Közvitára bocsátotta tegnap a honlapján a pénzügyminisztérium a kormányfő által szerdán bejelentett idei deficitcsökkentő intézkedések első csomagját tartalmazó törvénytervezetet. A jogszabályjavaslat szerint az intézkedések 2025-ben 9,49 milliárd lejjel növelik a költségvetési bevételeket és 1,25 milliárd jellel csökkentik a kiadásokat.
Egy nappal az Ilie Bolojan kormányfő által bejelentett pénzügyi megszorítások után, tegnap délután közös sajtótájékoztatót tartott a Victoriei-palotában Táncos Barna miniszterelnök-helyettes, Alexandru Nazare pénzügyminiszter, Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter, Daniel David oktatási miniszter és Petre-Florin Manole munkaügyi, családügyi és ifjúsági tárcavezető.
Táncos Barna volt pénzügyminiszter emlékeztetett, tavaly a GDP-arányos deficit 9,3 százalékos volt, lefaragása pedig egyre sürgetőbbé vált. Szerinte nagy nyomás nehezedett Bukarestre az Európai Bizottság és a hitelminősítők részéről is, amelyek szakértői elégedetlenek voltak Románia korábbi korrekciós javaslataival. „Ezért volt szükség ezekre az intézkedésekre” – jelentette ki.
Tánczos elmondta, hogy a szerda este ismertetett első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezetet parlament előtti felelősségvállalással készül elfogadni a kormány. Szerinte Románia nagy kihívás előtt áll, de ez a kihívás lehetőséggé válhat, ha a kormány megfelelő döntéseket hoz és végrehajtja a szükséges reformokat, amelyeknek köszönhetően egy karcsúbb, polgárait jobban tisztelő, jobb szolgáltatásokat nyújtó állam jön létre.
Nem lesznek leépítések
Daniel David oktatási miniszter leszögezte, a tanügyben nem lesznek leépítések és bérmódosítások. Kifejtette, hogy a kormány nemcsak az ösztöndíjalapot fogja csökkenti, hanem egyszerűsíteni készül a jelenlegi bonyolult, más országokban nem alkalmazott rendszert is. Ezért csak háromtípusú ösztöndíj marad meg a közoktatásban. Az egyik az érdemösztöndíj, amelyre osztályonként a 9-es feletti tanulmány átlagú diákok legtöbb 15 százaléka lesz jogosult. Megmarad a szociális ösztöndíj, amely a miniszter szerint „nagyon jól átgondolt kritériumok alapján” a hátrányos helyzetű gyerekeknek jár majd. A harmadik kategória az úgynevezett technológiai ösztöndíj lesz a szakközépiskolákban tanuló gyermekek számára, akik különböző vállalatokkal, cégekkel együttműködve dolgoznak – részletezte David. Hozzátette, hogy némi módosulásokkal a tantárgyolimpiákon kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok ösztöndíja is megmarad.
Kiterjesztett járulékfizetés
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter közölte, hogy a fogyatékkal élő és a rákbeteg személyeknek nem kell egészségügyi szolgáltatási járulékot (CASS) fizetniük. A tárcavezető a járulékfizetés kiterjesztéséről szóló intézkedéseket ismertette. Elmondta, hogy a társbiztosítottak, azaz a biztosított személyek saját jövedelemmel nem rendelkező házastársai vagy szülei akkor részesülnek 12 hónapig ingyenes egészségügyi ellátásban, ha a biztosított személy kifizeti a hathavi bruttó minimálbérnek megfelelő járulékot. Más kategóriák CASS-mentessége megszűnik – tette hozzá. Rogobete szerint az intézkedéssel a jelenlegi 6,5 millióról 10 millióra nő az országban az egészségügyi szolgáltatási járulékot fizető személyek száma.
Befagyasztott bérek, nyugdíjak
Petre Manole munkaügyi miniszter ismertette, hogy a kormány jövő év végéig befagyasztja a közalkalmazotti béreket, a havi bruttó 347 lejes étkezési támogatásban pedig csak a nettó 6000 lejnél kisebb alapfizetésű közalkalmazottak fognak részesülni. Közölte azt is, hogy a létszámstopot is meghosszabbítják a közszférában jövő év végéig. Emellett 50 százalékról 35 százalékra csökken az uniós finanszírozású projekteken dolgozók bérpótléka.
Manole tájékoztatása szerint az állami nyugdíjakat is befagyasztják 2026 végéig, az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetést pedig kiterjesztik a 3000 lejt meghaladó nyugdíjakra. Az intézkedés 1 782 000 nyugdíjast érint, 2,9 millió nyugdíjasnak pedig egyetlen lejt sem kell majd fizetnie. A tárcavezető elmondta azt is, hogy az üdülési utalványt megtartják, de csak a nettó 6000 lejnél kisebb fizetésű alkalmazottak részesülnek a támogatásban.
Egyeztettek az Európai Bizottsággal
Alexandru Nazare tegnap bejelentette, hogy a kormány egyeztetett a szerdán ismertetett deficitcsökkentő csomagról az Európai Bizottsággal, és ha a parlament elfogadja az intézkedésekről szóló tervezetet az Ecofin július 8-i ülése előtt, azt Brüsszel értékelni fogja, és Románia számára egy új fejezet kezdődhet. A tárcavezető elmondta, hogy deficitcsökkentő csomag révén idén 9,5 milliárd lejjel nőnek az állam bevételei és 1,25 milliárd lejjel csökkennek a kiadásai, ami azt jelenti, hogy az intézkedésekkel összesen 10,75 milliárd lejt sikerül előteremteni, jövőre pedig a múlt év végén elfogadott salátarendelet hatásával együtt 35 milliárd lejjel nőnek a bevételek és 57 milliárd lejjel csökkennek a kiadások. Csupán a nyugdíjak és a bérek befagyasztása 18 milliárd lejes éves megtakarítást jelent – magyarázta. Nazare szerint a deficitcsökkentő csomag elfogadásával Románia elkerüli az uniós források felfüggesztését és azt a veszélyt, hogy az ország adósbesorolása a befektetésre nem ajánlott kategóriába kerüljön, emellett megnyitja az utat a helyreállítási forrásokról szóló tárgyalások előtt.