A parajdi bányakatasztrófa számos tragikus – társadalmi, ökológiai és gazdasági – következménye mellett arra is rávilágít: nélkülözhetetlenek a hiteles és elismert szakemberek. Hiszen fontos, hogy a társadalom is megbízható forrásokból értesüljön azokról a problémákról, amelyek veszélyeztethetnek egy-egy közösséget. Parajdot az ostobaság és a közöny lökte a mélybe, egyben azt is igazolva, hogy a hallgatás, a megoldatlan feladatok szőnyeg alá seprése súlyosbítja a helyzetet. De milyen forrásból érkezhetnek a hiteles információk? Milyen magyar nyelvű szakmai fórum segíthet, illetve milyen oktatási kihívásoknak kellene megfelelni ahhoz, hogy társadalomként kevésbé legyünk kiszolgáltatva a természeti csapásoknak?
Erdélyi fórum
Hiteles információk kizárólag hiteles szakmai forrásokból érkezhetnek. A parajdi sóbányát illetően földtani és vízügyi szakemberekre, azaz főként geológusok, bányamérnökök véleményére lehet(ett volna) alapozni. Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, e források léteznek, más kérdés, hogy a döntéshozók mennyire, milyen érdekek mentén figyelnek a tudományos szempontokat képviselő hangokra.
A parajdi bányakatasztrófa egyik – közvetett – oka abban is keresendő, hogy a megelőzést (is) lehetővé tevő szakmák társadalmi megítélése igen alacsony mind geológusok, mind bányamérnökök tekintetében. Bizalmatlanság, mi több, érdektelenség övezi e komplex és tudományos értelemben is nehéz foglalatosságokat, egyrészt a bányaipar nagymértékű leépülése, illetve az átlagos földtani ismeretek sekélyessége okán. Pedig a parajdi fejlemények napnál világosabban bizonyítják: több iparágban mind a geológus, mind a bányamérnök nem csupán szükséges, hanem nélkülözhetetlen. Szakmai szempontjaik mellőzése újabb problémákhoz vezethet, a parajdi bányakatasztrófa egyfajta társadalmi szemléletváltást is sürget a földtudományokkal kapcsolatosan.
Örvendetes ellenben, hogy Erdélyben immár negyedszázada létezik egy független, magyar nyelvű szakmai fórum, amely évről évre lehetőséget kínál szakmai ismeretek megvitatására, kapcsolattartásra, kutatási projektek ismertetésére, nem csak térségünkben, hanem az egész Kárpát-medencében. A Bányászati, Kohászati és Földtani Konferenciát (BKF) idén immár huszonhatodik alkalommal szervezte meg az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT), így e tudományos rendezvény egyfajta folytonosságot is jelent. Azon nem csak tudományos kutatók, több országban dolgozó geológusok, egyetemi tanárok, hanem diákok is részt vesznek, igaz, az elmúlt években jobbára a földtani szakemberek jelenléte vált meghatározóvá. Az elhangzó előadásokból az is egyértelműen kiderül, hogy a szintén mostohagyermekként kezelt kohászat nélkül elképzelhetetlen a mai társadalom, korszerűnek és kényelmesnek tekintett életvitelünk szinte minden műszaki eszköze csak és kizárólag a kibányászott nyersanyagok révén megvalósítható. Egyik erdélyi érckutató geológus úgy fogalmaz, a bányászat is lehet „értékteremtő”, ehhez nyilvánvalóan a mai, környezeti szempontoknak is meg kell felelnie.
Csoportkép a segesvári BKF résztvevőivel a Kerek-hegy salakkúpjánál
Segesvári stafétaváltás
A magyar geológusok, bányamérnökök és kohászok önszerveződése a magyar nyelvű tudományművelésre is lehetőséget biztosít, ebben a BKF jelentős szerepet vállal. A BKF életre hívója a nyolcvanesztendős kolozsvári Wanek Ferenc, aki az EMT kötelékében, szakosztályvezetőként indította el ezt a magyar nyelvű tudományos fórumot, újabban pedig a háromszéki Kovács Alpár geológus vette át tőle a stafétát, aki társaival együtt vállal szerepet a BKF előkészítésében, megszervezésében. Ehhez minden évben az EMT biztosítja az infrastruktúrát, ugyanis évente más-más erdélyi helyszínen szervezik meg a rendezvényt, ahhoz befogadó intézményeket kell keresniük, illetve megfelelő, földtani szempontból látványos szakmai kirándulást is kell szervezniük. Idén áprilisban Segesvár adott otthont a konferenciának, de az elmúlt negyedszázad során Sepsiszentgyörgy, illetve Kézdivásárhely is vendégül látta a BKF részvevőit (a rekordot a 2006-ban Sepsiszengyörgyön szervezett rendezvény tartja 231 érdeklődővel).
Egy sikeres rendezvényhez befogadók is kellenek, Segesváron többen is vendégszerető házigazdáknak bizonyultak: a magyar szórványoktatásban kulcsfontosságú Gaudeamus Alapítvány szállást és étkezést biztosított, a Mircea Eliade Főgimnázium pedig lehetővé tette a konferencia megszervezését (mindkét intézményt a geológusokat is köszöntő Tóth Tivadar tanár képviselte), míg Molnár Annamária történelem szakos tanárnő remek idegenvezetőként kalauzolta a résztvevőket a híres segesvári várban. A BKF sajátossága ugyanis, hogy földtani szempontok mellett a szervezők figyelnek a kulturális értékekre, a meghatározó építészeti örökségre is, így az idén Szászfehéregyházára is ellátogattak.
