Vajon fentről haragudtak meg erre a kis közösségre, és eldöntötték, hogy éppen most büntetni kell őket? Vagy mégsem a fentieket lehet okolni a történtekért?

A bajbajutottakért minden arra való székely-magyar teljes odaadással összefogott. Ki-ki a maga képességei szerint gyűjtésbe kezdett, akár a fölöslegéből, akár az utolsó hét krajcárjából. Szokás szerint Magyarország volt az első, aki reagált, de vajon meddig tart az anyaország jóindulata és anyagi forrása?

A szemlélő akarva – nem akarva fennakad néhány részleten. A bánya körül hatalmas táblák tiltják a behajtást. Ez helyes, a balesetek elkerülése érdekében. A bánya bejáratát ugyanakkor Magánterület! feliratú nagy piros tábla barikádozza el, amely az átlag halandónak célzott figyelmeztetés. Tehát a bánya magántulajdon, a SALROM – az Országos Sóipari Társaság – a „gazdája”. A cég érthetően óriási hasznot gyűjtött belőle, és ebből arra következtetnénk, hogy hasonló méretű a felelőssége is! Ez még nem érezhető, hiszen a környéken már mindenhol sós víz folyik, még egyes vezetékekben is, és ez akár a Tiszába is eljuthat!

Ha 4 (négy) millió köbméter víz zúdult a bányába, az előbb-utóbb telített sóoldatot képez, amelynek sótartalma 1–1,50 millió tonna só. Ha egyesek vissza akarják állítani a bányát eredeti állapotába, ők egy virtuális világban élnek! A bánya menthetetlen, még a legoptimistább vélemény szerint is. Eredeti állapotának visszaállítása illúzió! Akkor vajon mi lesz az ottani lakossággal, akik bár „morzsákból”, de megéltek a SALROM mellett? Mikor fogja kártalanítani a cég a károsultakat? És vajon hogyan épülnek majd fel a lakosok a testi-lelki traumákból?

Eddigi ismereteink szerint a legjobb megoldásokat legtöbbször a természet adja. Talán most is így lesz. Hiszen a bánya mennyezete valószínűleg beomlik, és így kialakul egy egyedi sós tó, amely vonzó turisztikai hely lesz, ha kellőképpen kiépül a környezete és infrastruktúrája. 

Most van tehát ideje az átfogó gondolkozásnak és a gyors cselekedetnek!

Professor emeritus
Fazakas József