Egy közösség nem épületektől, hanem emberektől válik valódi otthonná – ezt bizonyította ismét a Kézdiszentkereszt községhez tartozó Bélafalva, ahol vasárnap ünnepélyes hangulatban avatták fel az új játszóteret.
Az avatóünnepségen Páll Endre polgármester tartott beszédet, köszöntötte a jelenlévőket, többek között Bartók Enikő Mária megyeitanács-tagot, a megyeitanács-tagokat, az egyházak és iskolák képviselőit, valamint a helyi tanács tagjait, akik meghatározó szerepet játszottak a projekt sikerében. „Aki ad nekem, megtanít, hogy adjak” – ezzel a gondolattal indította beszédét, utalva arra, hogy a játszótér nem csupán fizikai tér, hanem szimbolikus is: a törődés, a felelősségvállalás és a jövőbe vetett hit tere.
A beruházás értéke közel 850 ezer lej, a bélafalviak és a kézdiszentkereszti tanács közös támogatásával, Fábián Zsolt mérnök tervezésével, valamint Venczel Róbert vállalkozó kivitelezésében valósult meg. A játszótér az uniós biztonsági előírásoknak megfelelően épült, célja pedig, hogy olyan teret hozzon létre, ahol „a családok biztonságban, örömmel és közösen tölthetik el az időt” – mondta a polgármester, aki reményét fejezte ki, hogy a játszótér az életre irányítja a tekintetünket, s olyan néppé válunk, amely a közösségei megmaradását akarja.
Az avatóünnepségen fellépett a Felső-háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar, amely tizenegy település ifjú zenészeinek összefogásával mára már több mint 80 tagot számlál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.