Személy iránt táplálni bizalmat egyúttal azt is feltételezi, hogy szabadságot adunk neki, és döntéseit, cselekedeteit is helyeseljük. Ebben a bizalomban az elvárás és óhaj nem erőszakos megkövetelés, hanem a másik ember személyének tisztelete leginkább, amikor hiszünk benne és egyetértünk azzal, ahogy megnyilvánul.

Az önbizalom is ezt jelenti, csak nem valaki más, hanem önmagunk irányában. Mégis oly sok ember küzd az önbizalom hiányával. Számos kérdés felvetődhet, hogy miért: merthogy nem értékelték eléggé őket; vagy nem értek el életükben sikereket; talán nem fektettek semmibe elegendő energiát, kitartást, hogy eredményt érjenek el stb.? Sorolhatnánk a kérdéseket, és mondhatnánk azt is, hogy talán nem kaptak megfelelő visszaigazolást környezetüktől ahhoz, hogy hinni és bízni tudjanak magukban. Mégis mindez nem helyénvaló, ugyanis önmagunk értékét saját magunknak kell ismernünk/felismernünk, és nem hozzátartozóink kell hogy megadják. 

Leginkább az önismeret hiányából fakad az önbizalomhiány, abból, hogy nem találtuk meg önmagunkat. Mert ha én ismerem magam, akkor ismerem értékeimet, képességeimet, pozitív tulajdonságaimat, illetve hiányosságaimat igyekszem minél inkább pótolni. Ha mindezt a munkát magamba fektetem, akkor tudnom kell, hogy „képes vagyok”. És innentől már biztatom magam és bízom magamban, hogy a számomra megfelelő úton haladok. Tudatosan hozom meg döntéseimet, és mindenért vállalom a felelősséget.

A bizalomnak megannyi buktatója van: a túlzott elvárások, az ego­izmus, a hitetlenség, a reménytelenség. Ha valaki iránt nem érzünk bizalmat, akkor nem engedjük közel magunkhoz, mert tudjuk, hogy nem számíthatunk rá. Mindez igaz saját magunk felé is. Ha mindenáron megfelelni akarunk, ha áldozati vagy mártírszerepben tartjuk magunkat, akkor saját erőnket engedjük át másnak, a külvilágnak. Nem hiábavaló munka az önismeret, hiszen önmagunk megtalálása rávezet saját (élet)utunkra, ahol a Gondviselésbe vetett bizalom által haladhatunk (élet)célunk felé.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó