Forma–1Hülkenberg pályafutása során először állt dobogóra

2025. július 8., kedd, Sport

A bravúrosan teljesítő Nico Hülkenberg, a Sauber német versenyzője a harmadik helyen zárta vasárnap a kaotikus Brit Nagydíjat Silverstone-ban. A 37 éves, a 19. helyről rajtoló pilóta pályafutása 242. hétvégéjén, a 239. startján először állhatott dobogóra. A futam Lando Norris győzelmével zárult, így a brit összetettben tovább csökkentette hátrányát csapattársa, a másodikként célba érő ausztrál Oscar Piastri mögött.

  • Nico Hülkenberg. Fotó: Facebook / F1
    Nico Hülkenberg. Fotó: Facebook / F1

Nico Hülkenberg 15 évet várt az első dobogójára a Forma–1-ben, és több versenyt teljesített érte, mint az első pódiumára második és harmadik legtovább váró elődje együtt. A németnek a Brit Nagydíj volt a 239. versenye a királykategóriában, előtte Carlos Sainz a 101. futamán törte meg a dobogó nélküli sorozatát, míg Martin Brundle 91 versenyt várt az első pezsgőzésre. Az F1-ben 2010-ben bemutatkozó Hülkenberg 37 évesen kapta az első trófeáját, és ezzel 1973 óta a legidősebb debütáló lett a pódiumon. A Sauber 13 éve, 2012-ben végzett legutóbb az első háromban, akkor Kobajasi Kamui Japánban a harmadik helyen végzett.

Hülkenberg a 19. rajtkockába parkolta le az autóját a futam előtt, és akkor még nem gondolhatta, hogy pont most sikerül véget vetnie rekordhosszú dobogó nélküli sorozatának. A német versenyző már nemegyszer járt a siker közelében, viszont egyszer sem jött össze neki – egészen mostanáig. A 37 éves német versenyző pályafutása 239. nagydíján törte meg az átkot, és először ünnepelhetett a dobogón a Forma–1-ben. „Jó érzés! Elég sokáig tartott, nem igaz? Mindig tudtam, hogy valahol ott van bennem. Micsoda verseny! Gyakorlatilag az utolsó helyről rajtoltam, és újra megtettem, amit egy héttel korábban.”

„Őszintén szólva, ez elég szürreális. Nem is igazán tudom, hogy történt ez az egész, de nyilván kaotikus körülmények voltak. A verseny nagy része igazi harc volt a túlélésért, azonban végig jó döntéseket hoztunk, jókor voltunk a jó gumikon, és nem követtünk el egyetlen hibát sem. Egészen hihetetlen! Ma tagadásban voltam egészen az utolsó bokszkiállásig, ám amikor hallottam, hogy elég nagy az előnyünk Lewis Hamilton előtt, akkor azt mondtam, ez remek, most kicsit fellélegezhetek. De aztán elég gyorsan kezdett közeledni, szóval nagy volt a nyomás. Intenzív futam volt, viszont nem roppantunk össze, és nem hibáztunk, aminek nagyon örülök” – mondta Hülkenberg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2025-07-08: Sport - :

Craiován és Jászvásáron versenyeztek (Atlétika)

Két helyszín, két verseny, egy bajnoki bronzérem, egy második, két harmadik és két negyedik helyezés a sepsiszentgyörgyi atléták mérlege, akik az elmúlt hétvégén országos bajnokságon és egy utánpótlás-kupaviadalon tették próbára magukat. Előbbi megmérettetést Craiován, utóbbit pedig Jászvásáron bonyolították le.
2025-07-08: Belföld - :

Elfogadták az első megszorításokat (Államháztartási hiány)

Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte tegnap délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését. A számos megszorítást – többek között a nyugdíjak és a közszférában dolgozók bérének befagyasztása –, valamint adóemelést – az áfa 19 százalékról 21 százalékra emelése – tartalmazó intézkedéscsomag ellen országszerte tüntetések zajlottak, és az ellenzék is bejelentette, bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen.