Ökológiai katasztrófa – leginkább ez a szókapcsolat hallható, olvasható a Korond-patak, illetve a Kis-Küküllő sószennyezése kapcsán, amely a parajdi bányaszerencsétlenség következménye. Tegnapi összeállításunk folytatásaként további részleteket közlünk a csíkszeredai Máthé István mikrobiológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensének és kutatótársainak írásából, amelyben a sós víz élővilágra gyakorolt hatását elemzik. Mint kiemelik, amikor egy édesvizű folyóban megnő a sótartalom, akkor az a legtöbb élőlényközösségre negatív hatást fejt ki. Az említett folyóvizek sótartalma most többszörösen meghaladja az édesvízi halfajok, rovarok, algák, növények sótűrő képességének felső határát.
Erre utal a tömeges halpusztulás a Kis-Küküllőben, hangsúlyozzák a szakemberek összeállításukban, részletezve azt is, hogy a magasabb sótartalmú víz a lakosság számára nem használható ivóvízként, az ugyanis káros az egészségre. Ám míg a sószennyezés által érintett településeken élők – Dicsőszentmártonban és környékén mintegy negyvenezren érintettek – ha nehezen is, de kezelni tudják ezt a helyzetet, az élőlényközösségek képtelenek védekezni.
Kiszáradó halak
A magasabb sótartalom károsítja a folyóvizek halfaunáját, a sókoncentráció növekedése a Korond-patakban, illetve a Kis-Küküllőben található halfajokat jelentős mértékben befolyásolja. Mivel ezek a halak – főként a Kis-Küküllőben található fajok – alacsony sótartalmú környezethez alkalmazkodtak, ozmózisnyomás és anyagcsere-stressz, illetve viselkedésbeli változások lehetségesek. „A megnövekedett sótartalom – magyarázzák – megzavarja a halak ozmoregulációját (vízháztartását), amely anyagcserezavarokat, növekedési visszaesést és akár pusztulást is okozhat. Ha édesvízi halak sósabb vízbe kerülnek, a víz ozmózis útján elkezd kivándorolni a testükből, hogy kiegyenlítse a sókoncentrációt, így gyakorlatilag »kiszáradnak« ezek az állatok”. „A sókoncentráció emelkedése befolyásolhatja a halak viselkedését – folytatják –, például csökkentheti az aktivitásukat. A sósabb vízből a halak testébe túl sok só kerülhet, amit az édesvízi fajok nem tudnak hatékonyan kiválasztani, mert nincsenek erre megfelelő fiziológiai mechanizmusaik.”
A szerzők kifejtik, hogy a sótolerancia jelentősen eltér fajonként és életciklusonként, majd a Kis-Küküllőben vagy a Korond-patakban élő édesvízi halfajok sótűrő képességét ismertetik: a márnák közül a rózsás márna (Barbus barbus) és a Petényi-márna (Barbus petenyi), a csellék közül a fürge cselle (Phoxinus phoxinus), valamint az európai sügér (Perca fluviatilis) és a botos kölönte (Cottus gobio) adatait értékelik. Azt is megjegyzik, „az egyik legismertebb dombvidéki és hegyvidéki halfajunk, a sebes pisztráng (Salmo trutta), egy 24 órás teszt során 71–92% mortalitást mutatott 32–35 g/l sókoncentrációjú tengervízben, ami meghaladja a faj toleranciáját. A faj számára a tolerálható felső sókoncentráció valószínűleg 15 g/l alatti. A pisztrángivadékok növekedése és túlélése 0–5 g/l sókoncentráció között optimális, míg 5–10 g/l között már csökkenést tapasztalnak, 10 g/l fölött azonban jelentős károsodás lép fel mind a növekedésben, mind a túlélésben”.
Nagyon fontos, hangsúlyozzák, hogy a sókoncentráció hatását mindig az adott környezeti hatások/paraméterek függvényében kell vizsgálni, és igen lényeges tényező az idő: nem mindegy, hogy ezek az állatok egy napig vagy egy hónapig vannak kitéve sóstressznek. Jelen helyzetben valószínűleg több hónapos kitettségre lehet számítani, ugyanakkor június első részében, „amikor a patakok, folyók hozama elég magas, a víz hőmérséklete még elég alacsony, valószínű, hogy nagyobb mennyiségű sós víz befogadására képes az élővilág, mint a nyári száraz, meleg időszakokban”.
Hartel Tibor kolozsvári ökológus arról számolt be közösségi oldalán, hogy Kovrig Zoltán és Szakács László biológusok gyermekek segítségével több tíz kilogrammnyi halat telepítettek át a Kis-Küküllőből egy olyan patakba, amelyet nem érint a sószennyezés. Fotó: Facebook / Tibor Hartel. Szakács László felvétele
Veszélyeztetett életközösségek
Vázolják azt is, miként hat a magasabb sótartalom a folyóvizekben élő makrogerinctelenek életére. Kiemelik, hogy a Korond és a Kis-Küküllő tipikus alsó-hegyvidéki folyóvíz, amelyben a vízi szervezetek változatos ökológiai szolgáltatásaik révén eddig egy közepesen jó minőséget biztosítottak a víznek, a Kis-Küküllő vize akár a környék ivóvízbázisát is adhatta. „A vízben élő, többnyire rovarlárvák, különböző csigák és rákok bioindikátorok, vagyis a víz minőségét és annak változását jelzik, akár egy pontszerű, egyszeri szennyezés esetén (ekkor a közösség érzékenyebb tagjai eltűnnek), vagy akár krónikus szennyezések esetén is (a közösség visszafordíthatatlanul átalakul).”
