Több mint remekre sikeredett a hétvége a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsozóinak, akik két bajnoki címmel, egy bronzéremmel és két ötödik helyezéssel tértek haza az U18-as korosztály Onești-en megtartott sportiskolás dzsúdó országos bajnokságának döntőjéről. A céhes városi csapat hat sportolója szerzett indulási jogot a finálén, ám Simon Tege lemaradt a viadalról, mert a romániai ifjúsági válogatottal edzőtáborozik.
Pénteken és szombaton Onești-en rendezték meg az U18-as korosztályban a sportiskolás cselgáncsozók országos bajnokságának döntőjét, amelyen a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK csapata öt dzsúdókával vett részt. A Bákó megyei eseményre hat céhes városi sportoló jutott ki, ám a Veres László irányította együttes az éremesélyes Simon Tege nélkül volt kénytelen részt venni a viadalon, aki a romániai ifjúsági válogatottal edzőtáborozik és készül a június 26. és 28. között esedékes szkopjei Európa-bajnokságra.
A kézdivásárhelyiek két legjobb eredménye a 66 kilogrammos súlycsoportban érdekelt Pál Norbert és a 81 kilogrammosok között tatamira lépő Kovács Máté nevéhez fűződik, akik kiváló teljesítménnyel jutottak be kategóriájuk döntőjébe és ott sem találtak legyőzőre, ezzel pedig bezsebeltek egy-egy országos bajnoki címet. Mellettük még Tamás Gábor Krisztián állhatott fel a dobogóra, igaz, annak a legalacsonyabb fokára: a 60 kilogrammosok között harcoló sportolónk az elődöntőben kikapott, de végül beváltotta a hozzá fűzött reményeket és bronzéremmel a nyakában tért haza Onești-ről. A céhes városiak továbbá két ötödik helyezést is elértek a szomszédos megyei erőpróbán, Crăciun Dániel (55 kg) és Zoller Botond (66 kg) épphogy lemaradt a pódiumról. A Nagy Mózes SK alakulata a pontszerző versenyben a negyedik helyen zárta az országos bajnokságot, az első focșani-i, a második onești-i és a harmadik bukaresti sportiskolások mögött.
„Elégedett vagyok az eredménnyel, de lehetett volna jobb is, mivel másoktól is vártam érmet” – nyilatkozta Veres László edző.