SÖRREL A STADIONBAN. Egy jelenleg a parlament asztalán lévő, megvitatás alatt álló törvénymódosítási tervezet lehetővé tenné a közeljövőben, hogy a hazai stadionokban a sportesemények idején árusítani, forgalmazni és fogyasztani lehessen a legfeljebb 5 százalékos alkoholtartalmú italokat – számolt be a gsp.ro alapján a WeRadio.
Jelenleg a hatályos jogszabályok tiltják az alkoholtartalmú italok árusítását, forgalmazását és fogyasztását a sportarénákban. A kezdeményezők szerint a jelenleg érvényben lévő szabályozás „indokolatlanul és kontraproduktívan korlátozó”, más európai országok, tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy „a mérsékelt, szabályozott fogyasztás hozzájárulhat az ünnepi hangulathoz és ösztönözheti a nézők felelős viselkedését”. A legtöbb 5 százalékos alkoholtartalmú sör mellett egyes borkategóriák árusítását szintén lehetővé tennék a stadionokban, a szervezők kizárólag fedetlen papír- vagy műanyag poharakban forgalmazhatnák, kínálhatnák az italokat. A jogszabályi változás ellenére a nézők számára továbbra is tilos lesz alkoholtartalmú italokat bevinni a stadionokba.
GÓRCSŐ ALATT A SZEBENI REPÜLŐTÉR. A nagyszebeni nemzetközi repülőtér uniós forrásokból finanszírozott korszerűsítésével kapcsolatos csalás ügyében vizsgálódnak az Európai Ügyészség (EPPO) romániai ügyészei. Kedden összesen 24 bukaresti, Brassó és Szeben megyei helyszínen tartottak házkutatást, többek között hat cég székhelyén, valamint a nyomozás gyanúsítottjainak otthonában. A nagyszebeni nemzetközi repülőtér korszerűsítésére 54,5 millió euró uniós támogatást kapott a létesítményt működtető Szeben megyei tanács. Az Agerpres szerint az EPPO a beruházásokra kiírt versenytárgyalások esetleges szabálytalanságait és az esetleges összeférhetetlenséget vizsgálja. A gyanúra az ad okot, hogy a tenderfüzet jelentősen korlátozta a potenciális ajánlattevők körét, és végül csak egyetlen cég tett árajánlatot, amely ráadásul az előírt követelményeknek sem tett eleget. Az ügyészek egyelőre a bűncselekmények gyanújának megalapozottságát vizsgálják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.