Spontán munkabeszüntetésekkel, a hivatalok bejáratánál rendezett bejelentetlen tüntetésekkel tiltakoztak tegnap a közalkalmazottak több állami intézménynél az ellen, hogy a kormány sürgősségi rendelettel 300 lejre korlátozta az úgynevezett veszélyességi pótlék havi összegét.
A pénzügyminisztérium alkalmazottai a tárcavezető Alexandru Nazare irodája előtt, a folyosón adtak hangot nemtetszésüknek, amiért az egészségtelen munkakörülményekért járó, az alapbér 15 százalékát (akár 1500 lejt) kitevő pótléknak csak a töredékét fogják ezentúl kézhez kapni. A bukaresti főpolgármesteri hivatal alkalmazottai közül sokan a városháza lépcsőin, Fizessen, aki hibázott!, Korrekt reformot akarunk! feliratú papírlapokat a magasba emelve tüntettek az intézkedés ellen.
A bukaresti ítélőtábla jegyzői is az intézmény lépcsőin felsorakozva tiltakoztak a sürgősségi kormányrendelet ellen, azt hangoztatva, hogy nem kiváltságokat követelnek, hanem a törvény által előírt juttatásaik korrekt folyósítását. Spontán tüntetésekre gyűltek össze a News.ro hírportál szerint tegnap a vízügyi hatóság, az állami nyugdíjpénztár és az adóhivatal több megyei kirendeltségének dolgozói is.
Vasile Marica, az állami hivatalokban dolgozók érdekeit képviselő Sed Lex szakszervezet elnöke a bérek és nyugdíjak kifizetésének leállítását helyezte kilátásba, ha a kormány nem vonja vissza a veszélyességi pótlék korlátozásáról szóló rendeletét. „Romániában le fog állni az élet, nem lesz pénz nyugdíjakra, nem fognak felszállni a repülők, nem lesz pénz a bérek kifizetésére. Napról napra több ember tiltakozik: tegnap mintegy ötezer, ma már nyolcezer ember vonult az utcára országszerte. Hamarosan elérjük a 20 ezret, az emberek nem fognak bejárni dolgozni. Pont aznap fogunk hiányozni, amikor a fizetéseket és a nyugdíjakat kell kiutalni: bezárjuk a hivatalt és hazamegyünk!” – idézte a szakszervezeti vezetőt a hírportál.
A szakszervezeti bizalmi emlékeztetett arra is, hogy az adóhatóság tavaly tíz százalékkal több pénzt gyűjtött be az adófizetőktől, mint az előző évben. Elmondta: a pénzügyi szakszervezeteknek vannak javaslataik arra, hogy miként válhat az ANAF valóban stratégiai és nemzeti jelentőségű intézménnyé. Az egyik javaslat az áfát, a fizetésképtelenséget és a transzferárakat szabályozó törvények módosítására, valamint az alkalmazottak ellenőrző szerepének megerősítésére és kibővítésére vonatkozik. Ahhoz, hogy a nagy értékű adócsalással felvegyék a harcot, jó szakemberekre van szükség, akiket azonban nem lehet havi 6000 lejjel fizetni – jelentette ki. Szükség van egy jól működő informatikai rendszer bevezetésére is, mert a jelenlegi szinte naponta meghibásodik, az ügyfélszolgálatnál várakozó emberek pedig a pénzügyminisztériumi alkalmazottakat hibáztatják – tette hozzá Marica.
A Vrancea megyei vízügyi hatóság alkalmazottai kiragasztották a bejárati ajtóra a béreik listáját, hogy a járókelők is meggyőződhessenek róla, nem ők azok a közalkalmazottak, akik a médiában emlegetett „pofátlan állami fizetéseket” viszik haza.
A szintén sztrájk küszöbén álló statisztikai hivatal adatai alapján a Profit.ro tegnap azt írta: Romániában az állami szektorban az átlagbérek már tíz éve meghaladják a reálgazdaságban fizetett bérek átlagát, de a 2018–2020-as időszakban feljegyzett 30 százalékhoz képest a különbség mostanra 6,7 százalékra csökkent. Idén áprilisban a magánszférában 5572 lej volt a nettó átlagbér, míg az állami szektorban a nettó bérek átlaga 5948 lej volt, de ennek kiszámításánál nem vették figyelembe a katonák, a rendőrök és a titkosszolgálati ügynökök bérét, a védelmi tárca és a belügy ugyanis nem közli ezeket az adatokat a statisztikai hivatallal – írta Profit.ro.