A beszélgetést bevezető Szenkovics Dezső felidézte az elmúlt másfél év választási lázát, a román belpolitikai bizonytalanságot, a természet erejét demonstráló árvizeket, valamint az úzvölgyi katonatemetőt ért atrocitásokat. „Az eddigi világrend, amelyet stabilnak és szabályalapúnak hittünk, repedezni látszik” – fogalmazott, majd első kérdésével rögtön a téma közepébe vágott: világrendváltás zajlik-e a szemünk előtt, és ha igen, mik ennek a kézzelfogható jelei?
 

A világrendváltás jelei

Robert C. Castel szerint egy világrend változását nemcsak a narratívában, hanem konkrét mutatószámokban is lehet mérni. Az egyik ilyen indikátor a háborúk számának drasztikus növekedése az elmúlt harminc évben: míg a Szovjetunió összeomlása utáni évtizedben viszonylag kevés konfliktus zajlott, 2010 és 2020 között már több mint tucatnyi jelentős háború tört ki. Ugyanilyen árulkodó a nagyhatalmak egyre gyakoribb vétóhasználata az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Castel egy harmadik, szokatlan mutatót is megemlített: a „világrendváltás” kifejezésre irányuló Google-keresések számát. A növekvő bizonytalanságot tükrözi a befektetési piacok hektikussága, a globális ellátási láncok sebezhetősége, valamint az, ahogyan a nemzeti valuták értékállósága is megrendülőben van.

„A vámháborúk – mondta – nem mások, mint annak jelei, hogy az Egyesült Államok újratervezi világgazdasági kapcsolatait. A korábbi amerikai modell arról szólt: »Én, mint Egyesült Államok, megnyitom a piacaimat, cserébe ti elfogadjátok a biztonságpolitikai dominanciámat.« Most viszont azt látjuk, hogy Amerika már nem akar gazdasági hátrányokat vállalni, hanem a politikai és gazdasági előnyöket is meg akarja tartani magának. Ez egyértelmű jele annak, hogy a régi modell tarthatatlanná vált.”

Castel kitért arra is: a jelenlegi világpolitikai állapotokat nem lehet csupán politikai vagy gazdasági szempontból értelmezni. Szerinte az iskolai lövöldözések, a nyugati társadalmakat érintő mentális egészségválság, a közösségi média által felerősített tömegpszichózisok is annak jelei, hogy a világrend átalakulása nemcsak a hatalmi központokat, hanem a társadalmak lelki struktúráit is érinti. „A rend nemcsak intézményekben és szabályokban létezik, hanem az emberek fejében is. És amikor ott bomlik meg, abból nagyon nehéz visszaépíteni bármit.”
 

A „smaragd szemüveg” 

A beszélgetés következő szakaszában Szenkovics arra volt kíváncsi, miként értelmezhető a Trump-korszak gyakran abszurdnak ható retorikája. Castel szerint mindez csak akkor tűnik szokatlannak, ha a világot továbbra is a „smaragd szemüvegen”, azaz a liberális internacionalizmus eszményrendszerén keresztül szemléljük. E nézőpontból a háborúk múzeumba valók, az együttműködés, a nemzetközi szervezetek és az emberi jogok világa az egyetlen érvényes valóság. 

De ha a realista geopolitika szemüvegét vesszük fel, Trump kijelentései – például Grönland megvásárlása vagy a Panama-csatorna újratárgyalása – már nem abszurd ötletek, hanem egy racionálisan gondolkodó nagyhatalom érdekalapú kalkulációi. Castel szerint a jelen kihívása az, hogy új értelmezési kereteket építsünk, mert a régi keretrendszerek már nem segítenek eligazodni.

Robert C. Castel

Dél-Ázsia, Közel-Kelet

Szenkovics a befagyottnak hitt regio­nális konfliktusokra irányította a figyelmet, mindenekelőtt a dél-ázsiai térségre. India és Pakisztán rivalizálása több mint fél évszázados múltra tekint vissza, s bár a világ időről időre megfeledkezik róla, valójában a térség bármelyik nap a figyelem középpontjába kerülhet egyetlen határ­incidens vagy rakétakísérlet révén. Castel szerint nem arról van szó, hogy ezek az ellentétek újak lennének – sokkal inkább arról, hogy a korábban érvényes világrendek képesek voltak ideig-óráig elfojtani azokat. Most azonban a globális kontroll meggyengülése lehetőséget ad e konfliktusok „kiolvadására”, felerősödésére.

A közel-keleti helyzet elemzésekor a beszélgetőpartnerek külön kitértek Irán és Izrael viszonyára. Castel úgy fogalmazott: a régió valódi tétje nem a palesztin kérdés megoldása, hanem az, hogy ki gyakoroljon uralmat a térség felett. Szerinte a közel-keleti hatalmi logika alapvetően nem etikai vagy diplomáciai elvekre épül, hanem kemény erőpolitikára. „Aki képes hatékonyan mozgósítani és irányítani a szövetségi hálózatát, az dominálni tud” – fogalmazott. Ugyanakkor figyelmeztetett: ezek a hálózatok nemcsak előnyt, hanem súlyos kockázatokat is rejtenek. Egy meggondolatlan partner – például a Hamasz – képes lehet háborúba sodorni a teljes „síita félholdat”, s egy ilyen láncreakció végső soron Teheránt is elszigetelheti.

