Az eddigi 50 euróról 100 euróra emelte Sepsiszentgyörgy önkormányzata azt az összeget, amellyel a 18–35 éves fiatalok lakásbérleti kiadásait támogatja.
A módosítást a június végi tanácsülésen fogadta el a helyi tanács, amely a feltételeken is változtatott: amíg korábban a lakbér legtöbb 25 százaléka lehetett a támogatás, ezt a küszöböt 40 százalékra növelték. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az albérletben élő fiatalok havi 250 eurót fizetnek lakbérként, ebből 100 eurót átvállal az önkormányzat, természetesen bizonyos feltételek mellett: ha nincs saját lakásuk, ha nem közeli rokonai a lakás tulajdonosának, és ha legalább hat hónapra hivatalosan bejegyzett szerződéssel bérelik a lakást; utóbbi előírás alól az egyetemisták kivételek. A havi 100 eurós támogatás amúgy a felső határ, alacsonyabb lakbér esetén ennél kevesebbel segíti a fiatalokat az önkormányzat. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.