kihívásait segítette túlélni, hanem a jövő felé vezető utat is biztosítja – szögezte le Nagy Edina. Az NMI vezetője ismertette a TehetségPaletta-programot, amelynek lényege, hogy mentorálással, szakmai tanácsadással, fellépési lehetőségek biztosításával segítsék a műkedvelő művészeti csoportok megerősödését, és hangsúlyozta, hogy a külhoni alkotók munkája felbecsülhetetlen értékű, amely nemcsak művészi teljesítmény, hanem a magyar kultúra élő és megtartó ereje is.
A válogatóra bábjátékkal érkezett egy-egy fitosváraljai, csíkszentkirályi, csíkfalvi, farkaslaki csoport, színjátékkal mutatkozott be a kovásznai Diákszínpad, a sepsiszentgyörgyi Fapados drámaműhely, a csíkfalvi színjátszó kör, esszé-novella kategóriában egy-egy előadó Gyimesfelsőlokról, Marosvásárhelyről, Brassóból és Négyfaluból, képzőművészek Feketehalomból, Bodoláról, Székelyudvarhelyről és Csíkszeredából. A bemutatók késő délutánig tartottak, az értékelő bizottság egy későbbi időpontban dönti el, kik azok, akik meghívást kapnak az őszi kecskeméti Összművészeti Fesztiválra. A magyar kormány által támogatott TehetségPaletta egész Kárpát-medencére kiterjedő program, Erdélyben három helyen, Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön tartottak válogatót.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.