Rajt a könyvklubban

Az idei Tricikli Fesztivál előrendezvénye a sepsiszentgyörgyi Dara kézműves péksütemény boltban és kávézóban indult csütörtökön, ahol Szabó Eszter vezetésével az Okulusz Könyvklubban Inkeri Markkula A soha fel nem engedő föld című regényéről beszélgettek. A regény Unni és Jon szerelmi történetét bontja ki, akik Kanadában egy hóvihar miatt néhány napot egy házban töltenek el együtt, ahol felszínre kerülnek a gyerekkori traumák. Az olvasókör tagjai szabadon megoszthatták egyéni viszonyulásukat a regény rétegeihez, a családi kapcsolatokhoz, a szerelmi szálhoz vagy a sajátos természetleírásokhoz. 

Sok könyvklub esetében a tagságot jelenléthez kötik, az Okulusz esetében ez nem így van, ide nem kötelező járni, viszont az a tapasztalat, hogy a könyvklubot elsősorban a megvitatott könyv teszi népszerűvé, van úgy, hogy összegyűl öt ember, de volt már tizenöt is, a jelentkezés lehetősége mindenki számára nyitva áll – újságolja Eszter, aki 2022 óta vezeti Sepsiszentgyörgyön a könyvklubot. Jelen regény arra keresi a választ, hogy egy kultúra hogyan viszonyul a megváltozott környezethez. 

Okulusz Könyvklub a sepsiszentgyörgyi Dara kávézóban. Fotó: Matekovics János

Mi múlik a nők szabadságán?

Másnap, pénteken a sepsiszentgyörgyi Szimplában a Tricikli Fesztivál első „hivatalos” napján, miután Duka Boróka fő szervező megnyitotta a rendezvényt, rendkívüli világirodalom-óra vette kezdetét, amelyet Selyem Zsuzsa Kolozsváron élő irodalomkritikus, egyetemi tanár tartott. A téma: Mi múlik a nők szabadságán, sokakat érdekelt.

Selyem Zsuzsa öt női író látásmódját vázolta fel előadásában, arra a kérdésre kereste a választ, hogy a művészet hogyan tud az emberekre felszabadítóan hatni. Karin Smirnoff Elmentem az öcsémhez című regényében egy távoli kis faluban játszódik a történet, amelyben nagyon súlyos családon belüli zaklatások vannak, az alkoholizmus igen súlyos formái jelennek meg, előbukkannak a zárt közösségekre jellemző, „mindenki mindenkit ismer” viszonyok szélsőséges példái is, mint a vérfertőzés. A szerző olyasmikről ír, amikről szinte tilos beszélni. Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima kórusműnek is tekinthető, ahol a riporter teljesen háttérbe szorul, egymást követik a tanúk vallomásai, akik gyerekek, idősek és esetenként likvidátorok. Alekszijevics szembement egy diktatúra elvárásrendszerével, majd elmenekült Fehéroroszországból. Nadia Tolokonnikova Lázadj című műve utalás arra, mikor öt maszkos nő lázadt a moszkvai székesegyházban a fennálló politikai rendszer ellen.

A szerző két évet töltött Szibériában büntetőtáborban, most Berlinben él. Szerinte az olvasás egy megalapozott lázadás, amikor megpróbálod átlátni a rendszert. Meg kell említeni még Lucia Berlin Bejárónők kézikönyve című novelláskötetét, valamint Arundhati Roy A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma című regényét, amely az interszexualitást járja körbe. A felsorolt művek másfajta megközelítésmódot mutatnak be, mint amit a fősodorbeli média elénk tár. Ezekben a női szövegekben több perspektíva jelenik meg, hiszen akkor kerülhetünk közelebb az igazsághoz, ha mindenki megszólalhat. Nem egyéni sorsok jelennek meg, hanem rendszerszintű problémák kerülnek napvilágra. Nagyon fontos, hogy a domináció helyett megjelenjen az irodalomban az erős gyöngédség, ami a nőket jellemzi – zárta előadását Selyem Zsuzsa a Szimplában.

