A közoktatásban dolgozó romániai magyar pedagógusok nyitottak az ország gazdasági helyzetének javítását szolgáló méltányos és szükséges intézkedések elfogadására, de nem tudnak szolidaritást vállalni olyan döntésekkel, amelyek a hazai tanintézmények létét, működését, a minőségi oktatás körülményeit, a pedagógusok és a diákok jólétét, a romániai és ezen belül a magyar oktatás jövőjét lehetetlenítik el – közölte a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a kormány közoktatást érintő válságkezelési intézkedéstervezetére vonatkozó állásfoglalásában.
A közoktatás kiemelt támogatása és erősítése pozitív társadalmi hatással bír, hosszú távon a gazdasági növekedésben is jelentős a szerepe, ezért a tanintézmények és osztályok/csoportok diáklétszámának, valamint a pedagógusok heti kötelező óraszámának tervezett növelése nem idéz elő a válságkezelésben számottevő gazdasági, fenntarthatósági eredményeket, ellenben rendkívüli mértékben negatív hatást gyakorolnak az iskolai oktatás és nevelés minőségére, hatékonyságára – állítja az RMPSZ.
A szövetség meglátása szerint említett intézkedések „rövid idő alatt történő erőltetett alkalmazása a közoktatást általános válságba taszítják, a tanintézményekben eddig is tapasztalt nevelési jellegű problémákkal, nehézségekkel, kihívásokkal és jelenségekkel (sajátos nevelési igényű diákok fejlesztése, az iskolai erőszak és függőségek megelőzése, felzárkóztató, differenciáló fejlesztői tevékenységek hatékony alkalmazása, tehetségápolás lehetőségei stb.) történő megküzdés lehetőségeit rendkívüli mértékben ellehetetlenítik, számos intézményfenntartási gondot és a zajló fejlesztési projektek implementációjának sikertelenségét okozhatják”.
A pedagógusszövetség szerint a pedagógusok heti tanítási óraszámának növelése, a nagyobb régiséggel rendelkezők óraszám-kedvezményeinek csökkentése, a tanintézmények vezetőinek, a tanfelügyelőknek előírt katedrakötelezettségi óraszám indokolatlanul nagymértékű növelése, valamint a kezdő pedagógusoknak folyósítható bérezési kedvezmények csökkentése hozzájárul a pedagógus-utánpótlás válságának további mélyüléséhez, a rendszerben oktató pedagógusok szakmai kiégésének fokozódásához, a felelősségteljes iskolai menedzsment hatékonyságának ellehetetlenítéséhez, számos eredményes és életképes magyar tanintézmény összevonásához, illetve több ezer pedagógusi állás megszűnéséhez.
Az RMPSZ elutasítja a kormány közoktatást érintő válságkezelő intézkedési tervezetét, és arra biztatja a politikai döntéshozókat és jogalkotókat, hogy képviseljék az érvényben lévő közoktatási törvény előírásainak alkalmazását, illetve kizárólag olyan módosító kezdeményezéseket támogassanak, amelyek akár válságos időkben is, a közösségeink tagjainak jólétét, a minőségi oktatás mindennemű feltételeit biztosítani képes közoktatás-politikára alapoznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.