Pekri Lőrincz fogadkozott, hogy a gyulafehérvári országgyűlésen magát Rákóczit választják meg, mert Erdélynek olyan okos, nagy és messzelátó fejedelemre van szüksége, akiért hálát adhasson Istennek. A természettől mindennel megáldott Erdélynek Rákóczi szerint sem volt egyébre szüksége, mint jó fejedelemre. A két ország egyesítése s a katholikus vallás érdekében mindenesetre kívánatosabbnak tartotta, hogy ő legyen a fejedelem s ne Thököly, aki félig-meddig a törökök rabja és olyan valláshoz tartozik, melynek Erdélyben csak a meg nem nyerhető szászok közt van gyökere. Thökölyt mint gyermek nem szerette; még mostan is úgy hitte, hogy minden módon ellene tör; s egy Pekrivel szemben, aki pedig Thököly sógora volt, érdekeit mégis ő védelmezte legjobban. Figyelmeztette, hogy Erdélybe ő egyáltalán nem küldött csapatokat; ott Thököly emberei rendetlenkednek, akiknek ő nem parancsol. Az országgyűlés összehívása jogát sem bitorolhatja. Az emlékirat benyújtói tegyenek úgy, ahogy jónak látják. Az urak azonban figyelmeztették, hogy azok a szervezetlen hadak nem Thököly, hanem Rákóczi híveinek vallják magukat, és mint ellenségeiket lekaszabolnák őket is, a rendeket is, ha a fejedelem világos megbízása nélkül gyűlnének össze. Nyilatkoztassa ki, hogy engedelmével tartják meg a gyulafehérvári országgyűlést, sőt védelmükre fejedelmi biztost is nevezzen ki. Rákóczi mind a kettőtől vonakodott, mert tökéletesen szabad elhatározást akart biztosítani az erdélyi rendeknek, hogy még árnyéka se látszassék, mintha magát akarná megválasztatni. Amint tehát június 5-ikén július 5-ikére Gyulafehérvárra valóban összehítta az országgyűlést, közmeglepetésre fejedelmi biztosnak Radvánszky Jánost nevezte ki, az eperjesi vértanú fiát, akit atyja halála és vallása egyaránt Thököly hűségére intett. Utasította, hogy semmiképpen se gátolja a rendek szabad elhatározását; aminek czélja nem is a fejedelemválasztás, hanem Thököly 1690. évi választásának elismerése, a hadi fegyelem és az adóügy rendezése volt.

A meghívókat csak június 13-ika után küldték szét és a kormányzóság tilalmával nem törődve – Thoroczkay István hadainak védelme alatt a rendek mégis feltűnő nagy számban gyűltek össze Gyulafehérvárott. Nemcsak a vármegyék és a székelyek jelentek meg, hanem Szeben, Szászsebes és Brassó kivételével a szászok is. Nem jöttek teljes önzetlenséggel. „Az elvett jószágokat s labancz urak jószágait a kuruczok felforgatván, ki-ki most kér jószágokat – írta Henter Krisztina Béldi Kelemennek. – Most már mindenki felíratta kívánságait. Akit régen vártunk Istentől, most ő felsége megadta érnünk. A fejedelem azt csak megadja, aki megkeresi elvett igazsága felől!”

Pekri mindjárt az alakulás napján, július 7-ikén megtette javaslatát, hogy éljenek törvénytelenül elkobzott jogukkal és válasszanak maguknak fejedelmet. Nemzetünk régi dicsőséges állapota, ékessége – szólt – teljességgel elenyészett, örökségünk idegenekre szállt, szabadságunk szolgálatra változott, a magunk földjén már jövevények, számkivetettek, sőt rabok lettünk. A nyomorúságok tengerén habokkal küzködő nemzetünk hajóját a szélvészek hol a napkeleti, hol a napenyészeti partra vetették és már szinte teljességgel elmerítették, midőn nemzetünk fő szabadságát, a szabad választást, a hatalmas török nemzet megrontotta, a német pedig teljességgel eltörölte és helyette zsarnokságot állított fel szegény édes hazánkban. Oh, boldogtalan sorsa és állapota régen dicsőséggel fénylő nemzetünknek, amely a századok forgásával ismételve mintegy körben visszatér nemzetünkre és édes hazánkra, még pedig egyre veszedelmesebb támadással! Mindazonáltal ilyen keserves állapotunkban is nagy kegyelmét és szerelmét tapasztaljuk édes jó atyánknak, Istenünknek: reménységünk felett olyan nagyelméjű, bátorszívű, bölcs férfiakat, igaz magyarokat támasztván, akik minden veszedelmet megvetettek s Istenben való teljes bizalommal és az ő segítségével felvették nemzetünk ügyeit. Általuk Isten hatalmas karral kihozta és megszabadította nemzetünket a kegyetlenek fogságából, mint régen Izraelt Egyiptomból.

