Folyamatosan figyelik a Kis-Küküllőt a sós vízzel szennyezett szakaszon, de egyelőre sehol sem találtak elpusztult halakat a hatóságok szakemberei – tudatta egy szerda esti közleményében a Maros megyei prefektúra. A tájékoztatás szerint a Kis-Küküllő mentén az Erdőszentgyörgy és Sóvárad, illetve a Balavásár és Dicsőszentmárton közötti szakaszokon a környezetvédelmi ügynökség, a környezetőrség, valamint a Maros Megyei Vadász- és Sporthorgász-egyesület munkatársai folytatják a megfigyeléseket, és egyelőre nem találtak elpusztult („lebegő”) halakat, de élő példányokat sem; még a parti növényzet pusztulására utaló jel sincs.

Ugyancsak szerdán látott napvilágot egy független szakemberek által készített összefoglaló tanulmány, amelyet a Kis-Küküllő vízminőségéről és az élővilág állapotáról készítettek a parajdi bányakatasztrófa után. A dokumentum helyszíni mérésekre és vizsgálatokra támaszkodik, és bár állandó monitoringrendszer nem áll rendelkezésre, a kutatók időszakos, saját erőforrásból végzett felmérésekkel igyekeznek követni a kialakult helyzetet és dokumentálni a károk mértékét. Az ez alapján festett kép sajnos csöppet sem biztató.

Rámutatnak: a sókoncentráció mértéke a Kis-Küküllőben folyamatosan változik: hol bypass módszerrel próbálják elkerülni a bányából származó sós víz bejutását a felszíni vízhálózatba, hol tározókból leengedett édesvízzel hígítják a folyót. Az élővilág szempontjából a kár már bekövetkezett, a folyamat visszafordíthatatlannak tűnik. A 7–15 g/l közötti sókoncentráció többnapos kitettség esetén már halálos lehet a halakra, különösen menekülőhelyek hiányában, de jelentős károkat okozhatnak az ennél alacsonyabb, de tartós koncentrációk is. A szakemberek arra is rávilágítanak, hogy amennyiben a Korond-patak és a Kis-Küküllő 5 g/l sót szállít, az a környező mezőgazdasági területek talajvizét is szennyezheti, meghaladva a legtöbb növény és erdőalkotó fa sótűrési küszöbét, szárazság esetén pedig a koncentráció tovább nőhet a párolgás miatt. A vízi élővilág kipusztulása a szennyezés első hatása, ezt követheti a folyók menti növényzet hanyatlása.

Június 12-én Máthé István mikrobiológus saját mérései alapján a Korond-patakban 80 g/l, a Kis-Küküllőben Szováta alatt 15,7 g/l sótartalmat mutatott ki. Június 13–14-én újabb mérési sorozat indult a Kis-Küküllő mentén a halfauna pusztulásának feltérképezésére. A szakemberek a Korond-patak beömlésétől a Nagy-Küküllőig tíz kilométerenként vizsgálták a part menti elpusztult halakat, és mérték a víz áramvezető képességét is, amelyből következtetni lehet a sótartalomra. Erdőszentgyörgy fölött 23,7 mS/cm értéket mértek (17,3 g/l só, 10,5 g/l kloridion), ez 42-szerese az ivóvízben megengedett kloridion-határértéknek. Dicsőszentmárton alatt a hígítás hatására 7,48 mS/cm-re csökkent az érték (5,7 g/l só, 3,5 g/l kloridion), Balázsfalvánál pedig 6,7 mS/cm-t mértek (5,1 g/l só, 3,1 g/l kloridion). Tűr településnél az egyesült Küküllők vizében már csak 1,1 mS/cm volt a vezetőképesség (0,9 g/l só, 0,5 g/l kloridion). Bár a felmérést nehezítette a zavaros víz, melyben a mélyebb részeken fekvő haltetemek nem voltak láthatók, mégis 12 halfaj és egy ingolafaj pusztulását dokumentálták.

Megjegyzik ugyanakkor, hogy a ténylegesen érintett fajok száma ennél magasabb lehet. A dokumentumban leírtak szerint a kárfelmérés továbbra is folyamatban van, és addig szükséges folytatni, amíg a sós szennyezés teljesen meg nem szűnik. Ezt követően átfogó ökológiai állapotfelmérésre lenne szükség, különös tekintettel a túlélő fajokra, valamint a mellékpatakok faunájára, amelyekből esetleg természetes úton visszatelepülhetnek fajok a főágba. A helyreállításhoz elengedhetetlen a vízfolyásban lévő akadályok – például gátak és mederlépcsők – eltávolítása, hogy a halak az alsóbb, kevésbé szennyezett szakaszokról, az egyesült Küküllőből vagy a Marosból visszatelepülhessenek.

Kiemelik, hogy a haltelepítés nem jelent valós megoldást, mivel többnyire gazdaságilag fontos fajokat telepítenének, és így előfordulhat tájidegen vagy invazív fajok bekerülése is. A 12 hal- és egy ingolafaj közül csak néhány található meg haltenyészetekben, ezek utánpótlása korlátozott, és nagy valószínűséggel nem a Küküllő vízgyűjtőjéből származik, ami a genetikai sokféleséget veszélyeztetné. A sókoncentráció csökkenése ugyanakkor akár évtizedekig is eltarthat, ami tovább nehezíti a természetes visszatelepülést. A dokumentumban azt is megjegyzik, a Kis-Küküllő halfaunáját utoljára 2014-ben vizsgálták átfogóan, akkor 25 halfajt és egy ingolafajt találtak a folyóban. Rendszeres monitorozás hiányában ma csak ez a korábbi állapot szolgál összehasonlítási alapul. Az eddigi megfigyelések szerint a 2014-ben dokumentált fajok felét már azonosították az elpusztult egyedek között, és valószínű, hogy a következő időszakban további fajok is elő fognak kerülni, mivel a jelenlegi sóterhelést egyetlen édesvízi faj sem lesz képes túlélni.

A tanulmány szerzői: dr. Nagy András-Attila, halbiológus – Babeș–Bolyai Tudományegyetem, óraadó tanár, drd. Imecs István halbiológus – Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), dr. Máthé István mikrobiológus – Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), Kelemen Alpár segéd-halbiológus – Phoenixpert Kft.