Amióta Petőfi Sándor megnevesítette ezt a rónaságot (1849), azóta földrajzi-helyrajzi-tájegység szempontjából viseli ezt a „szép” nevet a mi Szépmezőnk, amelyet Komolló, Réty, Angyalos, Gidófalva, Sepsiszentgyörgy, Kilyén, Szotyor, Illyefalva, Kökös, Uzon és Szentivánlaborfalva vesz körbe.
Ha mostanában (2025 nyarán) egy kíváncsi személy vagy csoport megtekintené, főleg olyanok, akik nem a felsorolt településekről valók, és nem a főútról néznék, bizonyos vagyok arról, hogy csak ámuldozni tudnának. Ha leszámítjuk Sepsiszentgyörgy terelőútját és az uzoni határban épült amerikai típusú épületeket, a többi terület és táj nagyon is vonzó, mondhatni kies. Elég rég ismerem e rónaságot, sokszor jártam át keresztül-kasul rajta, de ahogy most mutatkozik, az igazán nekem is ritkaság.
A valamikor több tízezer apró kis parcellára osztott területen manapság nagy parcellákban, gépesített művelés folyik. Idén 5–10–15 hektáros táblákban látni búzát, kukoricát, napraforgót, olajrepcét, burgonyát és más terményeket, sok helyen és nagy területeken pedig öntözőfejek csapkodnak, amelyek egy különös mozgalmasságot visznek a látványba, a szélben lengő, több színben játszó búzatáblák pedig felejthetetlen jó érzést váltanak ki az emberből.
A termények az aranyat érő májusi esőzéseknek köszönhetően szépen díszlenek, és ha nem sújt le valami elemi csapás, akkor idén bőséges lesz az aratás. A gazdák, kis és közepes termelők is nagy bizakodással lehetnek a 2024/25-ös mezőgazdasági esztendőre nézvést. Régen termésbecsléseket végeztünk és sokszor elszámoltuk magunkat. Most a nagy természet, Isten segedelmével – no meg a gazdákéval is – jó esztendőt ígér. Bízzunk a jó eredményekben, hogy Szépmező ne csak szép legyen, hanem gazdag is, akár egész Erdélyország.
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva
Ui.: Nagyon sajnálom azt az elképzelést, miszerint ezen a gazdag termőterületen, a Szépmezőn át akarják megépíteni az autópályát Erdély és Moldva (Brassó és Bákó) között. Ez szívtelenség, de aki a lóhoz nem ért, az a fejét üti. Van más hely elég, ahol lehetne építeni – a hegyek alatt, nem a legjobb termőföldön át.