Sok nyomorúságunkon meg­esett az Isten szíve. Az Ausztriai Ház sok ezer veszedelmének habjaiból, mint Mózest a fáraó dühössége elől, kiragadta és megtartotta jobb kezének férfiát, akit eleve nemzetünk szabadulására rendelt. Rákóczi Ferenczet hatalmas karral és karddal, mintegy Mózes vesszejével felkészítvén, elküldte nemzetünknek az egyiptomi teherviselést sokkal meghaladó német iga alól való megszabadítására.

Másnap tehát az ország szabad választása jogán Rákóczi Ferenczet teljes szívvel és szeretettel fejedelmüknek választották s alázatosan kérték; hasonló atyai szívvel, szeretettel fogadja, és ne vesse meg őket. Szívüket, szeretetüket, nemzetüket és édes hazájukat önként, nem kényszerítve; szeretetből, nem félelemből; nem idegennek, hanem mint a magukénak, régi boldog emlékezetű, nagyhírű és méltóságú fejedelmük virágának ajánlják fel neki. A választásnak bőven kifejtett föltételei röviden a következők: A négy bevett vallás szabad gyakorlatát biztosítja. Az unió föltételeit megtartja s azokra a bejövetelekor tartandó országgyűlésen vagy a törvényhatóságokban a rendeket felesketi. Jó szomszédságban él minden néppel; háborút a rendek megegyezése nélkül nem indít, a török szövetséget megújítja. Tisztségekben a hazafiakat az idegenek kedvéért nem mellőzi. A tizenkét tanácsost a három nemzet ős, örökös hazafiai közül választja, s megegyezésük nélkül derekasabb országos ügyekben nem intézkedik, mert intézkedését az ország különben megsemmisítheti és száműzi azt a tanácsost, aki őt törvénytelen vagy veszedelmes tettre indítja. Követeket a tanács megkérdezése nélkül nem fogadhat, nem küldhet; külső országokkal pedig csak az ország akaratából szövetkezhetik. Az ország határaiból semmit sem idegeníthet el s a Bethlen Gábor korabeli határokat visszaállítani törekszik. A szabad fejedelemválasztás jogát tiszteletben tartja, fejedelemségét másra át nem ruházza. A rendek szabad szólását nem gátolja s megengedi, hogy panaszát mindenki szabadon előadhassa. A rendek kiváltságainak sérelmeit a legközelebbi országgyűlésen orvosolja. Mindenkit megtart ősi jogaiban. Igaz törvényt szolgáltat; személyében, vagyonában senkit sem bánt törvénytelenül; a törvényszékek és az országgyűlés tárgyalásaiban személyesen nem vesz részt; az eléje föllebbezett pörökben a tanács többségének ítéletét mondja ki. Az igazság keresésében mindenkinek teljes szabadságot enged s mások rovására magának és családjának jószágokat nem szerez. Az ország törvényeit megtartja és másokkal is megtartatja. Főispánoknak, főkapitányoknak és főtiszteknek vagyonos és született igaz hazafiakat vagy honosítottakat nevez ki s őket az ország törvényeire, szabadságára és hűségére megesketi; idegen hadakat pedig az ország akarata nélkül nem tart. A székelyek tábornokait, kapitányait a székelyek közül nevezi ki s meghagyja a főkirálybírák szabad választása jogát. A szászok ezentúl is maguk válasszák királybíráikat s egyéb tisztjeiket, a fejedelem csak megerősítse őket. Kincstárnoknak igaz ős, örökös főrendű hazafit rendeljen. Főkomornyikja s minden egyéb udvari tisztje ős, örökös hazafi legyen. A fejedelem a haza jövedelmét magában a hazában és a haza szükségeire költse el, a fegyvereket és a hadiszereket kivitetni ne engedje. A szabad kereskedést és közlekedést ne gátolja. A hűtlenség vagy magszakadás következtében a kincstárra szállt vagy szálló javakat ne tartsa meg magának, ne adja feleségének vagy gyermekeinek, hanem érdemes hazafiaknak; s a kincstár javait csak törvényes utakon szaporítsa. A rendektől ne kívánjon térítvényt; érje be hűségesküjükkel és szabad akaratuk szerint való szolgálataikkal. A hazafiakat ne vigye hadakozni a határon túl, hanem csak a haza oltalmára használja. Ha pedig Isten boldogítja fegyverét s békéhez juttatja, maga a fejedelem is a hazában lakjék; s ha magyarországi jószágait meglátogatja, csak a tanács (sze­nátus) egyharmadát vigye magával s időnkint ezt is felváltassa. Végre pedig a haza sorsáról ne a fejedelem és a tanács, hanem az egész ország­gyűlés határozzon.