Selyem Zsuzsa előadása Mi múlik a nők szabadságán? a Szimplában. Fotó: Matekovics János

Kicsi kozmosz

Szombat délelőtt a sepsiszentgyörgyi Kokojza Kávézó kertje. Tizenegy óra. Jönnek a fiúk-lányok nagy szatyor könyvekkel, és szép sorjában kiteszik őket egy hosszú asztalra. Szabad könyvcsere van. Megtalálható itt szinte minden, ami szemnek-agynak ingere lehet: Bosnyák Veronika, Háy János, Timo Parvela Ella és barátai, érdekes című könyvek, Bél – agy kapcsolat, Sport és jóga, Jégszív, Álmok csokoládéboltja. Egy másik asztal körül érdekes beszélgetés zajlik Szabó Eszter vezetésével. Vajon az a művelt, aki sok könyvet olvas, úgynevezett kanapékönyveket, és utána az interneten egy érzékenyítő témához a legkirekesztőbb és legalpáribb módon szól hozzá? Vannak, akik egy könyvet sem olvasnak el, de a hangoskönyveket tízesével hallgatják utazás vagy éppen vezetés közben. 

Később a Szimplában került sor Selyem Zsuzsa Kicsi kozmosz című regényének bemutatójára. A szerzővel Kusztos Anna irodalomkritikus beszélgetett.

Selyem Zsuzsa a regénye kapcsán kifejtette: jó irodalom az, ami felszabadít és segít elviselni az igazságot, ami kedvet hoz, ami segít egymáshoz szólni és megérteni a másik embert. A diktatúra egyetlen közös nyelvet használ, a művészet pedig sok különféle nyelvet, és ezek kapcsolódnak egymáshoz. A művészet nem uralható, ha valóban igazi szeretne lenni, hiába is akarják egyesek bekeríteni és uralni, mert mindig valami más is felbukkan.

Selyem Zsuzsa szerint az irodalom jobbá teheti az életünket. A tudományokhoz általában nehéz hozzáférni. Viszont a művészeteknél, így az irodalomnál nagyon kicsi a belépési küszöb. Az irodalom az ember lelkére is hat, nem csak az értelmére. Ad egy rádöbbenést, hogyan élek és mit kellene tennem, hogy szabaddá váljak. Innen indul az a pedagógiai projekt, hogy mi az, ami ezt a felszabadító élményt megadja, és együtt keressük azokat az irodalomtanítási formákat a diákokkal, amelyet például egy írástudatlan roma közösségben is alkalmazni lehet. Ez az inkluzív irodalom lényege, hogy bárkinek elérhetővé tegyük azt – fejtette ki Selyem Zsuzsa.

A Kicsi kozmoszban, mint a szerző eddigi regényeiben, sokféle nézőponttal találkozunk – emelte ki Kusztos Anna –, ezért ebben a regényben egyaránt megszólalnak emberek, épületek és állatok is.

Hajlamosak vagyunk úgy elmesélni egy történetet, hogy a mesélő a domináns benne, a többiek csak mellékszereplők. De ha egy kutya szempontjából mesélünk, abba csak auditív elemek lehetnek túlsúlyban. Komoly etológiai előtanulmányokat igényelhet egy ilyen szöveg megírása. Az ember nem a hierarchia csúcsán áll a más létezőhöz képest. Korunkban már a médiában is egyre inkább figyelünk a velünk élő környezetünkre, a növényekre és az állatokra.

Könyvcsere a Kokojzában. Fotó: Matekovics János 

Újrahasznosításíthatóak-e szavaink?

Ezután Selyem Zsuzsához csatlakoztak további előadók, és izgalmas kerekasztal-beszélgetésre került sor Szilágyi Szilamér unitárius lelkész, Selyem Zsuzsa egyetemi tanár, Marton Attila biológiakutató, egyetemi tanár, politikai aktivista és Szász-Bányász Anna fényképész részvételével. A beszélgetést B. Szabó Zsolt moderálta.

