Uniós viszonylatban Romániában az egyik legmagasabb a nők elleni párkapcsolati erőszak előfordulási aránya – hívta fel a figyelmet hétfőn az Eurostat adataira hivatkozva a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodája.
A dokumentum szerint a romániai nők csaknem fele (45,5 százaléka) szenvedett el lelki erőszakot a párjától, szemben a 29,9 százalékos uniós átlaggal. Ezzel Románia a negyedik helyen áll az EU-ban Magyarország (52,1 százalék), Finnország (50,2) és Szlovákia (48,9) után.
Az adatok szerint Romániában a nők negyede (25,4 százaléka) tapasztalt fizikai erőszakot, beleértve a fenyegetést is a párja részéről, ami több mint kétszerese a 10,7 százalékos uniós átlagnak.
Ha az elkövetett párkapcsolati erőszak összes súlyos formáját – pszichikai, fizikai és szexuális – figyelembe vesszük, akkor Romániában majdnem minden második (48,9 százalék) nő érintett, míg az EU-ban ez az arány 31,8 százalék – olvasható a Társadalmi Figyelő nevű projekt keretében ismertetett jelentésben, melyben az alapítvány képviselői rámutattak, hogy a nők elleni párkapcsolati erőszak vidéken és az alacsonyabb iskolai végzettségűek körében elterjedtebb.
Az Eurostat adatai egy 2021 és 2024 között végzett felmérésből származnak, amelynek eredményeit 2024 novemberében tették közzé.
A Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodája szerint a riasztó romániai adatok olyan problémát tükröznek, amelynek megoldásához a hatóságok határozott intézkedéseire van szükség. Ezek közé tartoznak a tudatosító kampányok, az erőszak minden formájával szembeni zéró tolerancia bevezetése, az egészséges párkapcsolatokkal és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos fogalmak oktatása az iskolákban, a sértettekkel foglalkozó személyzet megfelelő képzése és a rendelkezésre álló támogató szolgáltatások bővítése. (Agerpres)