II. Rákóczi Ferenc szobra szülőhelyén, a borsi vár előtt

Július 8-ikán a fejedelem hatalmát ennyire korlátozó föltételek mellett választották meg II. Rákóczi Ferenczet. Helyette biztosát, Radvánszkyt háromszor fölemelték s Te Deummal, majd lakomával ünnepelték a szerencsés eseményt. Hogy mentül nagyobb illendőséggel adják tudtára megválasztását és ugyanolyan illendőséggel hozzák be, követségbe rendelték ki a vármegyék részéről Petrovinai Pekri Lőrinczet, a székelységről Zabolai Mikes Mihályt, a szászok részéről Kolozsvári Mártont, a Részekből Somlyai Tordai Istvánt. Addig is Szárhegyi Lázár Ferenczet bízták meg, hogy a fejedelmet megválasztásáról értesítse.

Ezen a három (Bartha és Rákóczi választásáról s a követség kirendeléséről szóló) törvényczikken kívül még hetet hoztak. Új törvényes pecsétet készítettek a három nemzetnek; a guberniumot a hozzátartozó tisztségekkel és pecsétekkel együtt eltörölték; a havasalföldi és moldvai vajdákhoz követeket rendeltek; Pekrit Erdély főtábornokának választották meg és intézkedtek az általános felkelésről; hadbiztosságokat rendeltek; a tisztek nyomozáshoz való pecsétét törvényesítették s eltiltották azt a pénzt, amit Rabutin Szebenben veretett.

Mind a tíz törvényczikk tanúsítja, hogy ez a „hevenyészett forradalmi országgyűlés” alkotni is tudott, pedig a törvények elfogadásával (július 12-ikén) hat napi tanácskozás után már véget ért. A rendek egy része azonban, mint valami honvédelmi bizottság, együtt maradt. A csonka országgyűlést maga Rákóczi is elismerte, mert javaslatokat terjesztett eléje; pl. július 17-ikén a só árának felemeléséről. A gyűlés július 17-ikén tudatta mindenkivel, hogy mivel azt választotta fejedelemnek, aki által igájuk könnyítésére Isten utat mutatott, ezentúl csak Rákóczinak s ne a gubernátusnak engedelmeskedjék. Viszont a labanczok szebeni csonka, még pedig nagyon is csonka országgyűlése augusztus 9-ikén a gyulafehérvári országgyűlés határozatait törvényteleneknek, Rákóczi fejedelemmé választását felségsértésnek, semmisnek nyilvánította s fej- és jószágvesztés terhe alatt parancsolta meg, hogy „Rákóczi urat” senki se ismerje el fejedelemnek, a lázadók végzéseit senki se hajtsa végre.

