Arról nincs tudomásunk, hogy hány nyolcadikot végzett háromszéki diák fellebbezte meg a záróvizsga ideiglenes eredményeit, illetve hányan javítottak a jegyükön, az ellenben biztos, hogy héttel több a sikeres vizsgázó, miután a dolgozatuk újrajavítását követően románból elérték az ötöst. A végleges eredmény: az 1586 diákból 1224 (77,18 százalék) vizsgaáltalánosa egyenlő, illetve nagyobb az átmenő ötösnél.
A tavalyi országosan egységes felmérő eredményeihez képest az idei nyolcadikosok minden tárgyból javítottak, legtöbbet matematikából (63,23 százalékról 70,16-ra). Románból idén is sokan buktak (63,88 százalék vizsgázott sikeresen), magyar nyelv és irodalomból két és fél százalékpont a javítás (idén 93,65 százalék az arány). Számokban: 1702-en iratkoztak be a kisérettségire, 116-an nem jelentek meg, az 1586 vizsgázóból 579-nek nem sikerült, 1007-en (77,18 százalék) elérték az átmenő ötöst.
A nagymértékű lemorzsolódást jelzi, hogy a márciusi országos próbavizsgán 1934 háromszéki nyolcadikos szerepelt a nyilvántartásban, de csak 1710-en vettek részt a felmérőn, ha ebből a diáklétszámból indulunk ki, akkor kiderül, több száz diák nem járt rendszeresen iskolába, többen megbuktak egy-két tantárgyból, száznál többen ugyan befejezték a nyolcadikot, de nem kívántak vizsgázni. Az eredménytelenségi mutató szerint, több mint kilencszáz (48 százalék) diákkal kell számolni, akik nem fejezték be az általános iskolát, nem kívánnak továbbtanulni vagy megbuktak a vizsgán. Utóbbiak jelentkezhetnek a hétfőn kezdődő kilencedikes középiskolai felvételire, ahol a vizsgaáltalános az egyetlen szempont a rangsorolásban, aki nem vizsgázott, de befejezte a nyolc osztályt, iratkozhat szakiskolába.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.