A csernátoni Haszmann Pál Múzeum szombaton a Múzeumok Éjszakáján egy különleges időutazás helyszínévé vált: jól karbantartott járgányok és színes installációk közt találkozott egymással a gépjárműipar múltja és a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának szellemi öröksége. A rendezvény középpontjában a Jókai 200 emlékév alkalmából szervezett kiállítás megnyitása állt.
Dimény-Haszmann Orsolya intézményvezető úgy fogalmazott: a csernátoni múzeum nem csupán kiállítóhely, hanem „folyamatosan mozgásban lévő közösségi tér”, ahol minden tárgy, legyen az egy stabil motor vagy egy régi fénykép, saját történettel bír.
A rendezvényt a Múzeumok Éjszakája országos programjába illesztve szervezték meg, annak minden varázsával: meghosszabbított nyitvatartással, éjszakába nyúló beszélgetésekkel és nosztalgikus hangulattal. A Retro Mobil Klub tagjai külön pikniket rendeztek az udvaron, a mezőgazdasági gépek között pedig beindították a 120–130 éves stabil motorokat is, azokat a gépeket, amelyek valaha egy falu teljes közösségét kiszolgálták. A rendezvény kultúrában is bővelkedett: volt táncház, a csernátoni furulyaegyüttes muzsikája is a közösséget erősítette.
A Jókai 200 kiállítást Székely Géza képzőművész nyitotta meg, aki több évtizedes művészetpedagógusi és szervezői tapasztalatából építkezve egy lenyűgöző válogatást állított össze. Az alapötlet a csernátoni képzőművészeti alkotótábor egyik felhívásából származott, amely Jókai regényvilágának újraértelmezésére buzdította a kortárs alkotókat.
A kiállítás 43 művész több tucatnyi alkotását vonultatja fel festmények, grafikák, digitális montázsok és szobrok révén. Tematikailag a portrétól az irodalmi jelenetek megidézésén át az absztrakt reflexiókig ível a válogatás, a művészek között olyan kortárs nevek tűnnek fel, mint Sárosi Csaba, Csutak Levente. Székely Géza szerint a cél nem a szoborszerű tiszteletadás volt, hanem annak megmutatása, hogy „minden generáció újraértelmezi Jókait – ahogy a művészettel általában, úgy vele is párbeszédben vagyunk.”
Kiss Jenő, a Bod Péter Megyei Könyvtár nyugalmazott igazgatója előadásában érzékletesen idézte meg Jókai személyes háromszéki kötődéseit. Megtudtuk, hogy a Damokos család révén Csernátonhoz is szoros szálak fűzték az írót – jóllehet nem vendégeskedett itt, csupán választásokon indult, ugyanakkor a helyi társadalmi és politikai élet aktív részese volt Sepsiszentgyörgyön és Illyefalván.
Dimény-Haszmann Orsolya és Székely Géza a kiállításmegnyitón
Kiss Jenő szerint Jókait olvasni ma nem egyszerű irodalomtörténeti nosztalgia, hanem morális és kulturális felelősség. Arra biztatta a hallgatóságot, különösen a fiatalokat, hogy ismerkedjenek meg az író életművével, hiszen az nem csupán a romantika ködébe vész, hanem olyan társadalmi kérdéseket is felvet, amelyek ma is aktuálisak. Olvasni kellene – hangsúlyozta, és nehezményezte, hogy a mai fiatalok nemhogy Jókait, de egyebet sem olvasnak.
A program záró momentumaként Jánó Mihály művészettörténész olyan történelmi és vizuális perspektívát tárt fel Jókai alakjáról, amely ritkán kerül reflektorfénybe: a Jókai-kultusz képi dokumentumait, az illusztrált kiadványokat, díszalbumokat és emléklapokat vizsgálta kritikus, de elismerő szemmel. Előadásából kiderült, hogy a 19. század végi ünneplések – különösen Jókai írói jubileuma – körül erőteljes nemzeti reprezentáció bontakozott ki: a kultusz egyszerre volt spontán rajongás és tudatos mítoszépítés. Jókai ugyan tiltakozott saját korai „fél évszázados ünnepe” ellen, de a közösség ragaszkodása legyőzte visszafogottságát – és az ekkor született díszalbumok ma is értékes kordokumentumai a magyar vizuális nemzettudatnak.
Külön érdekesség volt, ahogy Jánó Mihály bemutatta Jókai rajzkészségét: az író nemcsak szóval, de ceruzával is értett a történetmeséléshez. Megemlítette például a bálványosi várról készült rajzát, amely ma is kiemelkedő értékű látványtárgyi örökségként maradt ránk. Előadásának egyik meghatározó pillanata az volt, amikor kiemelte: Jókai volt az első, aki országosan híressé tette Gábor Áront és irodalmi nyilvánosság elé emelte a székely hős alakját. Ezzel nemcsak emléket állított, hanem identitást formált.
Az est végére Csernáton nemcsak programhelyszínné, hanem találkozási ponttá vált generációk, érdeklődési körök és világképek között. A fém és festék, a szó és zene összeolvadása egy olyan szombatot eredményezett, amely minden látogató számára egy-egy kis lelki stabil motor lett – amely egyaránt képes emlékezni, megállni, újraindulni.