A kurucz rendek azonban augusztus 17-ike táján a Lázár-féle követségtől már nagy örömmel értesültek, hogy Rákóczi leküzdte aggodalmait: elfogadta az egyhangú választást, mely ősei trónjára hítta. Megígérte bemenetelét s már intézkedett is a fehérvári palota kijavításáról. Megválasztását nemcsak a vármegyékkel, hanem a barátságos hatalmakkal, a franczia, svéd és porosz királyokkal is tudatta. Megírta most már Bercsényinek is, akivel hetek óta nem levelezett. A főtábornok örült, hogy az erdélyiek minden idegen követ, idegen segítség nélkül saját akaratukból, a béketárgyalások alatt, fontolgatás nélkül, a nyakukon levő ellenség megvetésével választották meg. Mindez a magyarság bizalmát, lelkesedését, erejét mutatja; de attól tartott, hogy a fejedelem Magyarországból bajosabban tarthatja meg Erdélyt, mint ahogy ősei Erdélyből megtartották Magyarországot és csak elforgácsolja a szabadságharcz erejét. Annyi bizonyos, hogy ennek a szabadságharcznak gyökere nem Erdélyben volt, mint a múlt századbeli fejedelmek korában, s Rákóczinak nem állt módjában, hogy hadműveletei alapjává Erdélyt tegye. Csak úgy tehette volna, ha töröl: pártfogásra támaszkodik, ami ellen azonban, megválasztatása bejelentésekor, a porosz király előtt határozottan tiltakozott. És valóban késett választása bejelentésével a szultánnál, aki pedig, még a karlóczai béke után is, egyszerű tudósítás helyett tulajdonképpen hódolatot várt II. György unokájától.

Egyhangú választása azt bizonyította, hogy a törökös Thökölyt Erdély nem akarja; mást pedig, kettejükön kívül Rákóczi sem akarhatott. Ezt, némi keserűség után, Thökölynek be kellett látnia. Most tehát Rákóczira várt az a nehéz feladat, hogy Erdély gondját is magára vegye. El is határozta, hogy bemegy oda, de nem az önként ajánlkozó Bercsényivel, nem választása eszközlőjével, Pekrivel, hanem gróf Forgách Simonnal. Maguk a még együtt levő rendek egy 6000 főnyi fizetett sereg fölállítását tartották volna legjobbnak; amellett azonban azt kívánták, hogy Pekri katonai uralmának még látszata is megszűnjék. Valóban Erdély fölszabadítása nemcsak politikai, katonai és nemzeti, hanem, éspedig legfőképpen, társadalmi kérdés volt. Megoldása sikerétől függött az elszegényedés és a kivándorlás megakadályozása. Mintegy föltámadt a XVII. század szelleme, mikor a bekecses diplomaták biztosítani tudták Erdély európai helyzetét; példájukra most is az orosz, török, franczia, svéd, lengyel, oláh összeköttetések ápolását ajánlották. A többire, a részletekre nézve úgy vélték, hogy a fejedelem elég okos és olvasott ember lévén, ha a történt dolgokról való írásokat a mostaniakkal összeveti, és őszinte felvilágosításokból megismeri Erdély szellemét, dolgai folytatásáról maga csinálhat tervet.

Rákóczi-címer a borsi vármúzeumban

Erdély történt dolgainak emlegetése arra az éppen nem magában álló kívánságra is akarta figyelmeztetni a fejedelmet, hogy a portára követséget küldjön megerősítése kieszközlése végett. Mentül jobban halasztja ennek a követségnek elküldését és a fejedelmi székbe való beiktatást, annál erősebb lesz az erdélyiek meggyőződése, hogy mégis jobb lett volna helyette Thökölyt, a törökök régi, kipróbált hívét fogadni vissza, aki mindhalálig köztük élne. A fejedelem udvarában úgy tudták, hogy ennek a pártnak feje most már éppen az a Pekri tábornok, aki imént még legjobban sürgette Rákóczi megválasztását, de máris kiábrándult belőle, mert késedelmesnek, határozatlannak s olyannak találta, ki az ő szolgálatait nem becsüli eléggé. Most már ő hirdetgette, hogy Rákóczi csak neve szerint fogadja el a fejedelemséget, de nem jön be lakni közéjük, hanem magyarországiakra, tehát idegenekre bízza a kormányt. Ha tovább vonakodik a bejöveteltől, csakugyan jobb volna behívniok Thökölyt, akit a tizenhárom vármegye is szívesen fogadna. Rákóczi eleinte valóban úgy gondolkozott, hogy átveszi ugyan Erdély kormányát, de nem használja a fejedelmi czímet, mert a höchstädti csatavesztés után nem remélhette az ország megtartását.

