Hegyi-kerékpározásKovászna és Hargita megyében is rajthoz álltak

2025. június 30., hétfő, Sport

A Székelyek a magasban Egyesület VeloSic kerékpáros csapatának tagjai az elmúlt időszakban két versenyen is rajthoz álltak: június 21-én a Barcani Bike Race harmadik, június 22-én pedig a Güdüc MTB tizedik kiírásán tették próbára magukat. A megmérettetésekről a háromszéki sportolók hat dobogós helyezéssel tértek haza.

Zágonbárkányban négy sepsiszentgyörgyi sportoló pattant kerékpárra: a 11–13 éves korosztályban Méder Csaba Vackor a dobogó harmadik fokára állhatott fel, Bartók Máté a kilencedik helyen végzett, Debreczeni Magor tizennegyedik lett, míg Néda Máté a tizenhét évnél idősebbek között a harmadik legjobb idővel fejezte be a 25 kilométeres távot. Ezt követően nyolc kerékpáros Güdüctelepre utazott, ahol Farkas Zakariás (8–9 éves) a negyedik, Román Tamás (10–11 éves) a hetedik helyen zárt. A 12–13 éves korosztályban Fodor András másodikként, Méder Csaba Vackor harmadikként végzett, Bartók Máté a tizenkettedik és Csáki Zsombor a tizennegyedik lett. A tizennégy évnél idősebbek mezőnyében Farkas Borbála mindenkit maga mögé utasítva győzött, Kisgyörgy-Kósa Zoárd pedig harmadikként haladt át a célvonalon. A Székelyek a magasban Egyesület gratulál minden résztvevőnek, ugyanakkor hálás a kitartásukért és a lelkesedésükért, illetve köszöni Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Combridge, a Thermocontrol, a Contexp, a Consic, a Profi Clima és a Tíz Clean támogatását. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 511
szavazógép
2025-06-30: Sport - :

Utolsó idénye előtt a székelyföldi díjugrató-bajnokság (Lovassport, díjugratás)

Az előzetesen kiadott versenynaptárral ellentétben a hétvégén nem kezdődött meg a Székelyföldi Regionális Díjugrató-bajnokság 2025-ös idénye, azonban egy pénteki sajtótájékoztatón kiderült, hogy a küzdelemsorozat tizedik kiírása egyben az utolsó is lesz. Egyébként a pontvadászat idén hét fordulóból áll, és Háromszék három megmérettetésnek lesz a házigazdája.
2025-06-30: Közélet - Nagy D. István:

101 hónap száműzetés az igazságért (Markó Attila könyvbemutatója Sepsiszentgyörgyön)

Baráti összejövetel, beszélgetés hangulatát idézte péntek délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében Markó Attila nyolc és fél éves száműzetésének kálváriáját, a súlyos igazságtalanságtól az igazságig vezető útját ha nem is a teljesség igényével, de mindenképp mellbevágó részlegességgel az olvasó elé táró 101 hónap című könyvének bemutatója. Az egykori kisebbségi államtitkár, a központi visszaszolgáltatási bizottság tagja, majd parlamenti képviselő története ugyanis nem más – ahogy az a beszélgetés során többször elhangzott –, mint az erdélyi magyar sors lenyomata, elrabolt, kettétört sors(ok), egyéni és közösségi tanulság, a leírt korszak éles tükre, és nem utolsósorban a remény, az újrakezdés krónikája.