A másodosztályú bajnokság augusztusi rajtjára hangoló Sepsi OSK szombaton lejátszotta első felkészülési mérkőzését. Az Ovidiu Burcă irányította labdarúgók a vendég Sellenberk ellen az első félidőben több helyzetet kialakítottak, eltalálták a kapufát és lesgólt is szereztek, végül a találkozó döntetlennel zárult. A sepsiszentgyörgyi csapat mégsem utazik Bulgáriába, itthon folytatja az edzéseket, majd július 4-én, pénteken az élvonalban újonc Metaloglobus Bukarest együttesét fogadja a Sepsi Duna Aréna melletti sportbázison.
A kedvező időjárási körülményeket kihasználva több száz néző látogatott ki a szemerjai stadionba. Az első játékrészben a házigazdák mezőnyfölényben játszottak, a 21. percben Marius Coman betalált, viszont a játékvezető a gólt les miatt érvénytelenítette. Ezt követően ismét a tapasztalt csatár került helyzetbe, aki kétszer is fejjel próbálkozott, először a kapus hárított, másodszor pedig a labda a keresztlécről vágódott vissza. Szünet után a vendégek közel jártak a vezetés megszerzéséhez, azonban Gedő Hunor magabiztosan védett. A folytatásban sokat cseréltek a vezetőedzők, mindegyik játékos lehetőséget kapott a bizonyításra, aztán az idő múlásával az iram és a színvonal visszaesett. A háromszéki alakulat a 69. percben emberhátrányba került, miután Raul Cîmpean utolsó védőként szabálytalankodva piros lapot kapott. A hajrában a székelyföldi gárda tíz emberrel eldönthette volna a találkozót, ám Nistor Ákos fölé bólintott, míg a ráadásban Giovani Ghimfuș kevéssel a bal felső sarok mellé lőtt.

„Elsősorban örülök, hogy ebben a fizikailag megterhelő időszakban senki nem sérült meg. Másodsorban pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, ami azért fontos, mert a játékunkat igyekszünk a lehető legjobb védekezésre alapozni. A játékosok hozzáállása tetszett, mindenki odatette magát, viszont a fáradtság érződött a labdarúgókon, akik emiatt a befejezésknél pontatlanok voltak. Mindezek ellenére sikerült számos lehetőséget összehozni, főleg az első félidőben, azonban a második felvonásban is akadt két nagyobb helyzetünk. Számunkra jelenleg nem az eredmények a legfontosabbak, hanem az, hogy kialakítsunk egy olyan játékstílust, amely ennek a keretnek megfelelő. A hosszú utazások elkerülése érdekében úgy döntöttünk, a saját sportbázisunkon készülünk a folytatásban is, tíz napig edzőtáborban leszünk. Jó úton haladunk, biztos vagyok benne, hogy lassan elérjük azt a formát, amely kicsalogatja a szurkolókat a stadionba” – fogalmazott a felkészülési mérkőzés után Ovidiu Burcă vezetőedző.

A Sepsi OSK szombaton közösségi oldalán nyilvánosságra hozta, hogy Branislav Niňaj, Sebastian Mailat és Matej Šimić után Mino Sota is távozott a sepsiszentgyörgyi klubtól, ugyanakkor köszönik a játékos erőfeszítéseit és további sok sikert kívánnak pályafutásához. A 30 éves középpályás az előző idényben 35 mérkőzésen öltötte magára a piros-fehér mezt: a SuperLiga alapszakaszában huszonhét, az alsóházi rájátszásban nyolc találkozón lépett pályára. A japán labdarúgó tavaly nyáron az FC Hermannstadt együttesétől igazolt Háromszékre, a Szeben megyei csapatban három szezonban 111 összecsapáson kapott lehetőséget. Mino Sota 2018 szeptemberében érkezett Romániába, három évig a Metaloglobus Bukarest alakulatát erősítette, ahol minden versenysorozatot figyelembe 69 meccsen játszott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.