Amikor Ipolyságon szeptember 25-ikén gróf Mikes Mihály vezetése alatt az erdélyiek népes és fényes követsége megkérte fejedelemsége elfoglalására, ezt ugyan megígérte, de akkorra halasztotta, amikor a magyar ügyek fejlődése megengedi. Az pedig nem engedte meg. A kibékülés fő akadálya az erdélyi kérdés volt. A király semmiképpen sem akart lemondani Erdélyről. Viszont Rákóczi nem akart Magyar- és Erdélyországról egyszerre alkudozni, mert ezzel az erdélyi rendek nem bízták meg. Az angol közbenjáró szemébe mondta Rákóczinak, hogy túlságosan sokat és teljesíthetetlent kívánna, ha azt követelné, hogy a király elismerje őt erdélyi fejedelemnek. Ebben a kérdésben tehát Rákóczi csak akkor adhatott határozott választ az erdélyi követségnek, mikor elég erősnek érezte magát, hogy fegyverrel biztosítsa a választásban nyert jogait.

Thököly Imrének visszafogadása annyi lett volna, mint Erdélyt átengedni a fejetlenségnek és a vele járó német uralomnak. Így történt, hogy Rákóczi október 12-ikén egyenesen az erdélyiekhez fordult. Intette őket, ne adjanak hitelt az ellenségnek, ki a francziákon és bajorokon nyert győzelmeit egyúttal a felkelők veszedelmének hirdeti, s őket fegyverletétele inti. Ha kevés ideig költséggel, bajjal, teherrel jár is ez a hadakozás, nemzetünk szabadságának s boldogulásának megszerzése (amivel össze van kötve minden ilyen nagy s hasznos munka), azután majd teher nélkül, állandó békességben lesz könnyebbedésük és örömük. Már személyesen bement volna, de a Felvidéken maradt, mert ott az ellenség, személyes jelenlétében oda kell a nagyobb erő, s onnan kell vigyáznia mind a két hazára. Rövid nap múlva azonban, amint az Isten megsegíti fegyverét és igyekezetét, ellenségének megzabolázására oda is bemegyen. Aki elcsügged és hitét megszegi: Isten, ura, nemzete és vére ellen vétkezik.

Később (október 30. és november 15.) a maga bemeneteléig gróf Forgách Simon tábornokot küldte be szép rendes sereggel. Egyúttal (deczember 20.) felállította az erdélyi tanácsot, melynek a tábornokkal egyetértésben, de a polgári ügyekben függetlenül kellett működnie. Gondoskodott a hadbiztosságról és a gazdasági ügyek igazgatásáról is; de a főbb méltóságok betöltését bemenetele idejére halasztotta.

A Mikes-féle követség deczember 13-ikán a fejedelem nélkül érkezett vissza Erdélybe. Karácsony után négy vármegye, még mindig a csonka országgyűlés nevében, gróf Csáky István vezetése alatt, újabb követséget küldött Rákóczihoz a választási föltételek módosításával, mert értesültek, hogy a 27 feltétel közül néhányat nem akar elfogadni. A fejedelem válaszát 1705. május 33-ikán a négy vármegye megnyugvással fogadta s a többivel is tudatta. Ezzel a választógyűlésnek utolsó jelenete is véget ért. Csak az az egy vigasztalta a rendeket, hogy a fejedelem újból megígérte bejövetelét. Szükség volt reá; mert biztosának, Radvánszkinak figyelmeztetése szerint, „ha tízezer embert küldene is ki az országból, nem tenne annyi lankadtságot az emberek szívében s az ellenséget és az árulókat (kik már is a’ német segítséget emlegetik) nem bátorítaná annyira”, mint távolléte.

Márki Sándor