Sokat javultak tavalyhoz képest a magyar tagozatos diákok eredményei, ez minden bizonnyal a sajátos román tételeknek köszönhető. A pénteken közzétett előzetes eredmények szerint az eddigieknél jóval kisebb arányban buktak el diákjaink a román nyelv és irodalom vizsgán román anyanyelvű társaikhoz viszonyítva. Összességében a háromszéki érettségizők 67,63 százalékának sikerült a vizsgája (tavaly 66,95 százalék volt), az országos eredmény 74,3 százalék, kevéssel alacsonyabb a tavalyinál.
Háromszéken 1143 idei és korábbi végzős vett részt az érettségin, közülük 773-an vizsgáztak sikeresen (67,635 százalék), közülük 742-en idén fejezték be a középiskolát. Korábbi évekhez hasonlóan idén is óriási a szakadék az elméleti és a szakközépiskolák végzőseinek eredménye között, előbbi esetében 88,74 százalékban a jelenlévők sikeresen vizsgáztak, a szakképzés végzősei körében ez az arány 33,06 százalék, a vokacionális osztályokban 66,36 százalék.
A tantárgyak tekintetében a következő eredményt összesítették: román nyelv és irodalomból 75,77 százalék (tavaly 73,14 százalék), magyar nyelv és irodalomból 96,76 százalék (tavaly 94,36 százalék), a szaknak megfelelő kötelező tárgyból 84,74 százalék (tavaly 88,94 százalék), a szaknak megfelelő választott tárgyból 89,18 százalék (tavaly 91,37 százalék) volt a sikeresen vizsgázók aránya. A megyei tanfelügyelőség összesítése alapján a román tagozatosok 10 százalékpontot rontottak tavalyhoz képest (81,93 százalékról 71,53 százalékra), a magyar tagozaton javult az eredmény, 60,32 százalékról 66,40 százalékra növekedett. Szintén a megyei tanfelügyelőség összehasonlító adataiból tudjuk, hogy az említett két tagozaton viszonylag közeli eredményt értek el az idei végzősök román nyelv és irodalomból: a 246 román tagozatos vizsgázóból 221-en (89,84 százalék) vették sikerrel ezt a próbát, a magyar tagozaton 730 jelenlévőből 594-nek (81,37 százalék) sikerült ez a vizsgája. Az oktatási minisztérium holnapján
(bacalaureat.edu.ro) iskolák szerint is lehet tájékozódni az eredményekről, itt kiderül: Háromszéken a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, a Mihai Viteazul Főgimnáziumban, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnáziumban és a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégiumban a legeredményesebbek az érettségizők, a szakközépiskolák közül egyedül a megyeközponti Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola diákjainak teljesítménye hasonlítható előbbiekéhez, a sor végén a kézdivásárhelyi Apor Péter- és Gábor Áron-, valamint a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar-iskolát találjuk.
Idén először van lehetőség, hogy azok az érettségizők, akik elégedetlenek a jegyükkel, kérvényezzék a kijavított dolgozat áttekintését, és csak ezt követően döntsék el, fellebbeznek-e. Ezt megtehették pénteken, illetve lehetőség van még ma és holnap 9–17 óráig kikérni a dolgozatot és óvást nyújtani be. A végleges eredményeket június 30-án teszik közzé.