A hétvégén az Oltszemre kilátogató közönség legnagyobb örömére hazai győzelem született a hetedik országos és nemzetközi kettesfogathajtó-versenyen. A kökösi Farm utca 500. alatti lovastanya fogathajtója, Bartha Eduárd remekül teljesítve diadalmaskodott a háromcsillagos viadalon és a belföldi pontvadászat második fordulóján is. A 33 éves Kovászna megyei versenyző 2018, 2021 és 2022 után negyedszer bizonyult a legjobbnak az Olt menti településen szervezett megmérettetésen. Az izgalmas sporteseményt többek között kulturális programok, szórakoztató és látványos műsorok, illetve kézművesvásár kísérte.
Bartha Eduárd nagyszerű hétvégét tudhat maga mögött, ugyanis mindhárom próbában első helyen zárt: a díjhajtást 51,66, a maratonhajtást 93,44, míg az akadályhajtást 3 hibaponttal fejezte be, ezáltal összetettben fölényes győzelmet aratott. Mögötte a háromcsillagos nemzetközi versenyen Rákóczi Gergő a második, Varga Roland a harmadik lett, míg az országos bajnokság második fordulóján Kovács Imre és Rákóczi Gergő állhatott dobogóra. A sportágat kedvelőket a Sárréti Csikósok látványos bemutatója, illetve az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület hintós lovastornája és kaszkadőrműsora szórakoztatta, valamint vasárnap megnyitották a Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat által létrehozott Mézes tanösvényt.
„Örülök, hogy ezekkel a rutinos lovakkal sikerült győznöm, úgy érzem, kihoztam belőlük a lehető legtöbbet. A fiatalabb fogatom másodszor szerepelt versenyen, számukra az oltszemi viadal remek tanulási lehetőség volt. Az első helyen végző fogat tulajdonosa szeretné, ha augusztusban indulnék a világbajnokságon Hollandiában. Addig is legközelebb jövő hónapban Szilvásváradon állok rajthoz háromcsillagos megmérettetésen, ahol ha a négy évszakos pályán sikerül az első ötben végeznem, akkor nagy valószínűséggel bevállalom a hosszú utat és a világ legjobbjai ellen is kipróbálom magam” – nyilatkozta a 2015-ben akadályhajtásban világbajnok Bartha Eduárd.
A díjátadón segédkező Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes elmondta, az országban ez a sportág nem létezhetne a támogatók és a szenvedélyes sportolók nélkül, ugyanakkor kiemelte, Székelyföld nélkül nincs fogathajtás Romániában, majd hozzátette, szerinte az országban az oltszemi a legszebb pálya. Tamás Sándor úgy fogalmazott, Fodor István polgármesternek köszönhetően Oltszem hetedszer adott otthont fogathajtó versenynek, amely az eddigi legnagyobb létszámú megmérettetés volt, ugyanis tizenkilenc fogat tette próbára magát. Kovászna Megye Tanácsának elnöke kijelentette, ezúttal is pompás eseményt szerveztek, amely minőségében első Romániában.
Eredmények:
* háromcsillagos nemzetközi verseny, díjhajtás: 1. Bartha Eduárd 51,66 hibapont, 2. Rákóczi Gergő 52,89, 3. Varga Roland 57,60; maratonhajtás: 1. Bartha Eduárd 93,44, 2. Varga Roland 94,49, 3. Rákóczi Gergő 99,33; akadályhajtás: 1. Bartha Eduárd 3, 2. Rákóczi Gergő 8,98, 3. Varga Roland 9,65; összetettben: 1. Bartha Eduárd 148,10, 2. Rákóczi Gergő 161,20, 3. Varga Roland 161,74
* országos bajnokság, 2. forduló, díjhajtás: 1. Bartha Eduárd 51,66 hibapont, 2. Kovács Imre 52,68, 3. Rákóczi Gergő 52,89; maratonhajtás: 1. Bartha Eduárd 93,44, 2. Kovács Imre 94,12, 3. Varga Roland 94,49; akadályhajtás: 1. Bartha Eduárd 3, 2. Kovács Imre 6,31, 3. Rákóczi Gergő 7,70; összetettben: 1. Bartha Eduárd 148,10, 2. Kovács Imre 153,11, 3. Rákóczi Gergő 161,20.