Sokadalmi forgatag Kézdivásárhelyen

2025. június 30., hétfő, Közélet

Három napon át dübörgött Kézdivásárhelyen a Sokadalom, amely változatos programjaival minden korosztályt próbált megszólítani, miközben olykor hirtelen záporok zúdultak a résztvevőkre. A koncertek, gasztronómiai, vásáros és kulturális rendezvények mellett a céhes város elismeréseként Mucsi Mihály kertészmérnök átvehette az idei Pro Urbe díjat. 

  • Táncház kicsiknek a kaszárnya udvarán. Fotó: Facebook / Sokadalom
    Táncház kicsiknek a kaszárnya udvarán. Fotó: Facebook / Sokadalom

A Sokadalom, amelyet immár harmadik éve júniusban szerveznek, csütörtökön indult emlékezetes színházi előadással: az Udvartér Színház a város ikonikus, a nagyközönség előtt első alkalommal megnyitott, felújított Székely Katonanevelde udvarán mutatta be a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című darabot, egyúttal ízelítőt adva abból, hogy milyen hangulatban fognak zajlani ezentúl az épület udvarára tervezett kulturális rendezvények. Szombaton az Incze László Céhtörténeti Múzeumban egy egész előadássorozatot szenteltek az impozáns épületnek: szakmai szemszögből ismerhette meg titkait a közönség és nyerhetett bepillantást a jövőjébe.

Pénteken kezdődött a vásári forgatag, kézművessátraknál lehetett nézelődni és vásárolni, beindult a Gasztrótér: helyi vendéglátó egységek vitték vásárba ételkülönlegességeiket, összesen kilenc ilyen stand kínálatából lehetett választani. Meg lehetett kóstolni – és mi is megtettük – a Sokadalom sörét, ez azonban csalódást okozott. Valójában egy átcímkézett, más alkalommal olcsóbban megvásárolható termékről van szó, amit 15 lejért kínáltak. Megjegyezzük: a sör (fő)városában, Prágában már két eurótól lehet inni a folyékony kenyérből – kézműves sör is van háromért, ez az ár még nagyvárosokban sem zseb- és turistabarát, nemhogy Kézdivásárhelyen, ahol zömében minimálbért keresnek az emberek. Ami az árakat illeti, máshol sem volt olcsó a sör: hét és kilenc lej között töltötték tele a 400 ml-es poharat, nem csoda, hogy a főtér környékén lévő üzletek forgalma megugrott.

A szervezők sok felkapott zenekart meghívtak, pénteken este az Ismerős arcok csapott a húrok közé: több ezren hallgatták végig a modern kori „himnusszá” alakult Nélküled című dalt is előadó zenekart. Fellépett továbbá a Margaret Island (szombat esti koncertjük valamiképpen helyi kötődésűnek is tekinthető, a nagy sikerű együttesben kézdivásárhelyi zenész is játszik Bejan Norbert személyében), továbbá színpadra lépett a Wellhello, a Tiltott Illés, Tóth Abigél és tegnap este a város legendás zenekara, a Bumeráng is összeállt az eredeti felállásában. 

Több ízben „szóhoz” jutottak a fúvósok is, akik – a kedvezőtlen idő miatt – a Vigadóban léptek fel, ahol a 23. megyei fúvószenekari fesztivál is lezajlott Barátos, Uzon, Kézdivásárhely és Réty bandériumainak részvételével. Akinek táncolni akadt kedve, azt is megtehette: a kaszárnya udvarán a népzene kedvelői, míg a hangerő miatt az ipari parkba „kiszorított” Urbanizén az elektronikus zene rajongói dúskálhattak lemezlovasok diktálta ütemekben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2025-06-30: Közélet - :

Bocsárdi László kapta a legjobb rendezés díját Kisvárdán

Bocsárdi Lászlónak ítélték a legjobb rendezés díját a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban rendezett Angyal szállt le Babilonba című előadásért. A nagy múltú rendezvény díjátadó gáláját szombat délután tartották a kisvárdai Művelődési Központban.
2025-06-30: Közélet - Iochom István:

Pityókafesztivál tizenötödször

Szombaton tizenötödik alkalommal tartották meg a Kézdivásárhelyi és Környékbeli Vállalkozók Egyesülete és a városháza közös szervezésében a Molnár Józsiás parkban a pityókafesztivált.