Mi, hol, mikor?

2025. július 9., szerda, Mi, hol, mikor?

Kapocs – Hungarikum, ami összeköt
A pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítvány vándorkiállítására és drávaszögi hegyibab-kóstolóra hívnak minden érdeklődőt ma a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba, ahol a Délvidék, Felvidék és Székelyföld találkozását élhetik meg a résztvevők.

Bokor Béla kuratóriumi elnök köszöntője után a vándorkiállítást Minorics Tünde etnográfus mutatja be. Az ételt, melynek elkészítési módja is kuriózum, Vikár Csaba busónagykövet főzi. A program 18 órától kezdődik, de már 17 órakor várják az érdeklődőket a múzeumba, ahol fél hattól rendhagyó kiállítás megnyitására kerül sor. A PTE MK KI kihelyezett Sepsiszentgyörgyi Képzőművészeti Tanszékének elsőéves hallgatói, Bálint Bettina, Debreczi Szilamér, Gál Orsolya Kinga, Kádár Tamás, Kala Dávid, Kiss Eszter és Libiczei Amanda a kortárs művészeti szeminárium keretében idén a csernátoni múzeum egy-egy kiállított tárgyára reflektáltak festményekkel, installációkkal. A Kapcsolódások címet viselő kiállítást Várallyay Réka és Péter Alpár egyetemi oktatók nyitják meg.

 

Kiállítás

SZOBRÁSZATI KIÁLLÍTÁS. Rézben érthető címmel megnyílik Makkai István szobrászművész kiállítása július 11-én, pénteken 18 órától Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótereiben. Megnyitja: Nagy T. Katalin művészettörténész, a tárlat kurátora és Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője. A kiállítás a művész első átfogó, reprezentatív tárlata, amely a 2006 óta eltelt közel két évtized alkotásait mutatja be a nagy méretű installációktól kezdve a kisebb méretű rézszobrokig. A tárlat szeptember 5-ig lesz látogatható keddtől péntekig 9–17, szombaton 10–14 óráig.

 

Színház

BEMUTATÓ KOVÁSZNÁN. Július 11-én, pénteken 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban a kovásznai Pokolsár Egyesület színjátszó csoportja bemutatja Páskándi Géza: Egy ember, aki megunta a bőrét című háromfelvonásos komédiáját. A darab rendezője Molnár János, a rendező munkatársa Molnár Júlia. A belépő ára (adomány) 20 lej, helyfoglalás az érkezés sorrendjében. Kapcsolattartó: Bereczki Árpád 
(0744 808 322).

 

Zene

SEPSICLASSIC KOMOLYZENEI FESZTIVÁL. Július 10–13. között zajlik Sepsiszentgyörgy komolyzenei fesztiválja. A belépő 30 lej, kedvezményesen (diákoknak, nyugdíjasoknak) 15 lej. Jegyet elővételben az eventim.ro oldalon és a városi jegyirodában lehet vásárolni. A mai program: 11 órától a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben Ez is zene? címmel kortárs zenei műhelymunka Sebestyén-Lázár Reginával; 14 órától a Szabadság téren Symphonic Platz: Sepsi KamaraZenekar & Voces kórus – a szimfonikus koncert próbája élőben – a SepsiClassic és a XI. Szimfonikus Napok közös eseménye; 16 órától a Művész moziban Kodály Zoltán: Székely fonó – a Magyar Állami Operaház előadás-felvételének vetítése; 19 órától Classic Ride – biciklis körút a koncerthelyszínek érintésével -- társszervezők: Fitness Tribe és Kultúrplatz // #SEPSI (indulás). Csütörtökön: 11 órától a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben Ez is zene? címmel kortárs zenei műhelymunka Sebestyén-Lázár Reginával; 14 órától a Szabadság téren Symphonic Platz: Sepsi KamaraZenekar & Voces kórus – a szimfonikus koncert próbája élőben – a SepsiClassic és a XI. Szimfonikus Napok közös eseménye; 15 órától az Isabella Boutique Hotel – Kokojzában Egy amerikai Párizsban. Gersh­win-audíció – Makkai Zoltán zenetörténész előadása; 16 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla-termében Telemann-monológok fuvolára – Fülep Márk fuvolaművész koncertje; 18 órától ugyanott Chopin 215 – Veress Ábel és Török Ákos zongorakoncertje; 20 órától az unitárius templomban hivatalos megnyitó és Barokk variációk – a Concerto Armonico kamarakoncertje. A részletes program elérhető a sepsiclassic.ro honlapon.

CSÍKSZEREDAI RÉGIZENE FESZTIVÁL. Július 5–13. között zajlik a rendezvény. A mai program: 17 órától hangszeres műhelymunka a Nagy István Művészeti Középiskolában Stephan Katte vezetésével (kürt/corno di caccia); 20 órától a szépvízi Szent László-plébániatemplomban Karácsony Noémi & Paul Cristian (RO): Ziehe mich nach dir; 21 órától a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban Kónya István (HU): La Conver­sation – barokk lantmuzsika a fejedelmi udvarokban és polgári szalonokban; 21 órától a Cinema Csíki Moziban Cipriana Smărăndescu (IT): Goldberg-variációk – Aria mit verschiedenen Variationen, BWV 988. Csütörtökön 19 órától a Cinema Csíki Moziban: Mira Glodeanu & Sempre (BE, RO). 

