Vízhiány Háromszéken

2025. július 8., kedd, Közélet

Felhívással fordult a regionális vízszolgáltató, a Hydrokov (korábban Közüzemek Rt.) az általuk kiszolgált települések gazdáihoz, hogy felelősségteljesebben használják a hálózaton keresztül érkező ivóvizet, megelőzve a szolgáltatás akadozását vagy leállását. Hasonló felhívást tettek közzé egyes saját hálózattal rendelkező községek önkormányzatai, illetve van, ahol már korlátozzák a szolgáltatást, hogy a település teljes területén biztosítani tudják az ellátást.

  • A szolgáltató az öntözés visszafogására kéri a gazdákat. Fotó: Albert Levente
    A szolgáltató az öntözés visszafogására kéri a gazdákat. Fotó: Albert Levente

A sepsiszentgyörgyi székhelyű vállalat 18 településen biztosítja az ivóvizet, és azt tapasztalták, júniusban az öntözések miatt több községben is jelentősen megnőtt a fogyasztás, terhelés, aminek a hálózat nehezen tud eleget tenni. 

A vállalat vezérigazgatója, Kozsokár Attila szerint évek óta figyelmeztetnek arra, hogy az ivóvizet nem öntözésre, mezőgazdasági célokra kell használni, viszont az elmúlt évek statisztikái azt mutatják, hogy ez továbbra is elég jelentős mértékben megtörténik, ami nyomás- és hozamgondokat idéz elő egyes településeken. A vezérigazgató kifejtette: a vállalat kereskedelmi szempontjai szerint nekik előnyös, ha az emberek öntözésre is használják a vizet, hiszen ez a cégnek bevételt jelent, viszont közszolgáltatóként elsősorban a háztartások számára – és nem a mezőgazdaságnak – kell biztosítaniuk az ivóvizet: emberi fogyasztásra, tisztálkodáshoz, mosáshoz, főzéshez. Azzal is tisztában vannak, bármennyire szépen kérik a gazdákat, hogy ne öntözzenek ivóvízzel, ők úgyis megteszik, mert a megélhetésük múlik rajta. Ezekre a problémákra a megoldás az lesz, amikor felszíni vizekből lehet majd öntözni, de erre még várni kell. Kezdeményezés már van, hogy a gazdáknak biztosítsák a lehetőséget, de addig is marad a hálózati víz. 

Kozsokár Attila azt is elmondta, hogy a szolgáltatóhoz a legtöbb panasz a reggeli és esti órákban érkezik. Arra kérik a gazdákat, ha máskor nem, de legalább ezekben időszakokban mellőzzék az öntözést.

A vállalat vezetője ismertette, hogy összehasonlították az esős májusi hónap fogyasztási adatait a júniusiakkal (amely hónap száraz volt), és az eredmények megdöbbentőek három község esetében, ahová Sepsiszentgyörgyről érkezik a víz. Illyefalván májushoz képest júniusban 38 százalékkal nőtt a vízfogyasztás, Kökös esetében már sokkal nagyobb, 66 százalékos a növekedés, azonban a legnagyobb kilengés Árkos községben tapasztalható, ahol 78 százalékkal emelkedett meg a vízfogyasztás. Kozsokár Attila rámutatott: az ilyen mértékű vízfogyasztás megterheli az adott hozamra tervezett hálózatot, ami azt idézi elő, hogy a főképp fentebb fekvő vagy a hálózat végpontjai közelében lévő településrészeken nyomáscsökkenés vagy teljes vízhiány állhat be.

Az Olt menti települések, községek közül, melyek saját rendszerrel biztosítják a vízellátást, Mikóújfalu község önkormányzata tett közzé felhívást az ivóvíz felelősségteljesebb használatáról. A leírtak szerint a magasabban fekvő utcákban, a hálózati végpontokon található háztartásoknál akadozik vagy teljesen leáll a vízszolgáltatás. Az önkormányzat jelezte, nem a víztartalékkal van gond, mindkét tartály fel van töltve, hanem a hálózat a korlátai miatt nem képes eleget tenni a megnövekedett fogyasztásnak. A fogyasztás főképp akkor nő meg jelentősen, amikor többen egy időben locsolnak, öntöznek. Arra kérik a lakosságot, a kerti locsolást, autómosást, utcalocsolást és más, nagyobb vízhasználattal járó tevékenységeket lehetőleg úgy ütemezzék be, hogy ne korlátozzák mások alapvető szükségleteit (mosás, tisztálkodás), és kerüljék a hosszan tartó, megszakítás nélküli vízhasználatot napközben.

Sepsikőröspatak önkormányzata szintén felhívással fordult a község lakóihoz, jelezve, hogy a fogyasztás nagyon megnőtt, a kutakból folyamatosan szivattyúzzák az ivóvizet, ezért a víztározót nem sikerült feltölteni. A szűkös mennyiség miatt megkérnek mindenkit, hogy felelősségteljesen gazdálkodjék az ivóvízzel, csak háztartási célokra használják, hogy az aszály idejére mindenkinek jusson víz.

Sepsibükszád esetében súlyosabb a helyzet, az önkormányzat által közzétett felhívásban múlt héten arra kérték a lakosságot, hogy csak létfontosságú szükségletekre használják az ivóvizet: ne locsoljanak, ne öntözzenek, ne töltsék fel a medencéket, amíg ilyen szárazság van, mert már fogytán a község víztartaléka. Segítsenek beosztani a meglévő mennyiséget, hogy mindenkinek jusson legalább tisztálkodni, főzni, mosni, egy pohár vizet inni – olvasható a Facebookon közzétett felhívásban. Az önkormányzat szombaton közölte, hogy időszakosan korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást a település egyes részein, hogy el tudják látni a magasabban fekvő területeken lévő háztartásokat. Vasárnap napközben már lezártak alacsonyabban fekvő hálózati szakaszt, és ezt az intézkedést addig fenntartják, amíg a helyzet megköveteli – olvasható az önkormányzat Facebook-bejegyzésében.

Erdővidéken Bardoc község önkormányzata tette közzé, hogy a kánikula miatt a rendelkezésre álló vízkészlet jelentősen lecsökkent, ezért kérik a lakosságot, hogy a központi hálózatból származó vizet kizárólag háztartási célra használják. Felkérnek mindenkit, hogy öntözésre, medencék feltöltésére, autómosásra és hasonlókra ne használják az ivóvizet. Az önkormányzat azt kéri, vegyék komolyan a felhívást, mert szeretnék elkerülni, hogy időszakosan le kelljen állítani a szolgáltatást.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 787
szavazógép
2025-07-08: Gazdakör - :

Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem

A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) idén is csatlakozik a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem programhoz. A cél változatlan: segítséget nyújtani a rászorulóknak, hogy mindennap jusson kenyér az asztalukra. 
2025-07-08: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Közüzemek helyett Hydrokov

Hydrokov néven folytatja tevékenységét a továbbiakban a Közüzemek Rt.-ként ismert regionális vízszolgáltató, mely a szennyvíz elvezetéséről is gondoskodik. A névváltással párhuzamosan elindult egy, a fejlesztésre összpontosító folyamat is, melynek célja a fogyasztóbarát, minőségi szolgáltatások biztosítása – tájékoztatott a szolgáltató.