A jelenlegi állás szerint Irán komoly előrehaladást ért el atomprogramjában, ami a szaúdi, török és egyiptomi vezetés körében is bizalmatlanságot szül. Egy regionális nukleáris fegyverkezési verseny esélye ma már nem pusztán retorikai fenyegetés, hanem reális geopolitikai forgatókönyv. Castel szerint „ez a térség nem bír el még egy fegyverkezési versenyt – de ha Irán valóban atomfegyvert fejleszt, a többiek nem maradhatnak le”.
 

Orosz–ukrán front

A beszélgetés ezután az orosz–ukrán háborúra terelődött. Dr. Szenkovics Dezső a közelmúlt hadműveleti eseményei – a Kercsi híd elleni támadás, a „Pókháló-művelet”, stratégiai bombázók és logisztikai vonatok elleni csapások – kapcsán kérdezte Castel véleményét. A szakértő emlékeztetett: habár ezek a műveletek látványosak és fontos szerepet játszanak az ukrán morál és a nyugati támogatás fenntartásában, stratégiai szempontból nem módosítják érdemben a háború menetét.

Castel szerint az utolsó jelentős ukrán győzelem Herszon visszafoglalása volt 2022 novemberében, azóta viszont fokozatos, stabil orosz térnyerés zajlik. A 2023-as ukrán ellentámadás súlyos kudarccal zárult, és azóta egyfajta erózió figyelhető meg. „A kérdés már nem az, hogy Ukrajna elveszíti-e a háborút, hanem az, hogy pontozással vagy ki­ütéssel” – fogalmazott Castel.

Az orosz nukleáris doktrína lehetséges aktiválásával kapcsolatban a szakértő úgy látja, hogy egy tragikus dilemmáról van szó: Ukrajna szempontjából teljesen jogos célpontok azok a rendszerek – például radarállomások és bombázók –, amelyek aktívan részt vesznek az ország bombázásában. Ugyanakkor Oroszország ezeket stratégiai eszközeinek részeként értelmezi, így a támadások „a nukleáris triád karjainak levagdosásaként” jelennek meg Moszkva szemében. Az orosz válaszreakciók azonban egyelőre visszafogottak, ami arra utal, hogy nem készülnek eszkalációra – „legalábbis egyelőre”.

Kína és Oroszország

A geopolitikai diskurzus Kína felé fordult, különösen az orosz–kínai stratégiai közeledésre. Hszi Csin-ping május 9-i moszkvai látogatása, valamint a közös nyilatkozatok az új világrendről mind azt mutatják, hogy az együttműködés nem pusztán szimbolikus.

Robert C. Castel elutasítja azt az elképzelést, hogy Kína a nyugati piac miatt korlátozná Moszkva támogatását. Éppen ellenkezőleg: szerinte Kínának stratégiai érdeke, hogy az Egyesült Államok figyelmét Ukrajna felé terelje és ezzel megossza a nyugati világot. „Ez egy istenadta konfliktus Peking számára” – jegyezte meg. 
 

Kelet-Közép-Európa dilemmái 

A geopolitikai térképen való eligazodás különös kihívás a közép- és kelet-európai kisállamok számára – esett szó erről a beszélgetés zárószakaszában. Castel szerint Románia, Magyarország, Lengyelország, Bulgária vagy a balkáni államok számára a legfontosabb stratégiai cél a háború mielőbbi lezárása lenne. Szerinte az a feltételezés, hogy Oroszország ebben a konfliktusban megroppan vagy akár összeomlik, hibásnak bizonyult. „Ha egy államot nem tudsz legyőzni, akkor inkább edződve jön ki a konfliktusból” – fogalmazott.

Castel arra is figyelmeztetett: Oroszország hosszú távon ugyan gyengülő pályán mozog – demográfiai és gazdasági értelemben egyaránt –, de a jelenlegi háborús helyzet inkább erősítette, semmint gyengítette Putyin rendszerét. A Nyugat hibát követett el, amikor nem a kétezres évek gyengeségi időszakában lépett fel határozottabban. Most, amikor Oroszország már háborús gazdaságot működtet Észak-Korea és Kína technológiai segítségével, sokkal nehezebb helyzetben van a NATO.

A NATO-tagállamok hadiipari kapacitása sem növekedett számottevően – legalábbis nem arányosan az orosz fenyegetéssel. Castel szerint az európai nagyhatalmak nem készülnek valóban háborúra, kivéve néhány keleti tagállamot, például Lengyelországot és a baltiakat, akik valóban érzik a veszély közelségét.

A beszélgetés végén Szenkovics még egy kérdést feltett: vajon mi motiválja az EU jelenlegi háborús politikáját, ha egyszer nem látszik valódi védelmi készenlét? Castel válasza meglehetősen kritikus volt: szerinte az Európai Unió a válságokat nem megoldani, hanem kihasználni igyekszik. „Ez egy tökéletes válság, amelynek a célja nem Ukrajna megsegítése, hanem az EU mélyebb integrációjának előmozdítása – akár az utolsó ukránig.”