 

Mozi

MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16 órától Kodály Zoltán: Székely fonó – a Magyar Állami Operaház elő­adás-felvételének vetítése a SepsiClassic Komolyzenei Fesztivál keretében; 16.15-től Elio (magyarul beszélő), 18.15-től F1 (magyarul beszélő), 18.30-tól Sünvadászat (magyar filmdráma), 20.15-től Védelem alatt (román feliratos), 21 órától 28 évvel később (román feliratos).

 

Képernyő

BRASSAï MAGYAR ADÁS. Az Erdély Televízióban pénteken 17.20-tól és kedden 9.30-tól; az RTT-n vasárnap 9, hétfőn 8 és kedden 22 órától: Lapszemle. Kulturális ajánló. KözelKép: László Károly. Fekete-templom 12-5. Világháló: brassaimagyaradas.ro, facebook.com/brassaitv.

 

Rádió

A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 6.45-től és 8.30-tól Ébredjen a Mária Rádióval!, 7.05-től ima a hivatásokért, 7.30-tól szentmise Oroszhegyről, 8.20-tól A hét plébániája, 9 órától imaszándékok fogadása, 9.15-től Dicsőítő rózsafüzér, 9.50-től Jézus Vére litánia, 12 órától Úrangyala, 12.05-től Zsolozsma – napközi imaóra, 12.15-től Déli magazin.

 

Hitvilág

LELKÉSZSZENTELŐ KÖZGYŰLÉS. Ma 17 órától a baróti református templomban tartják az Erdélyi Református Egyházkerület lelkészszentelő közgyűlését. Az ünnepi istentisztelet keretében 13 lelkipásztort szentelnek fel, akik teljes jogú lelkipásztorként fognak ezután gyülekezeti munkát végezni. 

SZENTMISÉK NYÁRI PROGRAMJA SEPSISZENTGYÖRGYÖN. A város katolikus templomaiban a nyári szentmisék programja augusztus 31-ig: a Gyár utcai Krisztus Király-templomban hétfőn, kedden és csütörtökön 7.30, szerdán, pénteken és szombaton 18, vasárnap 9, 11, 18 órától; a belvárosi Szent József-templomban hétfőn, szerdán, pénteken 7 órától, kedden, csütörtökön és szombaton 18, vasárnap 8, 10, 12, 18 órától; az Állomás negyedi Szent Benedek-templomban hétfőtől szombatig 8 órától, vasárnap 9.30-tól román nyelven, 11.30-tól magyar nyelven; a Csíki negyedi Szent Gellért-templomban hétfőtől szombatig 19 órától, vasárnap 10.30 és 19 órától. 

GYEREKTÁBOR. 11–14 éves gyerekeknek is lesz tábor a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián július 28. és augusztus 1. között hétfőtől péntekig naponta 9.30-tól 13 óráig. Iratkozni lehet a honlapon vagy a Facebook-oldalon. 

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Mihai Viteazul téri Hygea gyógyszertár (0267 351 057) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a 22-es udvartéri Dona (372 407 089) gyógyszertár tart nyitva.

 

Röviden

JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos ma 13 és 15 óra között fogadja szerkesztőségünkben a jogi tanácsot igénylőket.

VÍZELZÁRÁS. Javítási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Sepsiszentgyörgyön ma 8–13 óráig az Ág utcában a Császár Bálint utca és a Grigore Bălan út közötti szakaszon és az Ág utcai összes tömbházban, a csendőrlaktanyánál, a megyei rendőrségnél, a Birtalan Ákos, Grigore Bălan és Ág utcai ANL-s lakásokban, az Angyali Üdvözlet ortodox templomnál, a Nicolae Iorga utcai 12-es tömbház A, B, C lépcsőházában, a 13-as tömbház A, B, C lépcsőházában és a 22-es tömbház A, B, C lépcsőházában. Csütörtökön 8–13 óráig elzárják az ivóvizet a Grigore Bălan út Híd utca és Csíki utca közötti szakaszán, a Csíki utca Debren-patak és Grigore Bălan út közötti szakaszán, a Grigore Bălan út 5. szám alatt, a 15-ös és a 105-ös tömbházban, a Csíki utcai 48/A, 48/A/A, 48/A/B, 48/B/A, 48/B/B tömbházban, a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökségnél, a Codreanu személyszállító cégnél, a Sepsi Protektnél, a Sepsi Útépítő cégnél (a volt Orex udvarán).

A SEPSISZENTGYÖRGYI SZÍVBETEGEK EGYESÜLETE ma szabadtéri foglalkozást tart. Indulás 10 órakor a megyei könyvtártól kisvasúttal. 

SZÉKELYFÖLDI TÁNCTÁBOR. Július 20–26. között 29. alkalommal szervezik meg Felsősófalván a Székelyföldi Tánctábort. Jelentkezni július 18-ig lehet a 0743 144 042-es telefonon.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-07-09: Nyílttér - :

Sárga csillagos emlék

Több mint nyolc évtized alatt hatalmas emlékhalmaz vésődik agyunkba. Az élmények a múltunk részei, amely megmásíthatatlan és nem hozható vissza. Gyermekkorunk a halvány eszmélések kora, s a mozzanatok kuszaságából sok esetben csak később, felnőttek segítségével és a bennünket állandóan ösztökélő tudásvágy révén alakulnak ki egész történetek. 
2025-07-09: Elhalálozás - :

Elhalálozás