Ugyanakkor azt is hozzáteszik: a víz minőségének megőrzésében mindeddig fontos szerepet játszó parányi szervezetek eltűnésével romolhat a víz minősége is.
„A hirtelen megnőtt sótartalom a vizekben a legtöbb szervezet számára fiziológiás stresszt jelent, mely gátolja a főbb életműködéseket és a szervezetek kipusztulásához vezethet az esetek többségében. Ilyen módon a vízi közösségek teljesen átalakulnak, csak a magas sókoncentrációt tűrő szervezetek maradnak fenn, mely egy jelentős biodiverzitás-veszteséget jelent és ezáltal az ökoszisztéma-szolgáltatások csökkennek, a természetes folyamatok átalakulnak. Ezek a változások hosszú távúak, a regeneráció lassú, akár több évtizedes folyamat.”
A magasabb sótartalom a folyóvizekben élő algákat is kedvezőtlenül érinti, „a meder kövein gazdag mikroszkopikus algákból főként kovamoszatokból és apró gerinctelen állatokból álló élőlényközösség található, amely a meder halainak táplálékbázisát is jelenti”. Ám amennyiben hosszabb ideig fennmarad a Kis-Küküllőben tapasztalt jelentős sókoncentráció-növekedés, az átalakítja a folyó élővilágát is. „A meder élővilágának egy része azonnal, más része lassabban, de elpusztul, más algák és más apró állatok foglalják el a helyüket, csökkentve a halak táplálékbázisát. Ráadásul ezek a változások kedvező feltételeket teremtenek az idegenhonos inváziós fajok gyors térhódításához”.
Halmentés a Kis-Küküllőből. Fotó: Facebook / Tibor Hartel. Szakács László felvétele
Érzékeny növények
A termesztett növények egyáltalán nem igénylik a konyhasót, emiatt az abban lévő nátriumion, már az enyhébben sós vízben lévő mennyiségben is káros a növényekre. A legtöbb növény fejlődése már akkor kérdésessé válik, amikor a talajban lévő vízben a só mennyisége meghaladja literenként a 2 grammot. „Így, ha például a parajdi Korond-patak 5 g/l konyhasót szállít a Kis-Küküllőbe, ez azt eredményezheti, hogy a folyóvíz közelében lévő kertek és termőföldek talajvizébe jelentősebb nátrium-klorid kerül, ami már meghaladja a legtöbb termesztett és vadon élő növény sóérzékenységi küszöbét, beleértve az erdőalkotó fákét is. A folyóvízből a környező területek talajába folyamatosan beszivárgó só tovább halmozódik főleg meleg és csapadékmentes időszakban, amikor a talaj vizének egy része elpárolog a levegőbe, a sómennyiség viszont ott marad, de egyre kevesebb vízben lesz feloldva, tehát a talaj vizében a só töménysége nő a párolgás következtében.”
Míg az ember és az állatok esetében a sós vízből elsősorban a kloridion magas mennyisége fejt ki egészségre káros hatást, addig a növényekben a legtöbb zavart a sok nátrium okozza. Ha az emberek vagy az állatok elfogyasztják azokat a sós vizű talajon fejlődött növényeket, amelyek nagyobb mennyiségű nátriumot halmoztak fel, az emberi vagy állati szervezetbe jutott nátriumfölösleg megviselheti a veseműködést, továbbá vérnyomás-emelkedéshez vezethet.
A különböző növények más-más mértékben tűrőképesek a talajvíz megemelkedett sótartalmával szemben. A nálunk gyakrabban termesztett növények közül kifejezetten sóérzékenyek a gyümölcsfák (például az almafajták, a szilvafajták, a körtefák, főleg, ha a sós víz lejut a mélyebb talajrétegekbe), a legtöbb zöldségféle (főleg a saláta, a borsó, a bab), a lóhere, a repce, a burgonya. Az erdőalkotó fák közül pedig a fenyőfélék kifejezetten sóérzékenyek, főleg fiatalabb korukban. Ezeknél már 4 g/l konyhasó a talajvízben komoly növekedésgátlást és terméskiesést okozhat. Mérsékelten sótűrő haszonnövények például a paradicsom, a szőlő, a hagyma, a sárgarépa, a kukorica és az őszi búza, ezek legtöbb fajtájánál a só akkor okoz jelentős terméscsökkenést, ha 6–7 g/l fölötti mennyiségekben halmozódik fel a talajvízben. A legkevésbé sóérzékeny termesztett növények közé a cukorrépa, a céklarépa, a spenót, a spárga, az árpa és a cukkini tartozik.
Fotó: Facebook / Tibor Hartel. Szakács László felvétele
Követni a változásokat
Máthé István kutatótársaival arra is felhívja a figyelmet, hogy „a folyóvíz által szállított magas sómennyiség a talajvízbe jutva hozzáférhetővé válik a vízpart közelében élő vagy a környéken termesztett növények számára, amelyeknek megzavarja vízgazdálkodását (hajlamosít a kiszáradásra), gátolja növekedését és károsítja ezek tápanyagtermelő képességét. Ezen káros hatások mértéke pedig (a vízben oldott só mennyiségén és a kitettségi időn túl) függ az adott növényfajok és termesztett fajták sóérzékenységének, illetve sótűrő képességének mértékétől”. Összegzésként leszögezik: kiemelten fontos a Korond-patak és a Kis-Küküllő vizének megfigyelése, a fizikai-kémiai paraméterek és a vízi élővilág változásának követése, miként az ökológiai károk felmérése is, ugyanis a károk csökkentése elképzelhetetlen pontos adatok, terepi megfigyelések nélkül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
