Nagy sikernek örvendett a SepsiRUN futófesztivál első kiadása, ezáltal a szervezők szerint Sepsiszentgyörgy felkerült Románia futóversenytérképére. Június 13-án és 14-én a különböző próbákon közel ezer gyermek és felnőtt állt rajthoz, ugyanakkor száz olyan futó is nevezett a megmérettetésre, akik életükben először versenyeztek.
„Megvalósult az elsődleges célunk, mert úgy gondoljuk, a hétvége alatt sokan megtapasztalták a futás örömét – olyan személyek is, akik eddig még nem voltak hasonló rendezvényen – a városi és terepfutó versenyszámokban egyaránt, utóbbiak népszerűsítését ezután is előnybe helyeznénk. Ugyanakkor sikerült Sepsiszentgyörgyre csalni az ország legjobb futói közül néhányat, ami izgalmasabbá tette a rendezvényt és emelte a színvonalát” – fogalmazott Kelemen Péter, a SepsiRUN szervezője.
A mozogni vágyók nyolc különböző versenyszámban nevezhettek, rendkívül népszerűnek bizonyult az 5 és a 10 kilométeres próba, akárcsak a 20 és 30 kilométeres terepfutás. Az ország számos településéről érkeztek futók, a sportág legjobbjai is képviseltették magukat Tulceáról, Bukarestből, Kolozsvárról, Brassóból, Craiováról és Hargita megyéből. A legfiatalabb terepfutó mindössze 16 évesen teljesítette a 30 kilométeres távot, a viadal legidősebb résztvevője sepsiszentgyörgyi volt, aki 75 évesen állt rajthoz 5 kilométeren. A szervezők összesen 122 díjat osztottak ki a dobogósoknak, és minden célba érkező nyakába emlékérem került.
„Ez a verseny számomra érzésekről, megvalósításokról, élethelyzetekről szólt. Bepillanthattunk családi történetekbe, tanúi lehettünk személyes célok beteljesülésének, de láttunk sikersztorikat, újrakezdéseket, első megéléseket, harcosokat – olyan embereket, akik önmagukat győzték le, és olyanokat is, akik egyszerűen »csak« a pillanatért voltak jelen. Volt minden: könny és kacagás, düh és felszabadultság – minden, ami egy igazi emberi, közösségi élményhez kell” – mondta Bagoly Melinda, a SepsiRUN szervezője.
Fotó: Codra Botond
Eredmények: * 5 km, férfiak: 1. Adrian Brănescu 16:26.98 perc, 2. Szőcs Attila Zsolt 16:38.13, 3. Codrea Árpád 17:39.51; nők: 1. Fülöp-Ozsváth Boglárka 19:17.47 perc, 2. Albert Blanka 19:30.04, 3. Ozana Mirică 21:21.29 * 10 km, férfiak: 1. Bogdan Damian 31:59 perc, 2. Silviu Stoica 32:11, 3. Andrei Ivănescu 33:52; nők: 1. Ingrid Mutter 38:51 perc, 2. Maria Mona Suciu 39:45, 3. Gábor Tünde 42:08 * 20 km, férfiak: 1. Leonard Mitrica 1:36:28 óra, 2. Andrei Ivănescu 1:40:32, 3. Silviu Stoica 1:42:41; nők: 1. Adela Paulina Dumitrescu 2:04:06 óra, 2. Gábor Tünde 2:05:32, 3. Ramona Vasile 2:06:48 * 30 km, férfiak: 1. Bogdan Damian 2:29:40 óra, 2. Mihai Crișan 2:46:44, 3. Csiszér Zsombor Ádám 2:48:05; nők: 1. Nicoleta Ciortan 3:08:53 óra, 2. Péter Tímea 3:11:09, 3. Tündérligeti Zsuzsanna 3:28:10 * Vertical Night Run, férfiak: 1. Iulian Pop 30:27.66 perc, 2. Bató István 30:52.90, 3. Koncz Alex 33:03.51; nők: 1. Ingrid Mutter 33:38.89 perc, 2. Dombay Enikő 36:49.89, 3. Bató Boglárka 39:07.42. (miska)