Kovács Alpár a szászfehéregyházi erődtemplom történetét ismerteti
Népszerűsíteni a földtant
Nagyon lelkes, összekovácsolódott szakmai közösségnek nevezi a BKF visszajáróit a magát lélekben ozsdolainak valló, ám a svédországi Kiruna vasérctelepén dolgozó Kovács Alpár, aki az elkövetkező négy évben irányítja az EMT földtani szakosztályát. Próbáltak, próbálnak megfelelni annak a feladatnak, magyarázta, amelyet Wanek Ferenc ránk hagyott, ő ugyanis a rendezvény éltetésével főként az erdélyi földtanos közösség szakmai erősítését, a szaknyelv ápolását tűzte ki célul, mert ilyen jellegű rendezvény nincs a Kárpát-medencében. „Ezt nem szabad veszni hagyni – nyomatékosít –, fontos, hogy újra felkaroljuk, úgy érzem, hogy Wanek Ferenc (...) életművét visszük tovább.” Szeretnének újítani is, jóval többet nyújtani a geológusközösségnek, szakosztályi elnökként pedig úgy véli, nemcsak az a feladat, hogy évente szervezzenek egy konferenciát, hanem népszerűsíteni is kellene a geológiát, valahogy el kellene érni azt is, hogy a földtani ismeretek átadása az oktatásban is nagyobb hangsúlyt kapjon.
„Úgy érzem, ha valakiben megfogalmazódik egy kérdés földtani témakörben – magyarázza Kovács Alpár –, társadalmunkban azt sem tudja, kihez forduljon, de ha látja, hogy van egy szakmai fórum, ahol ezt a tudományt művelik, akkor azt is láthatják, igen, fordulhatnak ezekhez az emberekhez.” Álláspontját egyszerű érveléssel támasztja alá: amikor valaki hazaér és bekapcsolja a tévét, vagy kinyitja a hűtőt, természetesnek veszi, hogy az elektromos áram ott van a lakásában, de azon már nem gondolkodik, hogy ehhez vezeték is szükséges, s hogy az ahhoz való rezet ki is kell bányászni. Minden, ami minket műszaki eszközökként, tárgyakként körülvesz, amire szükségünk van, nyersanyagból készül, azt valahonnan be is kell szerezni. Szerinte ez a felelős hozzáállás, a teremtsék elő bárhol, csak ne nálunk mentalitás nem más, mint struccpolitika.
Tóth Tivadar, Kovács Alpár és Szombatfalvy Anna (az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület elnöke) a segesvári BKF nyitányán
Kulcsszó az oktatás
A parajdi bányakatasztrófa arra is rávilágít, nélkülözhetetlen a pontos, tárgyszerű tájékoztatás. Mi és miért, hogyan történik? Ez földtani, bányászati, illetve ökológiai szempontok szerinti szakszerű kommunikációt kíván, ami viszont jóval nehezebb, mint a szokványos nyilatkozgatás. Megkerülhetetlen tehát a kérdés: azoknak a szakembereknek (geológusok, ökológusok stb.), akik hatékonyabban kommunikálnak, kell-e nyitniuk az elkövetkezőkben a társadalom irányában? Fel kell-e hívniuk a figyelmet az esetleges veszélyforrásokra, kockázatokra, hogy tisztábban láthassunk olyan földtani, ökológiai folyamatokat, amelyek meghatározóak?
Wanek Ferenc úgy vélekedik, nagyon nehéz feladat az átlagemberek tájékoztatása. Egyrészt, mert kevés szakember tudja közérthetően átadni az információt, másrészt általános a megfelelő ismeretek hiánya. „Sajnos, a geológia (magyarán: földtan, nem keverendő a földrajzzal!) a legmostohább természettudomány az oktatásban. Fizikát, kémiát, állat- és növénytant több rendben, több éven át is tanítanak. Földtant egyáltalán nem. Az elmúlt száz év hazai – de nem csak – oktatástörténetében két kézen megszámolható, hány tanévben volt kötelező tantárgy, választható tantárgyként is csak néhány évig szerepelt. A földrajz nem helyettesíti a földtant! A földrajz, azon kívül, hogy mi hol van, illetve hogy hol mi van, sokra nem tanít. A földrajzosok a felszínalaktant (vagy geomorfológiát) ugyan magukénak vallják, de ezt a tudományt is földtanászok alakították ki, ez a földtan (lyelli) alapelveire épít. Becsületesen meg igen mély földtani ismeretekre építve lehet csak művelni a geomorfológiát. Ehhez a hároméves egyetemi földrajzoktatás messze kevés, mi több, ennyi idő még a becsületes geológusképzésre is túl kevés.”
„Pedig a Föld – érvel Wanek – az a lélegező bolygó, melynek a felszínén élünk. Ez a Föld, akár egy élőlény, törvényekre alapulóan működik és alakul. Meghatározva mindent, ami a felszínén van! Igaz, egy emberi élethez viszonyulva rettentő lassan. De megismerve, az időérzékünk is szélesebb távlatokba lép, messzebbről tudjuk behelyezni azokat a folyamatokat, amelyek emberi létünket és környezetünket alapvetően meghatározzák.” Végül említ egy „kitérő” gondolatot azok számára, akik gyermekeiket attól féltik, hogy az iskola túlterheli őket. Utóbbiak ugyanis azt tartják, elég, ha az iskola gondolkozni tanít. „Helyes! De gondolkozni csak fogalmakkal lehet! Azokat pedig meg kell tanulni – nyomatékosít Wanek Ferenc – és kontextusba kell helyezni. Enélkül legtöbb csak üres, tartalom nélküli szó a gyermekek fejében. De nem szavakkal, hanem fogalmakkal gondolkozunk!”