B. Szabó Zsolt szerint a klímaválság jelensége mindenkit érint a kerekasztal résztvevői közül, és mindannyian kommunikálnak róla mindenki a maga szakterületén belül. Vajon mennyire kell „újrahasznosítanunk” a szavainkat, hogy azok pontosan jussanak el az emberekhez?

Szilágyi Szilamér lelkésznek hétről hétre kell újrahasznosítania a szavait, amelyek különböző bibliai történeteken keresztül értelmet nyernek, különféle értelmezések bukkannak fel, de alapvetően „nincs új a nap alatt.”

Selyem Zsuzsa szerint igenis van új a nap alatt. Ezt állítólag Oppenheimer mondta, az atombomba kifejlesztője, aki ezzel az emberiség azon képességére utalt, hogy kipusztítsa a Földet. 

Marton Attila kiemelte az újrahasznosítás kapcsán megjelent például a turkálós ruhák új neve a „Free Love Clothes”, amelyet „szabadon szeretett ruháknak” lehetne fordítani. Ez is azt mutatja, hogy néha újra kell brandingelni fogalmakat ahhoz, hogy el tudjuk juttatni őket kisebb közösségekhez, persze negatív példa is van, a „globális felmelegedés” a „klímaváltozás”, a fenntarthatóság” amelyek már kiüresedtek. De újítani kell, ki kell cserélni időnként a meglévő szókészleteinket. 

Szász-Bányász Anna számára egyetlen újrahasznosított szó bír jelentőséggel, a „paraszt”, ami sajnos eléggé degradálóvá vált a mindennapjainkban, és fotográfusként az a feladat, hogy ezt a fogalmat újra felemelje a képeiben és ekképp helyére tegye. Teheneket fotózni és ezzel sikeres lenni azért lehet, mert aki vidéken vagy egy kisvárosban nőtt fel, abban van nosztalgikus hangulat ez iránt. Ezt próbálja a fotós megragadni. A tapasztalat azt mutatja, hogy hosszú távon ez nem vonzó. Régen volt harmónia, egyensúly az ember és természet között. Ezt már nem lehet megtartani, mert mindenki minél többre vágyik. 

Kusztos Anna és Selyem Zsuzsa – Kis kozmosz, könyvbemutató. Fotó: Matekovics János

B. Szabó Zsolt szerint a nyelv maga elhasználódott, mert annyi kontroll nélküli felületre kikerül, ahol bizonyos szinten elcsépelté válik, és vannak szavak, amelyek nehezen helyettesíthetők, pedig szépen megjelölik a tárgyat, de bizonyos környezetben már félünk kiejteni. Például azzal, hogy „kortárs művészet” vagy „magas irodalom”, kiváltunk egy bizonyos reakciót. 

A Tricikli Fesztiválon volt egy könyvklub is, ahol Inkeri Markku­la A soha fel nem engedő föld című regényéről beszélgettek, és ezt azért választották ki, hogy lássuk, mennyire lehet az embereket érzékenyíteni környezetvédelmi témában. A környezetvédelmi történetek nincsenek kellő súllyal jelen a médiában és a köztudatban, nem tudunk arról például, hogy a Kínából idehozott puhatestűek lassan kipusztítják a Fekete-tenger faunáját.

Marton Attila szerint több szakbiológus kellene, akik megfelelően kommunikálnának, hogy a száraz tudományos szaknyelv mindenki számára érthető és elérhető legyen. Tudatosítani kell mindenkiben, hogy vannak értékek, és lassan elveszítjük őket, ha nem vigyázunk rájuk. Ki kell építeni egy kommunikációs kapcsolatrendszert. 

Selyem Zsuzsa szerint közössé kell tenni ezt a tudást, és nem alárendelni a piaci működésnek, ami az eladhatóság mögött van, eljuttatni azokhoz is, akik nem tudnak elolvasni egy száraz tanulmányt. Minden kommunikáció az olvasással kezdődik.

