A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola fennállásának 35. évfordulóját dokumentumfilmben örökítette meg az egyesület keretében működő médiaműhely. A vetített anyagban megszólaló alapítók, szervezők és közösségi tagok visszatekintenek a rendszerváltás utáni lelkes újrakezdésre, a Csoma-napok megalapozására és az elmúlt évek egyik legnagyobb közös eredményére: a Csoma Emlékközpont és Népfőiskola épületének létrehozására.
A hétfő délután bemutatott dokumentumfilmet az egyesület keretében működő médiaműhely készítette Tasnádi Levente vezetésével. A film harmincöt év eseményeit fogja egybe harmincöt percben, megszólaltatva alapítókat, szervezőket, tanárokat, önkénteseket és közösségi szereplőket.
A vetítést megelőzően Ferencz Éva, az egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, „különös alkalom a mai, ugyanis a közepén vagyunk annak az évnek, amit arra szántunk, hogy az egyesület 35 éves fennállását méltóképpen megünnepeljük”. Hozzátette: az elmúlt időszak eseményei rendkívül mozgalmasan alakultak. Tavaly ősszel megrendezték az Ignácz Rózsa-napokat, amelynek meghívott vendége Makai Rebeka, Ignácz Rózsa unokája volt. Szép emlékeket idézett a Fábián Ernő-emléknap is, valamint együttműködtek az Olvass Többet konferencia megszervezésében, részt vettek az Udvartér néven ismert nyári táborokon, megünnepelték az anyák napját stb. Az emlékközponttal kapcsolatosan elmondta: „A házat berendeztük, nagyjából belaktuk, és megkerestük a különböző tevékenységeknek a helyszínét. Úgy láttuk a látogatók hangulatából, hogy ők is megtalálták ezt – szeretik a házat, és jól érzik magukat benne.”
A Csoma Emlékközpont és Népfőiskola új épületében levetített jubileumi dokumentumfilm nem csupán az alapítók és a közösség előtt tiszteleg, hanem egyúttal élő tanúságtétel is arról, miként lehet a rendszerváltás utáni lelkesedésből hosszú távon működő közösségi kulturális intézményt formálni.
A film visszatekint a kezdetekre. Az 1989-es történelmi fordulat után helyi tanárokból, értelmiségiekből és közösségi emberekből álló csoport döntött úgy, hogy önerőből, elszántsággal és hittel életre hívja a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületet. Az alapító jegyzőkönyvet 1990. március 7-én 37 személy írta alá – köztük Gazda József tanár, író és műkritikus, Kusztos Tibor lelkipásztor, néhai Fábián Ernő filozófus, Gazdáné Olosz Ella textilművész és dr. Benedek Géza, a szívkórház egykori igazgató főorvosa –, akik azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy újraélesztik a háború és a kommunizmus előtti kulturális hagyományokat, méltóképpen ápolják Kőrösi Csoma Sándor szellemi örökségét.
„Életem minden feladata szembejött velem” – vallja a film egyik kulcsjelenetében Gazda József alapító elnök. Mint mondja, ha a sors nem veti Kovásznára, talán sosem jelöltetik ki számára ez a feladat. A megszólalók rendre kiemelik: az első Csoma-napok ugyan egyszerű körülmények között zajlottak, mégis a közös ügy és a lelkesedés ereje tette e rendezvényeket felejthetetlenné. A helyi asszonyok főztek, a fiatalok kürtőskalácsot és palacsintát sütöttek, mindenki hozzátett valamit. A kulturális estek, színjátszó előadások, irodalmi vendégek fellépései, a Csoma nevével fémjelzett képzőművészeti tárlatok évtizedeken át meghatározó szerepet töltöttek be nemcsak a helyi közösség, hanem a tágabb értelemben vett magyarság életében.
A film rávilágít arra is, hogy az egyesület tevékenysége nem állt meg az évenként egyszer megszervezett Csoma-emlékünnepségeknél. Év közben is számos programot szerveztek: irodalmi esteket, népfőiskolai előadásokat, könyvbemutatókat.
Voltak évek, amikor lankadt a lendület, de az alapító tagok kitartása, a közösség ragaszkodása és a helyi hivatalosságok támogatása mindig új erőt adott a folytatáshoz.
A legnagyobb vállalás azonban kétségtelenül a Csoma Emlékközpont és Népfőiskola épületének létrehozása volt. Ez a célkitűzés nem valósult meg egyik napról a másikra – a film őszintén beszél a forráshiányról, elmaradt ígéretekről, visszautasításokról. Ám végül – a magyar Országgyűlés támogatásával és Lezsák Sándor alelnök közbenjárására – az épület elkészült. Ma már nemcsak emléket őriz, hanem közösségi térként működik: a tudományos örökség és a helyi összefogás szimbóluma.
A dokumentumfilm egyik jelenetében Gazda József köszönetet mond mindazoknak, akik az egyesületet segítették céljai elérésében: tanárok, polgármesterek, lelkipásztorok, művészek, szervezők, akik az elmúlt 35 évben valamilyen formában hozzájárultak az egyesület munkájához. Akik már eltávoztak, azokra emlékeznek, akik pedig még most is köztünk járnak, azokra a jövő feladatai várnak.
A vetítés után a médiaműhely fiatal tagjai beszéltek a filmkészítés folyamatáról. Mint mondták, a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy miként lehet 35 év történéseit úgy összesűríteni, hogy közben a film megőrizze a teljesség érzetét. Ez – érzésük szerint – nagyrészt sikerült.
