A Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) keddi sajtóeseményén Cseh Sándor, a női, illetve Varga Zsolt, a férfiválogatott szövetségi kapitánya ismertette a július 11-én kezdődő világbajnokságon szereplő nemzeti csapatok 15 fős keretét. A világ- és Európa-bajnok Vogel Soma nem utazik Szingapúrba, a kapus sérülés és műtét miatt maradt ki a keretből.
Varga Zsolt elmondta, Vogel Soma komoly sérüléssel bajlódik, így mindent mérlegelve arra a döntésre jutott: a kapus és a csapat jövője szempontjából fontos, hogy megoldja csípőproblémáját, amely miatt műtét vár rá. Kiemelte, a felkészülésben részt vevő 23 főt tartja egy egységnek, amely a következő évek együttesének alapját képezi majd. Hangsúlyozta, az elmúlt 16 évben a nemzeti alakulat „adósa volt az átalakulásnak”, mivel ragaszkodtak az idősebb játékosokhoz, akikben a megoldást látták. A szövetségi kapitány alapvetőnek tartja az építkezési folyamatot, hogy a 2027-ben Budapesten sorra kerülő világbajnokságra meglegyen a férfi gárda váza. Szingapúrban a magyar csapat Ausztrália ellen kezd, a második körben Japán, az utolsó csoportmeccsen pedig Spanyolország lesz az ellenfele.
Cseh Sándor, a női válogatott szövetségi kapitánya sem tartja még késznek együttesét, de azt szeretné, hogy a világbajnokságra utazó vízilabdázók „jó versenyt hozzanak össze”. A vb kapcsán kiemelte: legalább hét csapat megy éremért Szingapúrba. „Nem attól leszünk sikeresek, ha azon gondolkodunk, hogyan feleljünk meg az elvárásoknak” – hangsúlyozta. Kívánalomként azt fogalmazta meg, hogy nagy kedvvel, örömmel pólózzanak a keret tagjai, higgadtan és egymásért küzdjenek, erre szeretné helyezni a fókuszt. Kitért rá, a keret fele rutinos, szerepelt már világversenyen, a másik fele ilyen szerepkörben nem volt még, így „új és friss az alakulat”. A női gárda vk-döntős ellenfele, Görögország ellen kezd, a csoportkörben pedig még Horvátország és Japán lesz a riválisa.
A férfi keret: * kapusok: Csoma Kristóf, Mizsei Márton * mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Burián Gergely, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Vámos Márton, Vigvári Vendel, Vigvári Vince, Vismeg Zsombor.
A női keret: * kapusok: Neszmély Boglárka, Torma Luca * mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma, Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Hajdú Kata, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Peresztegi-Nagy Kinga, Rybanska Natasa, Sümegi Nóra, Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya, Tiba Panna, Vályi Vanda, Varró Eszter.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.