Az illegális fakitermelés visszaszorításáért, a faanyag jogsértő szállítása és forgalmazása ellen szervezett az egész megyére kiterjedő ellenőrzést a megyei rendőr-felügyelőség, együttműködésben a városokban és vidéken szolgálatot teljesítő kollégáikkal, a csendőrséggel, valamint a megyei erdőőrség szakembereivel.
A június 23–27. között zajló akció másik célja a természeti erőforrások, a nemzeti erdőalap megőrzése volt az erdészeti jogszabályok betartásának megerősítésével. A hatóságok 129 ellenőrzést hajtottak végre, ezek zöme a faanyag közúti szállítását vizsgálta. Összesen 190 járművet állítottak meg, emellett kilenc fafeldolgozással és -forgalmazással foglalkozó egységnél is vizsgálódtak az ellenőrök. Az akció során három esetben bűncselekményre – falopás, illegális kitermelés – derült fény, emiatt eljárást indítottak, illetve 121 esetben kihágást állapítottak meg a hatóságok, melyekért összesen 48 ezer lejre bírságoltak. Ugyanakkor elkoboztak 24 köbméter fát, illetve más javakat, köztük két láncfűrészt és három lovas szekeret is. A kihágások kapcsán példaként egy vállalkozást említettek, ahol az ellenőrzések szabálytalanságokat tártak fel több szállítmány esetében is a faanyag kísérőokmányainak kiállításával kapcsolatban, valamint eltéréseket a számítógépes rendszerben nyilvántartott és a valós faanyagmennyiségek között – közölte a megyei rendőr-felügyelőség.