Szilágyi Szilamér a kicsi közösségekben lát bizonyos érdeklődést, hogy mi történik a méhekkel, a legelőkkel. De bejön ide a hatalom kérdése, ami megzavarhatja ezt az érdeklődést.

Kerekasztal-beszélgetés: B. Szabó Zsolt, Szilágyi Szilamér, Selyem Zsuzsa, Marton Attila, és Szász-Bányász Anna. Fotó: Bocz Csaba

Bicikli és irodalom

A kerekasztal-beszélgetés után előkerültek a Tricikli Fesztivál újabb főszereplői, a biciklik, és a résztvevők kikerekeztek Árkosra. Közben Duka Boróka fő szervezőt kérdezgettük magáról a biciklizés és az irodalom kapcsolatáról. 

Már az első Tricikli Fesztiválon, 2022-ben is kikerekeztünk Árkosra a Szentkereszty-kastélyhoz, ahol két programpont volt, majd vissza Sepsiszentgyörgyre a Szimplához, ahol zártuk a napot. A rendezvénysorozatnak a mottója: olvasás, közösség, kerékpár. A kerékpározás számunkra azért is fontos, mert hosszú kerékpártúrák során tudunk olyan állapotba kerülni, mint irodalomfogyasztás vagy olvasás során. Ugyanis belekerül az ember egy olyan nézőpontba, ami nem megszokott a mostani ember számára. A biciklizés másfajta nézőpontot tesz lehetővé, azáltal, hogy nem autóban, szélvédőn vagy egy autóbusz ablakán keresztül észleli az ember a világot, hanem maga is része a világnak, mert ha biciklivel átmegy egy mezőn, megérzi a mező növényeinek az illatát, hallja a fákon a madarak csicsergését. Egyszerűen annyira részesévé válik a körülötte levő környezetnek, ami olyan érzést tud kelteni az emberben, mint egy irodalmi mű, amely behúz a saját világába, úgyhogy miközben elmerülünk az olvasásában, magunk is az irodalom világának a részeseivé válunk.

Szász-Bányász Anna és Ferenczi Zoltán Sámuel – Már a jövő sem a régi fotókiállítás Árkoson. Fotó: Bocz Csaba

Víz-Csűr

Árkosra kiérve a Víz-Csűrnél Ferenczi Zoltán Sámuel házigazda fogadja az érkezőket, büszkén mutatja a dédnagyapja által felépített csűrt, amit ő átalakított kiállítótérnek. A füves teleken egy asztal, rajta kínálmáció, például három tál cseresznye, ahonnan szabadon lehet cseresznyézni.

Mivel Szász-Bányász Anna fotókiállításáig még maradt idő, a házigazda-tulajdonos lelkesen mesél lapunknak a Víz-Csűrről, aminek a mai rendeltetése eltér a hagyományostól, ma nem állatokat és a takarmányt tartják benne, hanem már a hetedik kiállítást rendezik, és ezáltal az emberek rá tudnak csodálkozni az épített örökségeinket képező épületekre, és így fennmaradhatnak nemcsak a magunk számára, hanem magára a faluképre is hatással lehetnek. A Víz-Csűr harmadik éve működik sajátos kulturális térként, és jövőre is folytatják ezt a projektet. 

Szász-Bányász Anna Már a jövő sem a régi című tizenöt képből álló, főként teheneket és a vidéki létet ábrázoló fotókiállítását Ferenczi Zoltán Sámuel és Szabó Eszter nyitotta meg a Víz-Csűrben. Ferenczi szerint Anna képeit látva az az érzése az embernek, hogy jó helyre született a világmindenségben, minden mindennel összefügg, és a művészet védelme, ami itt most összekapcsolódik egymással. Fontos az értékeket felismerni, megtartani és továbbadni.

Szabó Eszter szerint nem bólogató, hanem láttató emberekre van szükség, akik megpróbálnak minél többet megérteni a világból. Anna fotói nem harsányak, nem didaktikusak, csak „néznek.” Fényképei visszaadják azt a hitet, hogy talán nem késtünk el védeni a természetet.