Több tucat tiltakozót állított elő a szerb rendőrség, miután a szombati, kormányellenes tiltakozás összetűzésekhez vezetett, amelyek során hat rendőr és két civil sérült meg. Tegnap kora reggel több ezer kormányellenes tüntető barikádozta el az utcákat több szerb városban, és követelték a rendőrség által őrizetbe vett társaik szabadon engedését – írta a Szabad Európa szerb kiadása.
Szombaton több tízezren tüntettek a szerb fővárosban Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök távozását és előrehozott választásokat követelve. Rendőrségi beszámolók szerint 36 ezren, más források szerint 140 ezren vettek részt a belgrádi tüntetésen, amit könnygázzal oszlattak fel. Vučić mellett is kiálltak kisebb számban.
Ivica Dačić belügyminiszter elmondta, hogy a rendőrség 77 embert vett őrizetbe, és legalább 38-an még mindig őrizetben vannak. Az MTI jelentése szerint hat rendőr és két civil sérült meg.
Nemcsak a fővárosban, hanem Újvidéken is tiltakozások voltak, ahonnan nyolc hónapja a tüntetési hullám elindult. A frissen felújított pályaudvar tetőszerkezete november elsején szakadt le, a balesetben tizenhatan haltak meg. Újvidéken most a kormánypárt irodáit tojásokkal dobálták meg. A tragédiát a tüntetők szerint a hivatali korrupció és hozzá nem értés okozta.
A szombati belgrádi tüntetésen a rendőrség nagy számban vonult fel a kormányzati épületek, a parlament, illetve az ellentüntetés helyszíne környékén. A hallgatói tiltakozás és a kormánypárti ellentüntetés helyszíne között több száz méter volt, az este folyamán azonban a kormány ellen tüntetők elindultak a parlament épülete és az elnöki palota között kialakított sátortábor felé, és összetűzésbe kerültek a helyszíneket biztosító rendőrökkel. A tiltakozók pálcákkal, flakonokkal, kövekkel támadtak a rendőrökre, akik könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására.
Aleksandar Vučić többször is visszautasította az előrehozott választás ötletét. Az államfő szombaton azt állította, hogy „külföldi hatalmak” állnak a tömegtüntetések hátterében. Visszafogottságot kért a tüntetést biztosító rendőrségtől, de arra is figyelmeztetett, hogy nem tűrik meg az erőszakot.
Dragan Vasiljević országos rendőrfőkapitány közölte, hogy a belügyminisztérium munkatársai szakszerűen jártak el a közrend fenntartása közben, és csak minimális erőszakot alkalmaztak a rájuk támadókkal szemben.
A szerbiai egyetemisták tavaly novemberben kezdtek tiltakozásba, az újvidéki tragédiát követően. Sokan az elharapózó kormányzati korrupciót és az állami infrastrukturális kivitelezésekben tapasztalható hanyagságot okolták a tragédiáért, emiatt tömegtüntetések sorozata vette kezdetét.
A hallgatók a héten közölték, amennyiben nem teljesülnek követeléseik, a polgári engedetlenség minden eszközével élni fognak annak érdekében, hogy megóvják „a szabad és törvényes demokratikus rendszerhez való alapvető jogukat”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.