A nemzetet szolgálta

„Ki tudja, hány fohász, kérés hangozhatott el a bukovinai székelyek ajkáról, miközben földet, hazát, menedéket kerestek? Ki tudja, hányan borultak térdre, hogy imádsággal kérjenek isteni beavatkozást 1920 júniusában? Az emberi világ fölött tevékenykedő erők egyes embereken keresztül válaszoltak és válaszolnak az elhangzott kérésekre. A mindenség erői tudták és tudják, hogy kik azok, akik a vállukra nehezedő keresztet elbírják, a rájuk szabott feladatot felelősséggel végrehajtják, vállalván a küldetést. Ilyen ember volt Potápi Árpád János néhai államtitkár, aki az Istentől kapott talentumokat nem tékozolta el, hanem a magyar nemzetet szolgálta vele”– vélekedett köszöntőbeszédében az ünnepséget levezető Tóth Bálint.

Nem véletlenül utalt a bukovinai székelyekre, hiszen a közülünk döbbenetes hirtelenséggel távozott közéleti személyiség büszkén vallotta magát e sokat szenvedett nemzetrész fiának. És ekként is cselekedett.
 

Mi vagyunk Ők

„Potápi Árpád jó társaságba került. Innen néhány méterre ott van Babba Mária, vagyis Boldogasszony, Nagyasszony, még közelebb II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk, az üldözött magyar, akinek a vonásait mindannyian felismerjük, a trianoni zászló, a Székely Hadosztály, valamint Fodor ’48-as főhadnagy, aki megjárta Kufsteint is a harcok után. Ők itt vannak, közöttünk vannak, és át szeretnék adni nekünk azt a szellemi örökséget, amit megismertek, hordoztak és védtek is. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy legyünk nyitottak és befogadóak. És ez nagyon fontos, mert ma mi vagyunk ők. Ma mi vagyunk azok a régi emberek, akik után lehet igazodni, akik megteszik mindennap a kötelességüket – és ott, ahol vannak, ahol élnek. Hogy mi a kötelességünk? Teljes szívünkből és lelkünkből ragaszkodni az Úristenhez. A családunkhoz, a rokonsághoz és a nemzetséghez. A szülőföldhöz, apáink sírjához és mindazokhoz az értékekhez, amelyeket megörököltünk. Szépíteni és védeni azt a földet, amelyből vétettünk, megőrizni az utókor számára” – fogalmazott Gergely István „Tiszti”, a Fodor-ház vezetője.

Potápi Árpád János emléktáblája a Fodor-ház homlokzatán

Makacs székely ember volt

A továbbiakban az elhunyt lánya, Potápi Katalin Zsuzsanna, a Potápi Árpád János Alapítvány kuratóriumának elnöke szólt a főhajtásra egybegyűltekhez. „A csíksomlyói lovas zarándoklat ötletgazdájaként és elindítójaként édesapám talán minden évben azokat a napokat várta a legjobban, amikor itt lehet Székelyföldön és átélheti a zarándoklat felemelő pillanatait. Mindenkire büszke volt, aki részt vett ezen az eseményen, amely nemcsak a székely lovas kultúrát erősíti, hanem a nemzeti összetartozás érzését is. Amint sokan ismerték, makacs székely ember volt. Semmi sem állíthatta meg, hogy két nap lovaglás után Madéfalváról több mint tíz kilométert gyalogoljon esőben, napsütésben a csíksomlyói búcsús misére, és legközelebbi hozzátartozóit, barátait is erre ösztönözte” – emlékezett el-elcsukló hangon.

„Alapítványunkat az általa képviselt értékek megőrzésére és továbbadására hoztuk létre. Akkor leszünk igazán méltóak emlékéhez, ha továbbvisszük mindazt, amiért ő egész életén át, élete utolsó percéig dolgozott. A nemzet határokon átívelő összetartozásának erősítését, a külhoni magyarságról való gondoskodást és szülőföldje, Tolna vármegye gyarapodásának támogatását” – tette hozzá. 

Semjén Zsolt munkatársára, bajtársára és barátjára emlékezik

Ő itthon van

Semjén Zsolt a munkatársra, bajtársra és barátra emlékezett érzelmekkel telített, nagy ívű beszédében. Kiemelte, hogy a magyar kormány nemzetpolitikájának három olyan, immár működő programja van, mely Potápi Árpád János ötlete volt, és a megvalósításuk is neki köszönhető. Ezek: a személyes kapcsolatok létrejöttének lehetőségét megteremtő, majd azokat Kárpát-medence-szerte tápláló testvérvárosok rendszere, a nemzeti öntudatot erősítő lovas hagyományok felélesztése és éltetése, valamint a szórványban élő magyarokat támogató Petőfi Sándor-ösztöndíjrendszer. 

Bukovinai székely származásából eredeztethető az a nemzethűség, amely esetében „a magyarság nem egy járulékos elem volt, hanem a lényegadó karakter.” A felismerés, hogy „minket minden pillanatban fenyeget a nemzethalál”. Hogy „nemzedékről nemzedékre meg kell küzdenünk a puszta létünkért”. Hogy „a magyarság akkor és csak akkor tud megmaradni, ha az összes nemzetrésze megmarad”.

Semjén Zsolt rámutatott: az emléktábla állításának értelme, hogy „tudatosítsuk magunkban, a volt magyarok velünk harcolnak, életpéldájukkal, tanításukkal velünk vannak”. És azért helyezték el éppen itt, mert Potápi Árpád János két helyen érezte magát otthon: Bonyhádon és Csíkban. Ezen a helyen tehát „ő itthon van”. 

Semjén Zsolt a néhai államtitkár gyermekei, Potápi Katalin Zsuzsanna és Potápi András társaságában

Értette és tudta

Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere jó barátként osztotta meg a közéleti személyiséggel kapcsolatos élményeiből fakadó gondolatait, nem rejtve véka alá az elvesztése miatt érzett fájdalmát sem. „Most nem magunkat sajnáljuk, hanem téged hiányolunk. A jelenléted, a gondolataid, a mosolyod, az eltökéltséged. Bár egész nemzetedet szolgáltad, mi, székelyek mégis másképp kötődtünk hozzád. Más jelentést hordozott számunkra a neved, mert a székely gyökereid által te igazán értetted, hogy mit jelent kisebbségben élni, mi az a mélyről jövő szabadságvágy, ami bennünk él. Tudtad, mit jelent számunkra Csíksomlyó, ahol évről évre hitet teszünk amellett, hogy hűek maradunk vallásunkhoz, anyanyelvünkhöz és kultúránkhoz egy­aránt” – mutatott rá az elöljáró.

A Györfi Erzsébet ajkairól felszakadó népdalok által még felemelőbbé és bensőségesebbé tett ünnepség az emléktábla leleplezésével, megkoszorúzásával, megáldásával, megszentelésével és himnuszaink közös eléneklésével ért véget. 

A Fodor-ház homlokzatán elhelyezett alkotáson Potápi Árpád János örök érvényű üzenete olvasható: „Mindenkinek a saját közösségében, a saját településén kell megtennie mindent annak érdekében, hogy a magyarságnak ne csak múltja, jelene, de jövője is legyen.”