Irán folytatni szándékozik nukleáris programját – jelentette ki tegnap a síita állam külügyminisztériumának szóvivője, írja az MTI.
Sajtótájékoztatóján Eszmail Bagai emlékeztetett arra, hogy hazája tagja az atomsorompó-szerződésnek (NPT), kiemelve, hogy a szerződés lehetőséget ad a nukleáris energia békés célú felhasználására.
A szóvivő egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy Teherán ideiglenesen felfüggesztette az együttműködést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), és leszögezte: az ügynökség ellenőrei nem léphetnek be az iráni nukleáris létesítményekbe. „Hogy várhatnák el tőlünk, hogy szavatoljuk az ellenőrök biztonságát, amikor alig öt-hat napja támadások értek a nukleáris energia békés célokra történő felhasználását biztosító létesítményeket?” – tette fel a kérdést.
Június 13-án Izrael légitámadást intézett Irán ellen, a csapásokat pedig Irán rakétákkal és drónokkal viszonozta. Izrael a hadműveletet az iráni atomprogram jelentette veszéllyel indokolta. A felek 12 napi háborúskodás után tűzszünetet kötöttek. Aszgar Dzsahángír igazságügyi szóvivő az IRNA iráni állami hírügynökség szerint tegnap közölte, hogy a konfliktusnak legkevesebb 930 iráni halálos áldozata volt, köztük mintegy 30 gyerek.
Madzsid Taht-Ravancsi iráni külügyminiszter-helyettes a hét végén a BBC brit hírtelevíziónak adott interjújában szintén Irán békés célú nukleáris programjának folytatása mellett szállt síkra, egyúttal aláhúzta: ha az Egyesült Államok folytatni akarja az iszlám köztársaság nukleáris programjáról folytatott tárgyalásokat, kategorikusan ki kell zárnia bármely támadást Irán ellen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.