A 2023-ban és 2024-ben bajnok Bardoc pénteken izgalmas mérkőzésen 2–0-ra diadalmaskodott Kovászna felett Zágonban a Román Kupa megyei szakaszának döntőjében. A finálé legjobbjának járó elismerést a győztes alakulat játékosa, Ionuț Vișan érdemelte ki. Az erdővidéki csapat készülhet a regionális szakaszra, ahol július 9-én a Székelykeresztúri Egyesülés vendégeként lép pályára, illetve július 16-án hazai környezetben játszik a Marosvásárhelyi ASA ellen. A kupa és az érmek átadása után a Kovászna Megyei Labdarúgó Egyesület díjazta a 4. Liga bajnokát, a Zágoni együttest is.
Döntőhöz méltó összecsapást vívtak a csapatok, amelyeket népes szurkolótáborok biztattak a lelátóról. Az erdővidéki együttes már az első percben veszélyeztetett, Nagy Hunor erőteljes lövését Kozma Béla hárította, ezután az orbaiszéki alakulat magához ragadta a kezdeményezést. Alin Damin szabadrúgása kevéssel elszállt a keresztléc felett, majd Ciprian Răduțoiu és Emanuel Popa is célt tévesztett. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, ugyanis a 27. percben Bardoc vezetést szerzett, Imets Ádám beadásánál az ellenfél kapusa hibázott, a labda pedig Bedő Csongor válláról a hálóba pattant (0–1). Kovászna hátrányban sem adta fel, Pakucs Tamás kísérlete a bal alsó sarok mellé ment, aztán George Cioran lehetőségét Szakáts Tamás szögletre mentette. Szünet után sem csökkent az iram, az 56. percben a bardoci csapat növelhette volna előnyét, azonban Ionuț Vișan lövésénél a hálóőr bravúrral védett. Kisvártatva ismét betalált az erdővidéki gárda, egy sarokrúgás után Dobai Henrik közelről a hálóba továbbított (0–2). A hajrában akadt szépítési lehetősége az orbaiszéki alakulatnak, ellenben Alin Damian kísérleténél helyén volt a kapus, ezt követően Emanuel Popa fejesét Lázár Attila a gólvonal előtt tisztázta, Bardoc pedig megérdemelt győzelmet aratott.
Román Kupa, megyei szakasz, döntő: Kovászna–Bardoc 0–2 (0–1).
Zágon, mintegy 400 néző. Vezette: Cristian Moldoveanu. Partjelzők: Roberto Ciuraru és Bedőházi Gergely. Kovászna: Kozma – Péter, Pakuci, Keresztély (Pușcașu, 73.) Covacs (Farkas, 33.), Kelemen (Csíki, 82.), Răduțoiu, Cioran, Popa, Damian, Pakucs (Farczádi, 73.). Edző: Ciprian Răduțoiu. Bardoc: Szakáts Ta. – Nagy, Imets, Szőcs, Vișan, Dobai, Fosztó (Orbán, 69.), Dîrstaru, Molnár (Gáspár, 69.), Bedő L. (Lázár, 79.), Bedő Cs. (Szakáts Ti., 62. és Tókos, 79.). Edző: László Ferenc. Gólszerzők: Bedő Cs. (27.), Dobai (68.). Sárga lap: Răduțoiu (85.).