Labdarúgás, Európa-ligaRutinosabb ellenféllel kezd, ­mégsem esélytelen a Paks

2025. július 10., csütörtök, Sport

A magyar labdarúgócsapatok közül elsőként a Magyar Kupa-győztes Paksi FC kezdi meg szereplését a nemzetközi kupasorozatok 2025–2026. évi idényében, méghozzá az Európa-liga selejtezőjének első körében, ahol a Kolozsvári CFR az ellenfele. A mérkőzés, melyet a Digi Sport 1, a Prima Sport 1 és az M4 Sport élőben közvetít, ma 20 órakor a szerb Pavle Ilić sípjelére kezdődik telt ház előtt.

  • Fotó: Facebook / PAKSI FC
    Fotó: Facebook / PAKSI FC

A Tolna vármegyei alakulat idén is a Román Kupa-győztest kapta ellenfélül, amely ezúttal a Kolozsvári CFR. A Szamos-parti rivális jóval erősebb, mint az egy évvel ezelőtti, másodosztályú Vajdahunyadi Corvinul, pedig a Hunyad megyei együttes akkor továbbment a Paks ellen. A tapasztalat is a kincses városi gárda mellett szól, ugyanis rendszeres szereplője a nemzetközi kupasorozatoknak, korábban háromszor volt érdekelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, míg az előző hat idényben kétszer az Európa-liga és kétszer a Konferencia Liga főtábláján bizonyított.

A Paksi FC ezzel szemben mindössze harmadszor méreti meg magát a nemzetközi színtéren: 14 éve ugyanebben a sorozatban két kört is ment, tavaly pedig a búcsúját követően a harmadik számú sorozatban javított két továbbjutással, azonban a Konferencia Liga főtáblájának küszöbén végül elbukott a cseh Mlada Boleslav ellen.

Bognár György vezetőedző keretében nagy változás nem történt, két komoly távozója közül Szappanos Péter visszatért a szaúdi klubjához, míg Ötvös Bence a bajnok Ferencváros játékosa lett. Érkező oldalon Zeke Márió és Pető Milán szerepel, mindkettőjüket a magyar élvonal kieső együtteseitől szerezték meg. Az összeszokottság különösen sokat érhet a zöld-fehér mezesek számára, mivel a bajnokság még nem kezdődött el, ám Bognár szerint a felkészülés során még nem állt össze a keret, ráadásul két alapember, Osváth Attila és Ádám Martin sérülés miatt nem léphet pályára.

„Az edzőmeccsek nem sikerültek valami jól, igaz, sokat játszattuk a fiatalokat is. Nagyjából ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint tavaly, de nagy tanulság, hogy most már nem szabad úgy nekimenni az első meccsnek, hogy eldöntjük a továbbjutást. A Kolozsvár minőségileg sokkal jobb, mint egy éve a Corvinul volt, így nehezebb feladat előtt állunk, egyetértek azokkal, akik papíron 90/10 százalékra adják a rivális továbbjutását. De kinn a pályán remélhetőleg más lesz a helyzet” – fogalmazott Bognár György.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-07-10: Sport - Miska Brigitta:

Ötödször rendezik meg a kerékpáros kihívást (Fitness Tribe)

A Fitness Tribe Egyesület augusztus vége helyett szeptember 6-án és 7-én rendezi meg a SUGÁS 24H endurance kerékpáros kihívás ötödik kiadását, amely az előző évekhez hasonlóan idén is a saját határok feszegetéséről, a kitartásról, a közösségi élményről és a természet közelségéről szól. A szervezők szerint nem pusztán egy megmérettetés, hanem egyedülálló próbatétel, amelyre a kerékpározni szerető nők és férfiak nevezhetnek.
2025-07-10: Történelmünk - :

II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választása

Az 1703-ban kirobbant felső-magyarországi Habsburg-ellenes szabadságharc vezérét, II. Rákóczi Ferencet, II. Rákóczi György fejedelem unokáját, I. Rákóczi György fejedelem dédunokáját, Rákóczi Zsigmond fejedelem szépunokáját 1704-ben Gyulafehérváron választották Erdély fejedelmévé. 1705-ben a szécsényi országgyűlésen a „dux & princeps” (vezér és fejedelem) címmel ruházták fel – a magyar történetírás hagyományos értelmezése szerint „a haza szabadságáért összeszövetkezett magyar rendek vezérlő fejedelmévé” választották. Igen ám, de a helyzet bonyolult volt. 1687. szeptember 17-én, még apja uralkodása idején beiktatták II. Apafi Mihályt a fejedelmi méltóságba, de azt nem vehette át, végül 1701-ben lemondott a trónról. Közben 1690. szeptember 22-én a keresztényszigeti országgyűlés a kuruc Thököly Imrét választotta fejedelemmé, ám ő harctéri vereséget szenvedett és nem gyakorolhatta a hatalmat. Emellett I. Lipót német-római császár, Magyarország királya 1690. október 16-án aláírta a Diploma Leopoldinum néven ismertté vált hitlevelet, amellyel jogilag átvette a gyakorlatilag már uralt Erdélyt. 1704-ben a korábban kuruc fogságba esett, az erdélyi hadak főparancsnokává vált gróf Pekri Lőrinc strázsamester hathatós támogatásával választották meg Erdély fejedelmévé II. Rákóczi Ferencet. A megválasztás körülményeit Márki Sándor II. Rákóczi Ferencz élete című, 1925-ben Budapesten a Szent István Társulat kiadásában megjelent könyvéből idézzük.