Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást – jelentette be tegnap Lehel László, a karitatív szervezet elnök-igazgatója Parajdon.
A szolidaritási segítséget az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi bányájának 130 alkalmazottja, a turisztikai részleget alvállalkozóként üzemeltető Sal Sind 49 állás nélkül maradt volt alkalmazottja és a 25 kitelepített háztartás számára utalják át. Lehel László elmondta: a Magyarországon lebonyolított adománygyűjtés teljesen független attól, amit a román kormányzat ígért a parajdiaknak.
A parajdi művelődési házban tartott találkozón Lévai Anikó jószolgálati nagykövet is jelen volt, akit az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját több mint húsz éve segítő, „legkitartóbb önkéntesként” mutatott be a szervezet vezetője. Lehel László szerint fontos az, hogy olyan közismert arcok, akik Magyarországon megbecsülést kapnak, támogassák a karitatív szervezet tevékenységét. Tájékoztatása szerint több mint 600 millió forint érkezett a számlájukra az Összefogás Székelyföldért adománygyűjtés során, amiből a háromszéki árvíz, illetve a parajdi bányakatasztrófa károsultjainak nyújtanak támogatást. A közadakozásból összegyűlt 300 millió forintot Orbán Viktor miniszterelnök korábbi bejelentését követően a kormány duplázta meg – részletezte a szervezet vezetője.
Elmondta azt is, a támogatás egy részével Nagyborosnyó árvíz sújtotta lakóit segítik: az első szakaszban tisztítószerekkel, a másodikban a fertőtlenítéssel és a héten kezdődött harmadik szakaszban félmillió forint értékben mindenkinek a házfelújításhoz szükséges anyagokat biztosítják, ebből 60 tonna építőanyagot már kiosztottak.
Ami a parajdi katasztrófa károsultjait illet, még várniuk kell a segélyezés folytatásával, mert nem láthatják előre, hogyan alakul a helyzet, milyen további, nem kormányzati segítségre lesz még szükség. Hozzátette: szoros kapcsolatban állnak az önkormányzati vezetőkkel és az RMDSZ vezetőivel is. „Nem állunk meg a segélyezési folyamattal, most eljutottunk fontos szakaszokhoz, és ezeket fogják majd követni újabbak” – ígérte Lehel László.
A parajdi találkozón Nyágrus László polgármester, Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és Fülöp Magdolna, a sóbánya egyik dolgozója mondott köszönetet az Ökumenikus Segélyszervezetnek, az adománygyűjtést népszerűsítő magyar közmédiának, a magyar kormánynak és az adakozásukkal szolidaritásukat kifejező magyar embereknek a támogatásért.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.